Ellenőrzéssel le nem zárt időszak adóbevallásának önellenőrzése

Kérdés:

Költségvetési szervünk áfaalany, 2016. március és 2019. november közötti időszakokra benyújtott áfabevallásai negatív összegű elszámolandó adót tartalmaztak, melyet intézményünk 2019. júliusig következő időszakra átvihető követelésként vallott be. Az így felhalmozott áfát intézményünk 2019 augusztusában igényelte vissza. Ezt követően a NAV 2018. és 2019. évekre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (így áfaadónemre is) irányuló adóellenőrzést folytatott a társaságnál, melynek következtében a vizsgálattal érintett évek ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülnek. A fenti előzmények után intézményünk belső átvilágítása feltárta, hogy 2016–2021. évekre vonatkozóan egyes esetekben a levonási jogát nem érvényesítette sem az érintett, sem pedig későbbi időszakokra benyújtott bevallásaiban. A társaság a 2017. május és 2017. július hónapokban keletkezett, korábban levonásba nem helyezett áfát önellenőrzéssel szeretné visszaigényelni. Az önellenőrzés mindkét időszak esetében azt eredményezi, hogy az alapbevallásban kimutatott negatív összegű elszámolandó adó tovább csökken, vagyis a társaságnak visszaigényelhető adója keletkezik. Annak megerősítését kérjük, hogy a levonásba még nem helyezett áfa nem tekinthető úgy, hogy arra vonatkozóan az intézmény az Áfa-tv. 153/A. §-ának (2) bekezdése szerinti választási lehetőséggel élt. Ebből következően az intézmény azon döntése, hogy az általa korábban le nem vont áfát az adólevonási jog keletkezésének időszakára benyújtott önellenőrzésben szerepelteti, és a kötelezettségcsökkenés összegét az Áfa-tv. 186. §-ban meghatározott feltételek szerint visszaigényli, akkor sem ütközik az Art. 54. §-ának (3) bekezdésébe, ha az intézmény az eredetileg kimutatott negatív összegű elszámolandó adót az alapbevallásban következő időszakra átvihető követelésként szerepeltette.

Részlet a válaszából: […] ...időszakban figyelembe vett levonható előzetesen felszámított adó különbözete negatív előjelű, akkor a különbözetet a belföldön nyilvántartásba vett adóalany a soron következő adómegállapítási időszakban veheti figyelembe (elévülési időn belül), vagy az Áfa-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Szochokedvezmény igénybevételének költségvetési és számviteli nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk egyik költség-vetési szervén keresztül működteti a bölcsődei szolgáltatást egy megyei jogú városban. Az intézmény vezetője az önkormányzat engedélyét kérte, hogy az intézmény 2022. 01. 01. napjától tevékenységi körébe felvehesse a középfokú szakképzésben történő oktatás egyik formáját, a duális szakképzés lehetőségét, amelyen belül képzőhelyként végezhetnének gyakorlati és szakmai oktatást. A bölcsődei telephelyek így szakmai oktatási, ezzel együtt foglalkoztatási tevékenységet is felvállalnának a meglévő személyi állományukkal és a gyakorlati oktatásra alkalmas tárgyi feltételeikkel.
Az ún. szakképzési munkaszerződéssel az intézmény keretein belül dolgozó és tanuló diákok (összesen max. 70 fő) a közvetlen megszerzett munkatapasztalatok után biztosítanák a szakképzett munkavállalói utánpótlást. Az önkormányzat közgyűlése normatív határozatban engedélyezte az intézménye számára a duális szakképzésben való részvételt, képzőhelyként történő bekapcsolódással, maximum 70 fő diák fogadásával. Az intézmény alapító okiratának, valamint szervezeti és működési szabályzatának módosítása megtörtént. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti új feladatellátásának beemelése az alapító okiratba "093010-Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzés" megnevezéssel megvalósult. A korábbi években a finanszírozás alapja a szakképzési hozzájárulás volt, azonban ez 2022. január 1-jén megszűnt, és a szakirányú oktatás és a duális képzés adókedvezménye 2022. január 1-jétől a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető. Az intézmény duális képzőhelyként az adókedvezményből, valamint a tanulók sikeres vizsgái után járó további 20% adókedvezményből – mint sikerdíjból – tervezi a képzéssel kapcsolatos költségeket finanszírozni. Az adókedvezmény – mint támogatás – NAV felé történő érvényesítésének feltétele adott, az intézmény szakképzési munkaszerződést kötött a tanulókkal, és havonta adóbevallást fog benyújtani a NAV felé a 2208 jelű nyomtatványon. A diákok bérköltségének elszámolása a 093010 kormányzati funkción megtörténik, azonban a szochokedvezmény (mint támogatás) a nettó finanszírozás keretében – 104030 Gyermekek napközbeni ellátása családi bölcsőde... kormányzati funkción – történő igénybevétele milyen módon könyvelhető le, hogy kimutatható legyen a duális képzés "eredménye"?
Részlet a válaszából: […] ...az Áhsz. 15. melléklete szerint a B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovaton szükséges nyilvántartásba venni. Egyéb esetben a kedvezményekkel csökkentett összegű szociálishozzá-járulásiadó-fizetési kötelezettséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

OSS egyablakos rendszer alkalmazása

Kérdés: Egy norvégiai székhelyű adóalany (társaság) Magyarországon a cégnyilvántartásban is szereplő olyan fiókteleppel rendelkezik, amely az Áfa-tv. szerint egyben állandó telephelynek is minősül. A fióktelepnek érvényes magyar adószáma van. A társaság az Európai Unió több másik országában, köztük Finnországban is rendelkezik áfaregisztrációval és ottani érvényes adószámmal is. Az Áfa-tv. értelmében vett állandó telephelye a társaságnak azonban az EU-n belül csak Magyarországon van a fióktelep útján. A társaság Finnországból finn nem adóalanyoknak értékesít, valamint több más EU-országba is megvalósít az Áfa-tv. 12/B §-a (1) bekezdésének megfelelő Közösségen belüli távértékesítést, köztük magyarországi nem adóalanyok részére is az alábbiak szerint:
A társaság alkalmazottakkal, eszközökkel Finnországban nem rendelkezik. A társaság megbízásából egy finn adóalany szolgáltató raktározza és fuvarozza el a termékeket Finnországból a rendeltetés szerinti EU-országba a nem adóalany vevők részére, mely során a termék nem kerül a finn szolgáltató tulajdonába, az mindaddig a társaság tulajdonát képezi, ameddig el nem jut a végső vevőkhöz. A társaság megbízásából az említett finn szolgáltató üzemelteti az online shopot is, amelyen keresztül a társaság nem adóalany vevői megrendelhetik a társaság termékeit. A társaság meghatalmazása alapján a finn szolgáltató állítja ki a társaság nevében a Finnországból induló közösségi távértékesítésről a számlákat a társaság nem adóalany vevőinek. A fenti tényállással kapcsolatban az OSS egyablakos rendszer alkalmazásával összefüggésben az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. Regisztrálhat a társaság a fióktelepén keresztül Magyarországon az OSS-rendszerbe?
2. Teljesítheti a társaság a fióktelepén keresztül az összes Finnországból induló, más EU-tagállamba irányuló közösségi távértékesítések kapcsán adóbevallási és -fizetési kötelezettségét a magyar OSS-rendszeren keresztül 2021. július 1-jétől?
3. A társaság vagy a fióktelep adatai (név, cím, adószám) szerepeltetendők a Finnországból induló közösségi távértékesítésről kiállítandó számlákon, illetve bizonylatokon?
4. A magyar számlázási szabályok alá tartozó ügyletek esetén kiállítható-e nyugta? Ha igen, milyen esetben?
5. Online adatszolgáltatásra mely tranzakciók a kötelezettek, és milyen módon?
6. Azon számlák esetében, amelyeket a társaság az OSS-rendszeren keresztül vall be és kezeli azok adókötelezettségét, fel kell tüntetni az áfa összegét forintban?
Részlet a válaszából: […] ...kell alkalmazni, amelyben a Héa-irányelv XII. címe 6. fejezetének tartalmában megfelelő különös szabályozást alkalmazó adóalanyt nyilvántartásba vették azon termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás vonatkozásában, amely után az adófizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Költségvetési intézmények átalakulása

Kérdés: Központi költségvetési szerv vagyunk, ez év november 1-jétől három költségvetési intézményünk beolvadással átalakul. Két intézmény esetében, amelyek megszűnnek, beszámolót kell készíteni, van-e egyéb könyvelési teendőnk? A harmadik intézmény, a jogutód esetében kérem, részletesen leírni szíveskedjenek a szükséges számviteli elszámolásokat.
Részlet a válaszából: […] ...beolvadás esetén a megszűnő költségvetési szerv záró beszámolójában kimutatott eszközöket és forrásokat a jogutód, a könyvviteli, nyilvántartási számlái és részletező nyilvántartásai lezárása nélkül, a folyamatos könyvelés keretében, a megszűnés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Prémium benzin elszámolása kiküldetésnél

Kérdés: Egyik dolgozónk rendszeresen jár kiküldetésbe saját gépkocsijával. Jelezte, hogy prémium benzint tankol a gépkocsijába, ezért magasabb összegű üzemanyag elszámolását kéri. A NAV honlapján a prémium benzin árát nem teszik közzé. Alkalmazhatjuk az Szja-tv. 3. sz. melléklete IV. fejezetének 1.b) pontja szerinti megoldást, vagyis hogy a bemutatott számlán szereplő benzinárral számoljuk ki a kiküldetés üzemanyagköltségét?
Részlet a válaszából: […] ...történő elszámolás esetén cégautóadó-fizetési kötelezettség nem keletkezik. A dolgozó választhatja azt a megoldást, hogy útnyilvántartás alapján a ténylegesen megtett utak figyelembevételével vagy átalány alapján részesül költségtérítésben....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Polgármester részére fizetett költségtérítés

Kérdés: A polgármester a Mötv. 71. §-a szerinti költségtérítésben részesül. Ezen túl meg kell-e téríteni részére azon utazásainak költségét, amelyek nem férnek bele a költségtérítés Mötv. 71. §-a szerinti keretbe (pl. külföldi projekttalálkozó útiköltsége, vagy az ország távolabbi részén történő konferencia útiköltsége)? Amennyiben megtéríthető, akkor annak mi az elszámolási rendje? Csak kiküldetési rendelvény alapján, vagy kifizethető a polgármester részére az üzemanyag-tankolásról szóló, az önkormányzat nevére kiállított számla?
Részlet a válaszából: […] ...az elismert költségekről a saját nevére szóló számlákkal kell rendelkeznie, illetve vezetnie kell az Szja-tv. által előírt nyilvántartásokat, így saját gépjárműhasználat költségeinek elszámolásánál útnyilvántartást. A saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Gyermekétkeztetés áfaelszámolása

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervként szolgáltatótól vásárolt élelmezéssel ellátjuk a köznevelési intézményekben a gyermekétkeztetést. Az étkezők között vannak teljes árat fizetők, illetve a Gyvt. szerinti normatív kedvezményekre figyelemmel ingyenes (100%-os normatív kedvezmény), valamint kedvezményes étkezők (50%-os normatív kedvezmény). A teljes árat fizetők, illetve a kedvezményes étkezők esetében az igénybe vett szolgáltatásról a gyermekek részére állítjuk ki a számlákat. Az 50%-os kedvezmény negatív tételként megjelenik a számlán. A számlát a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a szolgáltatónak fizetett (anyagköltség és rezsiköltség) árnál alacsonyabb összegben állítjuk ki, a közgyűlés által rendelettel megállapított intézményi térítési díj, valamint a Gyvt. előírásai alapján. Az ingyenes étkezést igénybe vevőknek nem állítunk ki számlát. A térítési díjakra felszámítjuk a 27%-os áfát, amely az áfaelszámolásban fizetendő áfaként jelenik meg. Az áfabevallásban az ingyenes étkezőkre (100%-os normatív kedvezmény) eső áfát nem igényeljük vissza (sem fizetendő, sem levonható áfa nem merül fel). A teljes árat fizető, az ingyenesen és a kedvezményesen érkezőket tételesen el tudjuk különíteni adagszám alapján. Az adóbevallásban mind a teljes, mind a kedvezményes (50%-os normatív kedvezmény) étkezőkre eső előzetesen felszámított áfát levonható áfaként tüntetjük fel a szolgáltató által kiállított számlák alapján, mivel az ezekhez kapcsolódó beszerzés teljes mértékben adóköteles bevételszerző tevékenységet szolgál. Vagyis a kedvezményes étkezők után a beszerzéshez kapcsolódó teljes áfát levonásba helyezzük az adagszámok alapján (tehát nem csak a fizetendő áfa erejéig, és nem csak az erre az adagszámra jutó áfa felére). Levonható-e és figyelembe vehető-e az áfa elszámolása során a kedvezményes étkeztetés (50%-os normatív kedvezmény) esetében az arra az adagszámra jutó beszerzés teljes áfája?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás vásárlásakor meg kell határozni, hogy az adott beszerzés áfája levonásba helyezhető-e vagy sem. Az adóalany köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelyből a levonható és nem levonható áfa megállapítható (tételes elkülönítés).Vásárolt élelmezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Cégkapus adóbevallás

Kérdés: Azt olvastuk, hogy a cégeknek január 1-jétől cégkapun keresztül kell beadni az adóbevallásaikat. Vonatkozik ez az előírás a költségvetési intézményekre és önkormányzatokra is?
Részlet a válaszából: […] ...is létre kellett hozni, de 2018. évben még választhattak, hogy adóbevallásaik elküldésére a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz (KÜNY) kapcsolódó tárhelyet használják. 2019. évtől a gazdálkodó szervezeteknek, így a költségvetési szerveknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Láncügylet, visszamenőleges bejelentkezés adóalanyként

Kérdés: Ügyfelünk az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett adóalany, aki magyar áfaregisztrációval nem rendelkezik. Az egyik értékesítési konstrukcióban egy magyarországi székhelyű, termékkereskedelemmel foglalkozó kft. ("A" társaság) termékeket ad el ügyfelünknek, azaz az Európai Unió másik tagállamában letelepedett adóalanynak ("B" társaság). "B" társaság a megvásárolt terméket továbbértékesíti egy harmadik államban letelepedett gazdasági társaság részére ("C" társaság). "C" társaság Magyarországon nem adóalany. Az értékesített termékek "A" társaság belföldi telephelyéről közvetlenül "C" társaság részére kerültek elszállításra harmadik országba szárazföldi fuvareszközzel. A termékek Közösség területéről történő kivitele érdekében a vámeljárást minden esetben "B" társaság kezdeményezte, így a kiviteli vámokmányokon exportőrként is ez a társaság szerepelt. A fuvarozást a legtöbb esetben "A" társaság, néhány esetben pedig "C" társaság szervezte. "B" társaságnak azonban csak utólag, több évvel később jutott tudomására, hogy voltak olyan ügyletek is, amelyek esetében "C" társaság járt el fuvarozóként. Az említett termékértékesítéseket illetően minden esetben teljeskörűen fennálltak az Áfa-tv. 98. §-ában foglalt jogszabályi feltételek, miszerint a termékek a Közösség területét a teljesítés napját követő 90 napon belül elhagyták, és ennek tényét a termékeket a Közösség területéről kiléptető hatóság is igazolta. Az értékesített termékek átalakítás nélkül, változatlan formában kerültek értékesítésre a társaságok között, azokat rendeltetésszerűen egyik társaság sem használta, egyéb módon nem hasznosította.
1.1. Alkalmazott eljárás
"A" társaság minden esetben áfa felszámítása nélkül állított ki számlákat "B" társaság részére az ismertetett ügyletek kapcsán az Áfa-tv. 26-27. §-ai és 98. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. "B" társaság ezt követően a harmadik ország előírásai szerinti hozzáadottérték-adóval megnövelten bocsátott ki számlát "C" társaság részére, függetlenül attól, hogy a vámokmányok szerinti exportőr "B" társaság volt.
1.2. Az alkalmazandó eljárás
Álláspontunk szerint az 1.1. pontban ismertetett eljárás azokban az esetekben megfelelő, amikor a fuvarozást az "A" társaság szervezi. Abban a néhány esetben azonban, amikor "C" társaság szervezte a termékek fuvarozását, az 1.1. pontban ismertetett eljárástól eltérően "A" társaságnak az Áfa-tv. előírásai értelmében magyar áfa felszámításával kellett volna kiállítania a számlát "B" társaság részére, amelyet követően "B" társaságnak kellett volna áfa felszámítása nélkül számlát kiállítania "C" társaság részére az Áfa-tv. 98. §-ának megfelelően.
A fenti ügylettel kapcsolatos kérdések:
1. Helyesen jártak-e el a társaságok az 1.1. pontban ismertetettek szerint azokban az esetekben, amikor a fuvarozást "A" társaság szervezte?
2. Helyes-e a feltételezésünk, miszerint az 1.2. pontban ismertetettek szerint kellett volna eljárni a társaságoknak akkor, amikor a fuvarozást a "C" társaság szervezte?
3. Amennyiben a 2. kérdésünk kapcsán feltételeink helytállóak, és a számlákat "A" társaságnak a magyar áfa felszámításával kellett volna kiállítania "B" társaság részére, akkor:
a) Az áfa visszaigénylése érdekében utólag regisztrálhat-e áfa szempontjából "B" társaság visszamenőlegesen, 3-4 évvel korábbi dátummal?
b) Ha igen, a hiteles, "A" társaság által korrigált számlák birtokában a magyar áfaregisztrációt követő 15. napig benyújthatja-e áfabevallásait több évre visszamenőleg "B" társaság, az áfa visszaigénylése érdekében?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettség, bevallási kötelezettség).]3. Az Art. 37. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság a bejelentkezés alapján nyilvántartásba veszi az adózót. Az Art. 1. számú mellékletének 17.4. pontja szerint, ha az adózó bejelentkezési kötelezettségét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 7.

Személyi finanszírozás

Kérdés: NEAK által finanszírozott, önkormányzathoz tartozó költségvetési szerv vagyunk. A MÁK múlt év novemberében közölte velünk, hogy forgótőke-tartozásként utaljunk át nekik közel 4 millió forintot 2015-2017. év vonatkozásában. Tisztáztuk, hogy ez a "követelésük" miből adódik: XY dolgozó pl. október hónapban táppénzre megy, de a táppénzes papírjait november hónapban adja le. A KIRA-ban nem kerül október hónapban rögzítésre a távolléte, emiatt a dolgozó teljes havi munkabért kap. A MÁK részéről megtörténik október 31-ével a számfejtés. A KIRA-ban a távollét rögzítése november hónapban történik meg. A MÁK ennek alapján egy rendező számfejtést csinál, így a dolgozótól levonásra kerül az őt meg nem illető munkabér. (Munka-vállaló részéről rendeződik a táppénz elszámolása, a munkabér túlfizetése.) A?MÁK október hónapra eső – a NAV-hoz történő – befizetéseket átutalja, a táppénzes napokra eső járulékokat is, ezek szerint: "túlfinanszírozott" lettünk. A kérdés, hogy miből fizetjük vissza ezt az ún. túlfinanszírozást, mikor a NEAK-finanszírozással, a felügyeleti szervünk támogatásával, valamint a kifizetett munkabérrel és annak kifizetett munkáltatói közterhével is egyeznünk kell? A MÁK munkatársa azt mondja, hogy a "Foglalkoztatottak munkabérelőlege" számláról utaljuk vissza részükre a "túlfinanszírozást", amire nem könyvelünk semmiféle túlfizetést/túlfinanszí-rozást.
Részlet a válaszából: […] ...pénzügyi számvitel szerintT4211 – K4422014. év végén, a beszámoló készítésekor egyeztetni kellett volna, az Áhsz. 14. mellékletének nyilvántartásaival az alábbiakat, és akkor esetleg már hamarabb kiderülhetett volna az eltérés és a vélelmezhetően téves könyvelés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.
1
2
3
5