Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] ...22/C. § (6a) bekezdése szerint a (6) bekezdés a) és d) pontjában a magyar állam javára szóló jelzálogjog-bejegyzésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a (6) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti, építési engedélyhez kötött tárgyieszköz-beruházás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Ingatlanberuházással kapcsolatban felmerült áfa levonhatósága

Kérdés: Egy egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részben az említett támogatásból, részben önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás szabályai szerint vallják be. Az elkészült csarnokot az egyesület értékesíti az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az üzemeltetési tevékenységre. Az értékesítés áfa felszámításával valósulna meg, mivel az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget választ az Áfa-tv. 88. §-a alapján. Az egyesületnek használati joga és jelzálogjoga maradna az elkészült épületen, ezzel biztosítva a látványcsapatsport-támogatás céljainak megfelelő hosszú távú használatot. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő egy meghatározott részében kívánja használni, ezért erre az időre bérelni fogja az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). Az itt vázolt ügylettel kapcsolatban a kérdésem az, hogy helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az értékesítés áfa felszámításával valósul majd meg?
Részlet a válaszából: […] ...át-adását a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. Amennyiben a szóban forgó beruházás nem minősül saját rezsis beruházásnak, és az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Lakásszerzési kedvezmény érvényesítése

Kérdés: Igénybe vehető-e a lakásszerzési kedvezmény a közeli hozzátartozó örökös által, ha a lakás eladása 2006 novemberében történt (adóbevallás, fizetés 2007. május), a telekhányad-vásárlás a lakás árából 2007. januárban volt, a sorházi lakás használatbavételi engedélye 2010 márciusában lett jogerős, azonban az adót bevalló, befizető magánszemély 2009 júliusában elhunyt? A lakásszerzési kedvezmény minden feltétele teljesült (az özvegyet érintő összeget már ki is utalta az adóhivatal).
Részlet a válaszából: […] ...kedvezmény a 2007. évet követően – az errevonatkozó átmeneti rendelkezés értelmében – abban az esetben érvényesíthető, haa magánszemély az ingatlanértékesítésből származó jövedelmét 2007. december31-éig megszerezte.Az említett időpontig megszerzett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.

Távhőszolgáltatás

Kérdés: A városi rendelőintézet (továbbiakban: rendelőintézet) egy elkülönített területrészén többek között egy kazánház is található. A kazánház a város tulajdonát képezi, amely biztosítja a rendelőintézeten kívül, annak 1000 méteres körzetében elhelyezkedő több ingatlannak (például: szakközépiskolának, városi sportcsarnoknak stb.) a hő- és melegvíz-ellátását. A város önkormányzata, szerződést kötött az XY Energiatermelő és Szolgáltató Kft.-vel (továbbiakban: Kft.), amely a kazánházat és a kapcsolódó létesítményeket felújította, és a felújított berendezések útján az említett intézmények fűtését és melegvíz-ellátását biztosítja. A Kft. a szolgáltatott energia díját nem a városnak, hanem a rendelőintézetnek, mint legnagyobb fogyasztónak számlázza, aki továbbszámlázza a felmerülő távhőszolgáltatás díját az egyéb intézményeknek. A fűtés döntően meleg víz fűtési rendszerben történő keringetésével történik, mely csővezetékeken jut el a fűtőegységekhez. Ezenfelül gőztermelés is történik, amely a rendelőintézet sterilizálóegységének, a gyógyszertár, valamint a – külső üzemeltető által működtetett – konyha kiszolgálására hivatott. Kérdés, hogy a rendelőintézet a továbbszámlázás során alkalmazhatja-e a távhőszolgáltatásra vonatkozó kedvezőbb 5%-os adókulcsot, vagy az általános 25%-os adókulccsal kell számláznia?
Részlet a válaszából: […] ...Noha a távhőtermelőlétesítmény a rendelőintézet területén helyezkedik el, maga a rendelőintézet isfogyasztó, nem pedig engedélyes. A rendelkezésre bocsátott információk alapjánaz valószínűsíthető, hogy a város és a rendelőintézet a Tszt. 28....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Adómentes lakáscélú támogatás

Kérdés: Költségvetési intézmény nyújthat-e adómentesen lakáscélú támogatást az alkalmazottainak? Amennyiben van erre lehetőség, akkor milyen feltételeknek kell megfelelniük a munkáltatónak és a támogatásban részesülő alkalmazottaknak?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet szerint a méltányolható lakásigény mértékét. A jelenleghatályos Szja-tv. 1. számú mellékletének 2.1. pontjában foglalt rendelkezésszerint további korlátozást jelent, hogy az adóévben nyújtott támogatás afolyósítás évét megelőző négy évben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 25.

Művelési ág alól kivett beépített terület

Kérdés: Önkormányzatunk 2006. december 1-jéig közhatalmi besorolású volt. 2006 májusában értékesítettünk egy ingatlant, melynek megnevezése "művelési ág alól kivett beépített terület", amelyen lakóingatlan áll. A lakóingatlant az állam (mint akkori tulajdonos) engedélyével építették. 1969-ben földhasználati jogot jegyeztek be rá a mostani vásárló javára – az 1965. évi árrész utáni ún. "C" akció keretében az ártéren lévő telep felszámolása keretében. 1992-ben átszállással lett önkormányzatunk tulajdona a terület, melyen már állt a lakóingatlan. A lakás tulajdonosa most megvásárolta a hozzá tartozó területet. A szerződésben részletfizetési kedvezményben állapodtak meg a felek a következőképpen. Az első vételárrészt követően a vevő 60 hónapon át, minden hó 15. napjáig 5000 Ft-ot fizet. Az eladó önkormányzatunk a vételár maradéktalan kiegyenlítéséig tulajdonjog-fenntartással él. A szerződés áfatartalomról nem tesz említést. 2006 decemberében önkormányzatunk egy másik ingatlan értékesítése kapcsán 4 000 000 Ft-ot meghaladó adóköteles bevételhez jutott. Ezért be kellett lépnie az áfakörbe. Kérdéseink a következők: - Jól értelmezzük-e hogy a lakóingatlanhoz tartozó ingatlan értékesítése tárgyi adómentes? - Első értékesítésnek számít-e a jelen ügylet? - A teljesítés napja a teljes kiegyenlítés, illetve a tulajdonjog-fenntartás dátuma-e (2011. 05. 15.)? - Csak addig kell-e számlát kiállítani a törlesztőrészletekről, amíg az önkormányzat áfaalany? - Tárgyi adómentes-e ez az értékesítés, vagy ha nem, hogyan kezelhető a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...időpontja a 16. § (5) bekezdés alapján az a nap, melytől kezdvea bérlő vagy a vevő tulajdonosként való rendelkezésre jogosultságot szerez,illetve – ha az korábban történik – a terméket birtokba veszi. Jelen esetben azingatlan a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.