Hitelképesség megállapítása

Kérdés: A 46/2009. (XII. 30.) PM rendeletben előírtak szerint a K-11-es beszámolótáblázat 25. számú űrlapja "A helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető Ötv. 88. § (2) bek. szerinti éves kötelezettségvállalásának (hitelképességének) felső határa" sorai és kitöltési útmutatója véleményem szerint nem teljesen egyértelműen fogalmazza meg a hitelképesség megállapításához szükséges információkat.
Az előző év(ek)ben keletkezett, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (12-20. sorok) kitöltése során nem értelmezhető a 13. sor adatigénye, mivel a hosszú lejáratú kötelezettségekből a tárgyévet terhelő összeget a rövid lejáratú fizetési kötelezettségként kell minősíteni, bemutatni, elszámolni. Amennyiben a teljes hosszú lejáratú hitel még hátralévő teljes összegét kell bemutatni, akkor a hitel összege teljesen felborítja a számítást, hiszen csak egyévi bevétellel szemben lehetne kimutatni a hátralévő hitelösszeget.
A 14. sorban a tárgyévet megelőző évben felvett rövid lejáratú hitelek adatait kellene kimutatni. Problémát okoz, hogy a számviteli törvény szerint rövid lejáratú kötelezettségnek kell minősíteni – többek között – az egy üzleti (költségvetési) évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsönt, tehát amelyet abban az évben – december 31-e előtt – kell visszafizetni, amelyben a hitel felvételre került. Amennyiben a likvid hitelt nem kell ideszámítani, akkor minden éven belül visszafizetendő hitelt likvid hitelnek lehet minősíteni, és nincs adat ehhez a sorhoz. Az éven túli hitel nem rövid lejáratú hitel! A rulírozó hitel viszont inkább hosszú távú hitelnek nevezhető, hiszen a bank felé a rendelkezésre álló díjat folyamatosan kell fizetni, akár folyósítja a hitelt, akár nem. Amennyiben sor kerül a rulírozó hitel folyósítására, akkor annak a visszafizetése akár több éven keresztül is gördülhet, a folyamatos felvét és visszafizetés miatt. Viszont itt gond, hogy mely összeget kell bemutatni. A rendelkezésre álló hitelkeretet, vagy épp az adott pillanatban (december 31-én?) kimutatott, felhasznált hitelösszeget kell kimutatni?
A 18. sorba csak azokat a garancia- és kezességvállalásból származó fizetési kötelezettségeket kell beírni, amelyek nemcsak mint kötelezettség merültek fel, hanem mint pénzforgalom, biztosan megjelennek a könyvekben. Az egyezőség csak így állhat fel a mérleg hivatkozott sorával. Így viszont a valós, vállalt kötelezettség nincs bemutatva!
A 20. sor szállítói tartozások során is csak a számlával és nemcsak szerződéssel alátámasztott kötelezettséget kell kimutatni, bár a folyamatos szerződések számla nélkül is fizetési kötelezettséget eredményeznek. Ugyanakkor a ki nem fizetett számlák ellenértékének fedezete lehet a pénz (előirányzat)-maradvány is, és nem biztos, hogy azt a tárgyévi saját bevételből kell fedezni.
A táblázat nem tartalmazza teljeskörűen azokat a kifizetési kötelezettségeket, amelyeket a saját bevétel terhére vállalt a költségvetési szerv, csak azokat, amelyeket elvileg a saját bevételéből kellene fizetnie. Így egy saját bevételi forintot többször is elkölthet az önkormányzat, hiszen a táblázat adata – a gazdálkodásra jogosult képviselő-testület felé – azt sugallhatja, hogy hitelképes az önkormányzat.
Részlet a válaszából: […]  A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény(továbbiakban: Ötv.) 88. § (2) bekezdése rendelkezik a helyi önkormányzatadósságot kezelő éves kötelezettségvállalásának, azaz hitelképességének felsőhatáráról. A kérdésben feltett fogalmakkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Étkezési utalványok bevételezése

Kérdés: Önkormányzatunk önállóan működő intézménye a központi konyha. Az étkezési díjat készpénzzel és ebédcsekkel is lehet fizetni, mivel szerződést kötöttünk az utalvány kibocsátójával. A pénztárgépbe külön kódon ütik be az utalvány értékét. A hivatal pénztárába fizeti be a konyha a beszedett összeget, mely tartalmazza az utalvány értékét és a készpénzt is. Az utalvány értékét is bevételezhetjük a pénztárba? Hogyan könyveljük a konyha befizetését?
Részlet a válaszából: […] ...konyhára vonatkoztatva. Erről a szabályozásról az önkormányzat és konyhaközötti feladatellátási megállapodásban is történhet rendelkezés. Az étkezési utalványokat a központi konyha fogadja el, és ezkülön kódon kerül a pénztárgépbe. Az utalványok és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 1.

Intézményi társulás

Kérdés: Önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében mint székhely működteti a nevelési és oktatási intézményeit. Korábbi kérdésemre kapott válaszban az étkeztetési normatívát a székhely intézmény átadott pénzként kezeli, és nem kell számlát kibocsátani a tagintézménybe járó és ott étkező gyerekek után. Ismerve az önkormányzatok mai gazdasági nehézségeit, nincs lehetőség a székhely önkormányzatnak átadni a normatív támogatást, és visszafelé sem tud támogatást utalni a működési költségekhez a tagintézmény. Az önkormányzatok többségének az lenne a kérdése, hogy mivel az önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű könyvelést végeznek, van-e lehetőség mindkét önkormányzat esetében úgynevezett kompenzálólevélre az elszámolás érdekében, ezen összegek vegyes naplón való könyvelésére?
Részlet a válaszából: […] ...jogok gyakorlásának rendjét,– intézmény, más szervezet közös alapítása esetén az alapítóijogok gyakorlására vonatkozó részletes rendelkezéseket,– a többcélú kistérségi társulás gazdálkodására ésbeszámolási kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseket,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Bankszámlanyitás lehetősége

Kérdés: Központi költségvetési intézményünknek 2009. évben szükségszerű volt a látogatók számára bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítani múzeumi belépőjegyek megvásárlásához. Ezért az ajánlatokat kikérve, a legolcsóbb banki árajánlatot fogadtuk el. Így ennél a banknál folyószámlát kellett nyitnunk a pénzforgalom kezeléséhez. Erre a számlára folyik be a bankkártyás tranzakciókat érintő jegybevételünk, ahol természetesen kezelési költséget számítanak fel. A kérdésünk az lenne, hogy ezeket a tételeket melyik főkönyvi számlán keresztül kell könyvelni, elsősorban, hogy melyik főkönyvi számlát kell használni a folyószámlához?
Részlet a válaszából: […] ...szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, atársadalombiztosítás központi hivatali szervei és ezek igazgatási szervei, arendelkezésükbe utalt pénzalapok, az elkülönített állami pénzalapok".Ugyanezen törvény 18/C. § (5) bekezdése kimondja, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Készpénzfizetés 250 ezer forint felett

Kérdés: Az új szabályok szerint január 1-jétől 250 ezer forint feletti készpénz fizetésekor az adóhatóság megbírságolja a feleket. Ez azt jelenti, hogy közüzemi díjat sem lehet készpénzben fizetni? Miként minősül az az eset, ha postai befizetési bizonylaton kell fizetni? Magánszemélyeknek is bankszámlát kell nyitniuk az új szabály miatt?
Részlet a válaszából: […] ...határozza meg. (A belföldi jogi személy, jogiszemélyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság – törvény vagy kormányrendeleteltérő rendelkezése hiányában – a készpénzben teljesíthető fizetések céljáraszolgáló pénzeszközök kivételével, köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Térítés nélkül átvett forgóeszközök, működési szolgáltatások elszámolása

Kérdés: Az államháztartási szervezetek 2008. évi számlatükre tartalmazza a "98532. Térítés nélkül átvett forgóeszközök, illetve működési jellegű kapott szolgáltatások" főkönyvi számlát. Abban az esetben, ha a költségvetési szervnek térítésmentesen nyújtanak szolgáltatást (ez a számlán egyértelműen feltüntetésre kerül, és csak az áfát kell kifizetni), használni kell ezt a főkönyvi számlát? Ha igen, kérem, mutassák be a könyvelés tételeit!
Részlet a válaszából: […] ...módosításainak célja többekközött az volt, hogy a költségvetési szervek számvitelére vonatkozó előírásokközelítsenek az Szt. rendelkezéseihez. Az Szt. a könyvvezetés szabályaiteredményszemléletben tartalmazza, ez vonatkozik a térítésmentes átadások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 23.

Előlegek elszámolása

Kérdés: Középiskola íróasztalokat és székeket vásárolt a diákok és a tanárok számára. A kötelezettségvállalások dokumentumán, a megrendelésen (formanyomtatvány) jelezte, hogy a 2 százalék engedményre vonatkozóan élni kíván a lehetőséggel, és a szállítás előtt átutalja a vételárat. A szállító a kedvezményes értéken visszaigazolta a megrendelést. Az intézmény a kedvezményes előlegszámla teljes végösszegét átutalta a szállítónak. Az átutalást követően a teljesítés és azok dokumentálása rendben megtörtént. A belső ellenőrzési csoporton belüli domináns vélemény szerint (csalás) az intézmény a számviteli alapelveket megsértette. Igaz-e az utóbbi állítás, vagy az intézmény eljárása helyes volt?
Részlet a válaszából: […] ...melyik elvet sértették meg az adott gazdasági művelettelkapcsolatosan.Megjegyezzük, hogy sem az Áht., sem az Áht-vhr. nem tartalmazolyan rendelkezést, amely tiltaná az előleg fizetését. A szállító részére átutalt összeget azonban a szerződés(megrendelés)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.

Pályázati forrásból megvalósult beruházás elszámolása

Kérdés: Kincstári körbe tartozó központi költségvetési szervként INTEREG pályázaton elnyert összeget használtunk fel fejlesztési célokra 2006-ban, 2007. évre áthúzódó zárójelentéssel. A pályázat tartalmi előírása szerint a VÁTI Kht. (Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.) a támogatás összegét nem a mi számlánkra utalta, hanem – az 5 százalék önrész teljesítését igazoló terhelési értesítés és a számla eredeti példányának megküldése alapján – közvetlenül fizetett a számlát kibocsátó szállítónak. Erről azonban információt csak 2007 júliusában kaptunk. Részünkről 2006. 12. 31-ig minden átutalás megtörtént, a beruházás elkészült. A VÁTI az ellenőrzés során sérelmezte, hogy az általa kifizetett tételek miért nem szerepelnek a mi folyószámla-nyilvántartásunkban. Mi a helyes számviteli eljárási rend ilyen esetben? Meg kell jeleníteni a 0-ás számlaosztály kötelezettségvállalási számlán, illetve az 1. számlaosztály forgalmi számláin a 95 százalék kifizetését, ami nyilván előirányzat-módosítást is igényelni fog, annak ellenére, hogy a 95 százalék nem fut keresztül a költségvetési szerv pénzforgalmán? Mikor vehetem állományba az elkészült létesítményt, ha a pénzügyi teljesítés a VÁTI részéről 2007-re áthúzódik, ugyanakkor a költségvetési szervnek erről nincs tudomása? Elfogadható-e az a megoldás, hogy csak az 1. számlaosztály állományi számláin könyveljük a növekedést a 412. számlával szemben a 95 százalékos részre vonatkozóan a rendelkezésre álló dokumentumok alapján abban az évben, amikor részünkről a beruházás befejeződött?
Részlet a válaszából: […] A kérdés több gazdasági eseményt tartalmaz, amelyek részbenpénzforgalommal kapcsolatosak, részben egyéb gazdasági műveletnek minősülnek.Ezek a következők:1. KötelezettségvállalásA kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételét a szerződéstartalma határozza meg....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.

Szociális étkeztetés fizetendő áfája és könyvelése

Kérdés: A Költségvetési Levelekben 2007. május 2-án megjelent 1683-as kérdésre adott válasz foglalkozik a szociális alapon nyújtott étkeztetés áfájával. Kérem, hogy az ott leírtakat egészítsék ki azzal, hogyan kell a könyvelésben szerepeltetni a gazdasági eseményt!
Részlet a válaszából: […] ...A Péptv. 4. § (5) bekezdése szerint: "a programban résztvevő foglalkoztatásra irányuló jogviszonyára a Ktv., a Kjt., illetőleg az Mt.rendelkezéseit – az illetmény- és előmeneteli rendszerre vonatkozó szabályokkivételével – megfelelően alkalmazni kell". A 13....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Készpénzforgalom szabályozása

Kérdés: Számítástechnikai szolgáltatást végző egyéni vállalkozó kérte, hogy korábban átutalással teljesített számláját a jövőben készpénzben egyenlítsük ki. Milyen feltételekkel tehetjük ezt meg költségvetési szervként? Melyik jogszabály rögzíti, hogy ki köteles bankszámlanyitásra?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében: "A belföldi jogi személy, jogi személyiséggel nemrendelkező gazdasági társaság – törvény vagy kormányrendelet eltérőrendelkezése hiányában – a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgálópénzeszközök kivételével köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.