Önkormányzat költségvetési rendeletének módosítása

Kérdés: Önkormányzatunk költségvetési rendelete a költségvetést érintő módosítások, átcsoportosítások átvezetésének határidejére vonatkozóan az alábbi rendelkezést tartalmazza:
"A képviselő-testület a rendeletet a központi költségvetésből kapott, a feladatellátás alapján az adott önkormányzat által irányított költségvetési szervet megillető pótelőirányzatok, az átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások, átcsoportosítások, valamint az önkormányzat által irányított költségvetési szervek saját hatáskörű előirányzat-módosításai, átcsoportosításai miatt legalább negyedévenként, de legkésőbb 2019. február 25-ig – december 31-i hatállyal – módosítja. Egyébként a képviselő-testület minden költségvetést érintő döntésekor a rendeletet módosítani kell."
A gyakorlatban legalább minden rendes testületi ülésre – havi rendszerességű, egyes esetekben a rendkívüli ülésre is – elkészítésre kerül az eredeti költségvetési rendeletet módosító rendelettervezet, mely a fentiek szerinti saját és átruházott hatáskörű döntések átvezetését tartalmazza, illetve a képviselő-testületi üléseken előzőekben elfogadott határozatok pénzügyi átvezetését, amennyiben az egy esetleges rendkívüli ülés miatt nem került átvezetésre. Az adott rendes ülésen megszületnek a költségvetési rendeletet érintő további pénzügyi döntések, és az ülés végén ezen döntések átvezetésével együtt tesszük fel szavazásra a kiküldött költségvetést módosító rendelettervezetet. (Ezt követően azonnal megtörténnek az átvezetések, és az alaprendeletet módosító rendelet kihirdetésre kerül.) Előfordul olyan eset, hogy az így szavazásra feltett módosító rendelettervezet nem kapja meg az elfogadásához szükséges minősített többséget. Mi a teendő abban az esetben, ha a képviselő-testület nem fogadja el a módosító költségvetési rendelettervezetet a fentiekben említett szabályozás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...ismert jogszabályváltozás miatt szükséges,d) a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó forrásból növelhető.Az Ávr. 42....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Önkormányzati foglalkoztatottaknak járó személyi juttatások

Kérdés: Önkormányzatunk eddig a tárgyév december 31-én meglévő határozatlan időre szóló alkalmazási okiratok alapján biztosította az előirányzatot az irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére, mert úgy ítéltük meg, hogy így teljesül az az elv, hogy a szerv vezetője a rendelkezésre bocsátott előirányzat erejéig vállaljon kötelezettséget. A költségvetési szerveknél sok esetben (tartósan távol levők helyére határozott idejű foglalkoztatás, helyettesítés, távozó munkavállaló helyére új, alacsonyabb illetményű dolgozó felvétele, "üres álláshelyek") év közben keletkezik megtakarítás. Vannak intézmények, ahol nincs megtakarítás, más intézményeknél pedig aránytalanul magas összeg keletkezik. Ezeket az intézmények vezetői jutalmazásra/személyi ösztönzésre sok esetben felhasználják, mivel az Áht. és az Ávr. szerint nem korlátozható a személyi juttatás rendelkezésre bocsátott előirányzata feletti rendelkezés. Természetesen nem megvonni szeretné az önkormányzat az "ösztönzési" lehetőséget, hanem az indokolatlan aránytalanságokat szeretné megszüntetni az irányítása alá tartozó egyes költségvetési szervek között.
Kérdésünk, hogy szabályos lenne-e az alábbi megoldás:
1. A költségvetési szervek részére a következő évi tervezésnél a tárgyév végén ténylegesen betöltött (helyettesekre, "be nem töltött állásokra" nem, törvény szerinti helyettesítésre igen) foglalkoztatotti létszámra bocsátja rendelkezésre a rendszeres személyi juttatás előirányzatát az önkormányzat.
2. A főállású munkavállaló és helyettese bérének különbözete (csökkentve a jogszabály, illetve az intézmény belső szabályzata alapján megállapított helyettesítési díj összegével), valamint az átmenetileg vagy tartósan "üres" állások bére az önkormányzat céltartalékán kerülne elkülönítésre, mely felett a polgármester kapna rendelkezési jogot, s – amennyiben álláshely kerül betöltésre – a költségvetési szerv vezetőjének jelzése alapján "azonnal" a rendelkezésére bocsátaná az előirányzatot.
3. A személyi juttatásként megtervezett minden egyes jogcímet "feladatelmaradásnak" minősítenénk, s arra vagy előírja az önkormányzat az évközi "befizetési kötelezettséget", vagy zárolja, elvonja, törli, csökkenti a rendelkezésre bocsátott előirányzatot, vagy a következő évben maradvány jóváhagyásánál minősíti elvonhatónak, határozza meg a befizetési kötelezettséget.
4. A 2. pontban szereplő tartalékelőirányzat-maradványra pedig rendelkezési jogot biztosítana a képviselő-testület a tárgyévi költségvetési rendeletében a polgármester részére, hogy pl. annak max. 90%-át a tárgyév november végéig az intézmények rendelkezésére bocsátja – megállapítva ebből előtte az intézményvezetők jutalmát/ösztönzését – az "engedélyezett álláshelyek", átlagos statisztikai állományi létszámok... stb. arányában.
Részlet a válaszából: […] ...gyakorlat alapvetően jogszabályszerűnek és célszerűnek minősíthető. A céltartalék esetén célszerű belső szabályzatban az igénylés, rendelkezésre bocsátás módját és eljárásrendjét is meghatározni, egyebekben azonban a felvázolt módszer minden oldalról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Törölt adószám visszaállítása

Kérdés: Ha egy társaság adószáma törlésre került, az utóbb visszaállítható-e?
Részlet a válaszából: […] ...Art. rendelkezése alapján adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat, a jogszabályban meghatározott egyes kivételekkel [Art. 16. § (1) bekezdés].Az adóhatóság felfüggeszti az adószámát azoknak, akik bevallási vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 22.

Kötelezettségvállalás, utalványozás

Kérdés: Község polgármesteri hivatalának pénzügyi ügyintézőjeként látom el a könyvelési feladatokat az önkormányzatnál, a hivatalnál és az önállóan működő költségvetési intézménynél, valamint a nemzetiségi önkormányzatnál. Mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezem, regisztrációm államháztartási szakon van bejegyezve. A hivatal vezetője a jegyző, az önkormányzaté a polgármester, a költségvetési intézményé az intézményvezető, a nemzetiségi önkormányzaté pedig az elnök. A jegyző és az intézmény vezetője tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. Úgy tudom, hogy szakmai teljesítésigazolási, az utalványozási és a kötelezettségvállalói jogkör az önkormányzat esetében a polgármesternél, a hivatalnál a jegyzőnél, az intézménynél az intézményvezetőjénél, a nemzetiségi önkormányzatnál az elnöknél van, illetve az általuk írásban meghatalmazott személyeknél.
1. Ha a jegyző, a polgármester vagy az intézményvezető részére történik kifizetés, akkor ebben az esetben az általuk írásban meghatalmazott személyek jogosultak utalványozni, kötelezettséget vállalni, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója?
2. A polgármester meghatalmazhatja-e az alpolgármestert vagy a jegyzőt, hogy távollétében, illetve érintettsége esetén utalványozóként, kötelezettségvállalóként írjanak alá?
3. A kötelezettségvállalás bizonylatait a pénzügyi ellenjegyzőnek is alá kell írnia?
4. Mivel nem rendelkezik a hivatal gazdasági szervezettel, így a jegyző látja el a gazdasági vezetői teendőket?
5. Ki készíti el a pénzügyi szabályzatokat és az intézményekkel történő munkamegosztási megállapodásokat?
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá, illetve az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik. Ez a jogszabályi rendelkezés 2013. március 12-től hatályos, amely a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendeletben került leszabályozásra, ami a 368/2011. (XII. 31...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Jegyzői feladatkör

Kérdés: Kérdésünk a jegyzői feladatkörrel kapcsolatos. A jegyző mely feladatköröket nem láthatja el személyesen? Gondolunk itt elsősorban a gazdálkodással kapcsolatos feladatkörökre: a pénztárt, valamint az adóügyi feladatokat elláthatja-e személyesen a jegyző, vagy erre kötelező külön ügyintézőt megbízni?
Részlet a válaszából: […] ...kisegítésképpen sem kezelheti.Ugyancsak összeférhetetlen dolgozónak kell tekinteni azokata személyeket is, akiknek bankszámla felett rendelkezési joguk van, főkönyvikönyvelési feladatokat látnak el, bérelszámolási munkakört töltenek be.A kötelezettségvállalási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 1.

Gazdasági vezető polgármesteri hivatalnál, körjegyzőségnél

Kérdés: A jövőben szigorodnak a gazdasági vezetőre vonatkozó előírások. A polgármesteri hivatalnál vagy a körjegyzőségi hivatalnál szükséges-e gazdasági vezetőt alkalmazni, mivel az Ámr. a pénzkezelési jogkörök gyakorlásánál az intézményre vonatkozóan használja a gazdasági vezető fogalmát, azonban az önkormányzatok esetében pénzügyi-gazdasági ügyintézőt említ? Ugyanakkor a polgármesteri hivatalok vagy körjegyzőségek is beletartoznak az önállóan gazdálkodó (2009-től önállóan működő és gazdálkodó) költségvetési szerv fogalmába, melyekre vonatkozóan viszont előírás az, hogy ha van gazdasági szervezete, akkor kell, hogy legyen gazdasági vezetője is.
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdését figyelembe véve az önállóan működő és gazdálkodó, továbbáaz önállóan működő költségvetési szervekre vonatkozó rendelkezéseket 2009.évben kizárólag a státusztörvény 3. §-a és 18. §-a és az Ámr. 14. §-a szerintibesorolás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 10.

Gazdasági szervezet, gazdasági vezető körjegyzőségnél

Kérdés: A községi önkormányzatunk egy másik községi önkormányzattal körjegyzőséget alapított. A gesztor (irányító szerv) a mi önkormányzatunk. A körjegyzőség – a leendő változásokat tekintve (2008. évi CV. tv.) – önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A szerv vezetője a körjegyző. Gazdasági vezetője a körjegyzőségnek nincs. A költségvetést, beszámolót én készítem el. Az iskolai végzettségem Pénzügyi és Számviteli Főiskola, adótanácsadó, és közigazgatási szakvizsgát tettem le, jelenlegi besorolásom: I/16. Kérdéseim a következők: Aláírhatom-e a költségvetést és a beszámolót a gazdasági vezető megjelölésnél, vagy azt inkább hagyjuk üresen? Tekintettel a várható változásokra, kötelező lesz-e, vagy csak lehetőség gazdasági vezetőt kinevezni a körjegyzőségnél, ha igen, mikortól, mi az előírás a végzettségre, és a kinevezés kinek lesz a hatásköre, és kié lesz a munkáltatói jog? A köztisztviselői illetményben mit jelent a gazdasági vezetői kinevezés (pótlék, illetménykiegészítés stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...és számviteli szervezeti egységgel. Tehátönállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv esetén sem kötelező önmagábanezen rendelkezés alapján az elkülönült gazdasági szervezet. Ennek ellenéremeggondolandó – a további előírásokat és "az életet"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 29.

Vezetőkre vonatkozó új szabályok a Kjt.-ben

Kérdés: Nem egészen világos, hogy a vezetői munkakörökkel kapcsolatos jogszabály-módosítás vonatkozik-e az évek óta vezetői beosztásban lévőkre, vagyis át kell-e minősíteni őket kinevezett vagy megbízott vezetőkké, és a módosítások alapján kell a munkakörüket, az illetményüket, a szabadságukat megállapítani, vagy csak a 2009. január 1-je után felvett vezetőkre vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...2009. január 1-jén léptek hatályba. A módosításokat bevezető 2008.évi LXI. törvény (Mód. tv.) nem tartalmaz olyan átmeneti rendelkezést, amelyszerint az új szabályokat csak a 2009-től kinevezett vezetőkre kellenealkalmazni, sőt a törvény 41. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Kinevezett és megbízott vezetők az általános iskoláknál

Kérdés: A 2008. évi LXI. tv. módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, amely szerint a vezetők és magasabb vezetők esetében a garantált illetmény a vezetői illetményalap és a vezetői munkakör képzettségi osztályához tartozó szorzószám szorzatából áll. Ezeket a szorzószámokat a 3. sz. melléklet tartalmazza. Ugyanezen törvény kimondja, hogy a vezető illetménykiegészítésben és jutalomban nem részesíthető. A kérdésünk az lenne, hogy önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatójára, annak helyetteseire, valamint a gazdasági vezetőre alkalmazható-e ez a módosítás?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv.(Kjt.) 2009. január 1-jétől hatályos rendelkezései különbséget tesznek akinevezett és megbízott vezetők illetményrendszere, szabadsága és felelősségetekintetében. Ezen túlmenően mind a kinevezett, mind...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 17.

Belső ellenőr vezetői pótléka

Kérdés: Egy főiskolai végzettségű belső ellenőrnek jár-e vezetői pótlék, ha a polgármesteri hivatalnál egyedül látja el a belső ellenőri teendőket, és így a 193/2003. Korm. rendelet 2. § n) pontja szerint belső ellenőrzési vezetőnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...Ktv. rendelkezései szerint vezetői pótlék a vezető megbízással rendelkező köztisztviselőket illeti meg, ezért vizsgáljuk meg, hogy a Ktv. által szabályozott munkajogi jogviszonyokban ki tekinthető vezetőnek.A Ktv. két fő elvet határoz meg ennek a kérdésnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 21.