Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A jelenleg hatályos személyijövedelemadó-törvény szerint béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Környezettanulmány díjának könyvelése

Kérdés: A 21/2015. (IX. 2.) IM rendelet alapján a kormányhivatal felkéri az önkormányzat jegyzőjét a környezettanulmány elkészítésére. A csődvédelmi szolgálat családi vagyonfelügyelője és a területi szociális központ köztisztviselője elkészíti a környezettanulmányt, melynek díja 5400 Ft, egyharmad rész az önkormányzatot, kétharmad rész a megyei kormányhivatalt (mely összeget negyed­évente, a negyedév utolsó napjától számított 30 napon belül átutalásra kerül) illeti meg. Hogyan könyveli az önkormányzat a befizetett környezettanulmány díját (az egyharmad és a kétharmad részt)? Szükséges-e számviteli bizonylatot kiállítani, és áfafizetési kötelezettség keletkezik-e?
Részlet a válaszából: […] ...közhatalmi díj. A közhatalmi díjak az Áfa-tv. 7. §-a szerint nem tartoznak az áfa hatálya alá, ezért áfát nem kell felszámítani, számlát nem kell kiállítani. Elegendő a számviteli törvénynek megfelelő számviteli bizonylatot kiállítani, ami lehet számla is, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 3.

Változások a 2009. évi CXXX. törvényben

Kérdés: Mik az önkormányzati költségvetés tervezéséhez kapcsolódó főbb változások a 2009. évi CXXX. törvényben?
Részlet a válaszából: […] ...bírságok összegének 30%-a az illetékes településiönkormányzatot illeti meg. Az önkormányzati költségvetési elszámolási számláravagy annak alszámlájára érkezett szabálysértési pénz- és helyszíni bírságbólszármazó bevétel 100%-a, valamint a 410/2007...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Köztisztviselő részére jubileumi jutalom kifizetése – számlára vagy készpénzben?

Kérdés: Kifizethető-e a nyugdíjba vonuló dolgozónak a pénztárból a jubileumi jutalom, vagy csak folyószámlára utalható? Mivel ő később már nem lesz dolgozónk, a felvétel költségét sem tudjuk neki később megtéríteni. Megteheti-e a dolgozó, hogy ragaszkodik a készpénzben történő kifizetéshez?
Részlet a válaszából: […] ...§-a kimondja, hogy a köztisztviselőt megilletőilletmény kifizetése a köztisztviselő által választott pénzintézetnél nyitottbankszámlára történő átutalással, bankszámla hiányában postai úton történik. Azilletmény bankszámlára történő átutalása és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 6.

Munkabér utalása bankszámlára

Kérdés: Milyen költségeket kell megtéríteni a munkavállalóknak az Mt. új szabályának alkalmazása során, amikor a munkavállaló munkabérét a munkáltató bankszámlára utalja? Beletartoznak-e ebbe a pénzfelvétel, az esetleges bankkártya nyújtása, illetve egyéb a bankszámlához kapcsolódó költségek?
Részlet a válaszából: […] ...vagy más formábanfizetni tilos. Lehetőség van ugyanakkor arra, hogy a munkáltatómunkabér-fizetési kötelezettségének a munkavállaló bankszámlájára történőátutalással tegyen eleget. A bankszámlára történő átutaláshoz azonban szükségesaz, hogy ezt vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 14.

Tanulmányi szerződés

Kérdés: Polgármesteri hivatal tanulmányi szerződés keretében vállalta, hogy megtéríti a köztisztviselő utazási költségeit is, mivel a főiskola egy vidéki nagyvárosban van. A tanulmányi szerződés nem tér ki részletesen arra, hogy milyen közlekedési eszköz vehető igénybe. A munkavállaló saját gépkocsi üzemanyagköltségét szeretné megtéríttetni, számla alapján. Jogos-e a munkavállaló követelése?
Részlet a válaszából: […] Köztisztviselővel is az Mt.-ben meghatározott feltételekszerint köthető tanulmányi szerződés, ezt a kérdést a Ktv. nem szabályozza. Amunkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekében tanulmányi szerződéstköthet. Bár a jogszabály lehetővé teszi, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 30.

Munkahelyi mobiltelefon feltöltőkártya-juttatás adózása

Kérdés: A Költségvetési Levelek 28. számában megjelent 719. kérdéshez és az arra adott válaszhoz lenne további kérdésem. Egy önállóan gazdálkodó költségvetési szervnél bizonyos beosztásban dolgozó köztisztviselőknek (igazgató, közúti ellenőr stb.) 10 000 Ft értékhatárig nem kell a mobiltelefon-használati díjat megfizetni. A tényleges használat és a 10 000 Ft közötti különbséget a munkavállaló részére kiállított számla alapján kell megfizetni. A mobiltelefont használó dolgozó a hívásokról tételes kimutatást nem vezet, és a szolgáltató által megküldött számla sem részletes. (Általános forgalmi adó szempontjából az intézmény áfakörön kívüli.) A 10 000 Ft értékhatárig keletkezett és a munkavállaló által meg nem fizetett mobiltelefon-költség bérjövedelem, természetbeni juttatás, vagy mentes a személyi jövedelemadó alól?
Részlet a válaszából: […] ...telefonszámla hiányában nem különíthető el a hivatali és a magánbeszélgetések díja.Ezért a 10 ezer forintig megtérített használati díj teljes egészében adóköteles. Akkor lenne megállapítható természetbeni juttatás címén az adókötelezettség, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 14.