Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...között több mint 60 hónap telt el. Az értékesítésről az adott termékre vonatkozó áfát (ami kisbusz estében 27%) tartalmazó számlát kell kiállítani, és az ügyletről az értékesítést követő hónap 20-áig áfabevallást kell benyújtani.A fenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...amelyeknél az előző bekezdésben említett feltételek nem teljesülnek, akkor a tárgyi eszköz értékesítése után áfafizetési, számlakiállítási és áfabevallási kötelezettség merül fel, függetlenül attól, hogy a beszerzést terhelte-e vagy sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Ingatlanértékesítés áfája

Kérdés: Ha egy alanyi mentes önkormányzat építési telket vagy lakóingatlant ad el, áfás számlát kell-e kiállítania? A kérdés azért merült fel, mert az Áfa-tv. szerint a tárgyi eszközként használt terméket áfásan értékesítheti az alanyi mentes adózó is, viszont a beépített és beépítetlen ingatlan, kivéve építési telek értékesítésének adókötelessé tétele alá külön be lehet jelentkezni. Jól gondolom, hogy a beépített ingatlant nem áfásan, de az építési telket áfásan értékesítheti?
Részlet a válaszából: […] ...alanyi adómentesség időszakában a tárgyi eszköz értékesítésénél – mivel nem járhat el alanyi mentes minőségében, ezért – áfás számlát kell kiállítania, de csak akkor, ha az adott termékértékesítésre tárgyi mentesség nem vonatkozik, vagy élt az erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Személygépkocsi-értékesítés áfája

Kérdés: Kormányhivatalunk szeretné értékesíteni a hat éve saját használatra vásárolt személygépkocsiját. A beszerzéskor az előzetesen felszámított áfa nem került levonásra, mivel azt az alaptevékenységükhöz, a közhatalmi feladatok ellátásához használtuk. Jelenleg az eszköz 0 Ft értéken szerepel nyilvántartásukban. Az eladáskor piaci értéken szeretnék értékesíteni a gépkocsit. Az értékesítést általános forgalmi adó terheli-e vagy sem, tekintettel arra, hogy
- alaptevékenységük nem tartozik sem az Áfa-tv. 85. §-ának (1) bekezdése, sem a 86. §-ának (1) bekezdése alatt meghatározott tevékenységek körébe,
- az értékesítést megelőzően a személygépkocsihoz kapcsolódó előzetesen felszámított adót nem az Áfa-tv. 124. és 125. §-ainak rendelkezései miatt nem vontuk le,
- nem adóköteles termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás érdekében használták, egyéb módon hasznosították az eszközt.
Részlet a válaszából: […] ...tilalom alá esett volna. Fentiek alapján a személygépkocsi értékesítéséről előzetesen felszámított áfát nem tartalmazó, adómentes számlát kell kibocsátani, amelyben a 87. § szerinti adómentességre kell hivatkozni.(Kéziratzárás: 2022. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Központi költségvetési szerv áfaarányosítása

Kérdés: Egy központi költségvetési szerv némi áfás bevétellel rendelkezik, alaptevékenységének finanszírozását az egyik minisztérium biztosítja. Az alaptevékenységét ingyenesen nyújtja. Alkalmazható-e az Áfa-tv. 5. sz. mellékletében meghatározott bevételalapú arányosítás abban az esetben, ha nincs áfamentes ellenérték? Az intézményfinanszírozás a fő forrás.
Részlet a válaszából: […] ...az arányosítással megosztandó előzetesen felszámított adó éves szinten összesített összege;L(H): a levonási hányados, amelynek– számlálójában az adólevonásra jogosító termék-értékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének – ideértve az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Tárgyi eszköz értékesítése

Kérdés: Intézetünk – közérdekű tevékenységére való tekintettel – adómentes. Korábban beszerzett tárgyi eszközünket szeretnénk értékesíteni, amely beszerzésénél adólevonási jogot nem gyakoroltunk. A vevői számla nettó+áfa kerül kiszámlázásra, vagy a vételár megállapított összege már tartalmazza az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltakra is figyelemmel – nem lenne levonható.Az előzőek alapján a tárgyi eszközöket intézményük adómentesen értékesítheti, de a számlaadásra vonatkozó előírásokat be kell tartani. A számlaadás alól az Áfa-tv. 165. §-ának (1) bekezdésében felsorolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...bevételarányos képlet akkor alkalmazható, ha a költségvetési szerv egyaránt végez adólevonásra jogosító (pl. áfás ellenérték kiszámlázása, közösségiadó-mentes értékesítés) és áfalevonásra nem jogosító (közhatalmi, Áfa-tv. 85. és 86. §-aiban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Alanyi adómentes számlázás

Kérdés: Az Áfa-tv. 49. § (6) bekezdése szerint a 4 milliós értékhatárba a tárgyi eszköz értékesítését nem kell beszámítani. Ettől függetlenül az erről szóló számlát lehet-e az alanyi mentes előírásnak megfelelő módon – az Áfa-tv. 13. § 16. q) pontja előírása szerint – az alanyi adómentességre hivatkozva kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...mentesség választását megalapozó 4, illetve 6 millió forintos bevételiértékhatárba. Az Áfa-tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontja a számla kötelezőtartalmi elemeit határozza meg. E törvényhely q) pontja értelmében az alanyiadómentes adóalany által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

Foglaló áfakötelezettsége

Kérdés: Az önkormányzat építési telek eladásáról előszerződést kötött, mely alapján a vevő foglalót fizetett. Kérdésem a foglaló általános forgalmi adó szempontjából történő megítélésére irányul, hogy ez után kell-e áfát fizetni, illetve a foglalóról számlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...vállaló adóalanynál – jelen esetben az önkormányzatnál -adófizetési kötelezettség keletkezik. Az előlegnek minősülő pénzösszegrőlszámlát kell kiállítania az önkormányzatnak. A számlában a gazdasági eseményreszövegesen is utalni kell, vagyis a számlában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 8.

Tárgyi eszköz értékesítése

Kérdés: Kizárólag tárgyi adómentes tevékenységet végző költségvetési szerv vagyunk. Az Áfa-tv. vonatkozó előírásai szerint az egyéb bevételek tekintetében az adómentességre jogosító értékhatár alapján alanyi adómentességet is választhatunk. Kell-e áfát fizetnünk, ha már 7 éve vásárolt, teljesen 0-ra leíródott tárgyi eszközt szeretnénk értékesíteni.
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a szóban forgó értékesítés nemtartozik az áfa hatálya alá, az értékesítésről nem kell az Áfa-tv. szerintibizonylatot (számlát, nyugtát) kibocsátani, elegendő a számviteli törvényszerinti egyéb bizonylat (Szt. 165. §-a) kibocsátása....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 22.
1
2