Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a számviteli alapelveken túl a könyvvezetés és az éves költségvetési beszámoló elkészítése során az Szt. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e rendelet kifejezetten elrendeli. A bekerülési érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Vásárolt anyagok bekerülési értéke

Kérdés: Költségvetési intézményeknél az anyagok bekerülési értékének meghatározására van-e külön szabályozás, vagy az Szt. 47. §-a az irányadó? Példának okáért az Szt. értelmében a szállítási költség, a hatósági igazgatási díjak a bekerülési értéket növelik. Költségvetési intézményeknél is ennek megfelelően kell eljárni?
Részlet a válaszából: […] ...anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Iskolai versenyen kiosztott díjak

Kérdés: Központi költségvetési szerv iskolások részére versenyt szervez. A helyezést elért diákoknak díjakat ad át tárgynyeremények, ajándékutalványok formájában. A rendezvényen cateringszolgáltatást is igénybe veszünk, diákok és bírálók részére egyaránt. A központi támogatásból beszerzett ajándékokat milyen rovaton számoljuk el? A cateringszolgáltatást reprezentációként kell-e elszámolni, illetve keletkezik-e adófizetési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...1. sz. mellékletének 8.22 c) pontja alapján.A cateringszolgáltatást adómentesen adható reprezentációs kiadásként a K123. Egyéb külső személyi juttatások, a tárgynyeremények beszerzését pedig a K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése rovaton javasoljuk elszámolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Reprezentáció utáni adókötelezettség

Kérdés: Reprezentációs költséggel és az utána fizetett adóval és járulékkal kapcsolatosan adózás szempontjából lényeges-e, hogy az önkormányzat által szervezett rendezvény nyílt vagy zárt körű? Ehhez kapcsolódóan a Költségvetési Levelek 249. számában a 4552. kérdésre adott választ úgy kell értelmezni, hogy az önkormányzat vagy nemzetiségi önkormányzat által szervezett falunapon elfogyasztott étel és ital nem számít reprezentációs költségnek, és így az önkormányzatoknak nem keletkezik fizetési kötelezettsége (15% kifizetői szja és 15,5% szocho; igaz, az utóbbit 06. 10-től ideiglenesen nem kell megfizetni)? A vendéglátáshoz kapcsolódó számlákat dologi kiadásként könyvelhetjük?
Részlet a válaszából: […] ...és szociális hozzájárulási adót fizetni a veszélyhelyzeti adókönnyítésektől függetlenül sem.Az Áhsz. a K123. "Egyéb külső személyi juttatások" rovat tartalmának meghatározásakor utal az szja-kötelezettségre, de ettől függetlenül azokat a juttatásokat is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Reprezentáció könyvelése

Kérdés: Kérem, adjanak részletes tájékoztatást arról, hogyan kell helyesen elvégezni a reprezentáció könyvelését önkormányzatoknál (adómentes, adóköteles)!
Részlet a válaszából: […] ...a 38/2013. (IX. 19.) Korm. rendelet előírásai szerint kell, hogy történjen. Az Áhsz. 15. sz. melléklete szerint a K123-as „Egyéb külső személyi juttatások” rovaton kell elszámolni az Szja-tv. szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait. A reprezentáció...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Vendéglátás, reprezentáció

Kérdés: Központi költségvetési szervként helyes-e az a könyvelési gyakorlat, hogy minden olyan számlát, amely vendéglátást, étkezést tartalmaz, a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovaton számolunk el, függetlenül attól, hogy közteherfizetési kötelezettség keletkezik-e vagy sem? A kutatási intézményünknél előfordul olyan támogatás, amely az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 4.7.c. pontja szerint adómentes juttatás, ezért nem fizetünk közterhet utána. A vendéglátást, reprezentációt érintő számláknak a teljes áfával növelt értékét kell-e a K123 rovatra könyvelnünk, mivel ez az alapja a köztehernek? Vagy meg kell bontani a számla összegét nettóra és áfára? (Ebben az esetben az áfa a K351 rovaton jelenik meg.)
Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. előírásai szerint a K123. "Egyéb külső személyi juttatások rovaton" kell elszámolni a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait, ideértve azt az esetet is, ha azok megfelelnek a reprezentáció, üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Rendezvényszervezésről szóló számla elszámolása

Kérdés: Központi költségvetési szervnek milyen ERA-kódra kellene könyvelni a rendezvényszervezésről szóló számlát?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni például a foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetéseivel kapcsolatos valamennyi, a személyi juttatások között nem elszámolható kiadást, így különösen az utazási és szállásköltségeket, az elszámolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Testvérvárosi kapcsolatok keretében adott ajándék, nyújtott vendéglátás, szállás, utazás, szabadidőprogram adóvonzata és könyvelése

Kérdés: Önkormányzatunk polgármestere és képviselői Erdélybe utaznak testvértelepülési kapcsolat felvétele céljából. A vendéglátóknak ajándékot visznek. Milyen adókötelezettsége keletkezik ebből az önkormányzatnak? Amennyiben általunk is viszonzásra kerül majd a vendéglátás, és például étkezés, fürdőbelépő, szállás és utazási költség merül fel, ezen ki­adásoknak milyen Szja-tv. szerinti fizetési kötelezettsége lesz? Milyen főkönyvi számra könyvelendők ezek a kiadások a költségvetési számvitelben?
Részlet a válaszából: […] ...valóban megfelel a reprezentáció, illetve üzleti ajándék Szja-tv. szerinti definíciójának. Az Áhsz. szerint a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovaton kell elszámolni a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 11.

Reprezentáció nyilvántartása

Kérdés: Reprezentáció esetén a nettó értéket a személyi jellegű kiadások, a hozzá kapcsolódó áfa értékét a dologi kiadások között kell nyilvántartanunk. Szja-oldalról viszont a bruttó összeg után kell adót fizetnünk, a Kincstár felé a KIR-ben a bruttó összeg kerül jelentésre. Ezáltal az intézményi bérfeladás eltér a könyveléstől az áfa összegében. A fenti jogszabályok nincsenek összhangban, ezért sérül az átláthatóság. A tételeket nehéz egyeztetni. Szükséges esetleg valamilyen analitika vezetése a különbözethez kapcsolódóan?
Részlet a válaszából: […] ...anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

Reprezentáció

Kérdés: Hogyan történik a reprezentációs kiadások elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...10 százalékáig terjedő együttes értékben résztvevőként azonos értékű ajándék.Az Áhsz. 15. melléklete alapján a K123. Egyéb személyi juttatások rovaton kell elszámolni: "a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.
1
2