Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...pedig a következők:– 1998. január 1-jét megelőzően a kisiparosként, amagánkereskedőként, az alkalmi fizikai munkát végzőként, a szerződésesüzemeltetésű üzlet biztosított vezetőjeként, a gépjárművezető-képzőmunkaközösség tagjaként, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Köztisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Köztisztviselő jubileumi jutalmának megállapításánál mely időtartamok vehetők figyelembe az alább felsoroltak közül: 1974. 09.-1982. 10. közalkalmazott 1982. 10.-1983. 01. szénbányák 1993. 01.-2006. 06. kft. 2006. 07.- jelenleg is köztisztviselő
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban, bíróságiszolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetve munkaviszonyban, ügyészségi,hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatásijogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 20.

Köztisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Köztisztviselői jubileumi jutalommal kapcsolatban kérem az állásfoglalásukat. 1970. 07. 16.-1989. 12. 31. folyamatosan vállalatoknál dolgoztam, 1990. 01. 01.-1995. 12. 31. iskolánál (gazdasági vezető), 1996. 01. 01.-1997. 09. 23. segítő családtag, 1997. 09. 24.-2004. 09. 15. vállalkozó, 2004. 09. 16.-2007. 03. 04. közalkalmazott, 2007. 03. 05-től áthelyezéssel jelenleg is köztisztviselőként dolgozom. Kérdésem, hogy 2009. évben járt-e számomra a 30 éves jubileumi jutalom? Munkáltatóm az egyéni vállalkozói, illetve a nem folyamatos közszolgálati munkaviszonyomra tekintettel nem tartja jogosnak.
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzési kötelezettséget magában foglalószövetkezeti tagsági viszony, a szakcsoporti tagsági viszony, a vállalkozási ésmegbízási szerződésen alapuló, valamint a személyes közreműködéssel járógazdasági és polgári jogi társasági vagy egyéni cég...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő

Kérdés: Be lehet-e számítani a közszolgálati jogviszonyban töltött időbe a fizetési fokozat megállapításánál egy önkormányzat jegyzője esetében az 1998. január 1-jét megelőző katonai kollégiumi (középiskolai) és katonai hallgatói (főiskolai) viszonyban töltött időket, amelyeket a rendvédelmi dolgozóknál beszámítanak a szolgálati időbe?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban, – bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati,illetve munkaviszonyban,– ügyészségi, – hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, – ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, – munkavégzésre irányuló egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 18.

Felmentési idő számítása

Kérdés: Egyik dolgozónk 1992 előtti jogviszonya átszervezés és nem áthelyezés címén szűnt meg. A felmentési idő számításakor figyelembe lehet-e venni azt a jogviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...a közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban,– bírósági szolgálati, – illetve munkaviszonyban,– ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálatijogviszonyban,– ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,– munkavégzésre irányuló egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 5.

Jubileumi jutalomra jogosító idő

Kérdés: Egyik dolgozónk több évet dolgozott KISZ-bizottságban. A jubileumi jutalom kiszámításához szükséges éveknél a KISZ-bizottságnál eltöltött munkaviszony időtartamát figyelembe kell-e venni?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzési kötelezettséget magában foglaló szövetkezeti tagsági viszony, a szakcsoporti tagsági viszony, a vállalkozási és megbízási szerződésen alapuló, valamint személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgárjogi társasági, ügyvédi és az egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 10.

Munkaviszony időtartamának megállapítása

Kérdés: 1988-89. évben fizetés nélküli szabadságot vettem ki, amikor gyermekem az első osztályt kezdte. Ez az időszak munkaviszonynak számít-e, és a jubileumi jutalomnál figyelembe vehető-e?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, illetve munkaviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, 1992. július 1-jéig munkaviszonyban töltött idő, munkavégzési kötelezettséggel nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 29.