Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...a vagyonkezelésbe adás időpontjában meglévő vagyon könyv szerinti értéke (nettó értéke), és ezt az értéket kell a vagyonkezelési szerződésben is szerepeltetni. A vagyonkezelésbe vevő társaság a vagyonkezelési szerződésben szereplő értéken veszi nyilvántartásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Köztisztviselő besorolása

Kérdés: Hová kell besorolni azt a köztisztviselőt, akinek a végzettsége általános gimnázium, majd utána SZIE igazságügyi szervezőként 2020-ban végzett? Munkaköre gazdálkodási feladatkör. 2020 előtt egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazták. Majd az egyetem elvégzése után egy multinacionális cégnél dolgozott rövidebb ideig. Ezen időszak beszámolható a besorolási idejébe? Vagy a besorolása onnan kezdődik, amikor elvégezte az egyetemet? Amíg nem teszi le a kötelező szakvizsgát, léphet-e fizetési kategóriát, vagy addig gyakornok marad, míg be nem mutatja az elvégzésről szóló okiratot?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetve munkaviszonyban, ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, a Kttv. 47. §-ában meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Munkáltatói járványügyi intézkedési lehetőségek

Kérdés: Milyen járványügyi intézkedéseket tehet egy munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...hogy nem utazhatnak külföldre (illetve csak az ágazati miniszter külön engedélyével) az egészségügyi dolgozók, a hivatásos, szerződéses állományú katonák, a tényleges katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák, a honvédelmi alkalmazottak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Rovatrend – közfoglalkoztatott bére és szocho

Kérdés: Közfoglalkoztatott bérének és szociális hozzájárulási adójának a kormányhivatal által meg nem térített részét, de legfeljebb 15%-át a költségvetési intézmény az önkormányzat részére megállapodás alapján számlázza. Milyen rovatra és milyen COFOG-ra javasolják könyvelni a gazdasági eseményt?
Részlet a válaszából: […] ...tisztviselők, közalkalmazottak, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagjai, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai, a bírák, az ügyészek, az igazságügyi és az ügyészségi alkalmazottak – besorolási osztály,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő

Kérdés: Egy köztisztviselő 1991. február 1-jétől jelenleg is a polgármesteri hivatal köztisztviselője. A köztisztviselő jelenleg az I. besorolási osztály 14. fizetési fokozatába van besorolva, vezető főtanácsosként. A jelenlegi besorolásához beszámított és figyelembe vett munkaviszonyok az alábbiak:
1. tartósítóipari kombinát: 1987. 09. 14.-1990. 04. 25. között munkaviszony, ezen időszak alatt (1989. 02. 28. és 1989. 07. 04.) sorkatonai szolgálatot töltött;
2. megyei munkaügyi szolgáltató iroda: 1990. 06. 06.-1990. 07. 18. között munkanélküli-segély;
3. polgármesteri hivatal: 1991. 02. 01-jétől jelenleg is köztisztviselői jogviszony.
Köztisztviselőnk személyi anyagának felülvizsgálata során kiderült, hogy a katonakönyvének tanúsága szerint 1981. 08. 27. és 1982. 08. 08. között sorkatonai szolgálatát töltötte, amely időtartamot jelenlegi és korábbi köztisztviselői besorolásai során sem vette figyelembe munkáltatója. A kérdés tehát az, hogy az iménti sorkatonai szolgálat idejét is be kell/kellett volna számítani a besorolásnál figyelembe vehető időtartamok közé? Ha igen, akkor a köztisztviselő milyen igénnyel léphet fel munkáltatójánál, esetleges elmaradt illetményének megtérítését milyen időtartamra követelheti tőle?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetve munkaviszonyban, ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, az ösztöndíjas jogviszonyban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 17.

Szabadságra jogosító idők

Kérdés: A Munka Törvénykönyvének módosítása alapján szabadság a munkában töltött idő alapján jár. A 115. § (2) bekezdése rögzíti, hogy mi minősül munkában töltött időnek. A kérdésünk az lenne, hogy a felmondási idő alatti munkavégzés alóli mentesítés idejére jár-e szabadság, mivel ez alatt az idő alatt már nincs tényleges munkavégzés?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésének utolsó, k) pontjába tehát beletartozik minden olyan, munkaviszonyra vonatkozó szabályban (azaz jogszabályban, kollektív szerződésben, üzemi megállapodásban, egyeztetőbizottságnak az Mt. 293. §-ban foglaltak szerinti kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.

Köztisztviselő jubileumi jutalomra jogosító idejének megállapítása I.

Kérdés: Polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselő kolleganőnk 2012 októberében szeretné a nők 40 éves nyugdíjba vonulási lehetőségét igénybe venni. A 40 éves jubileumi jutalomra is jogosult lett volna a korábbi Ktv. alapján. A 40 éves jubileumi jutalomba a 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 150. §-ának (3) bekezdése alapján mely munkaviszonyok számítanak bele? Ha a kolléganő 1992. július előtt az Mt. hatálya alól áthelyezéssel került intézményünkbe, akkor ezen évek beszámítanak-e a jubileumi jutalom szempontjából figyelembe vehető idejébe?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban,bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetvemunkaviszonyban, ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban,ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban töltött időt kellett alapul venniazzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő jubileumi jutalom szempontjából

Kérdés: Községi önkormányzat köztisztviselője vagyok. A jubileumi jutalom (25 éves) kiszámításához kérnék segítséget. 1985. július 1-jétől 1991 októberéig a V.T. költségvetési üzemével álltam munkaviszonyban. 1991. október 6-tól 1993. október 6-ig munkanélküli lettem (munkaügyi központtól kaptam ellátást). 1994 márciusáig jövedelempótló támogatásban részesültem, március 26-tól az önkormányzat alkalmazásában állok, 1995. január 1-jétől – jelenleg is – köztisztviselői státuszban vagyok. Mikor jár nekem a 25 éves jubileumi jutalom, figyelembe vehető-e minden jogviszonyom? A fizetési besorolásra, illetve a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása miben tér el?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban,bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetvemunkaviszonyban, ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban,ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban töltött időt, továbbá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 20.

Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...pedig a következők:– 1998. január 1-jét megelőzően a kisiparosként, amagánkereskedőként, az alkalmi fizikai munkát végzőként, a szerződésesüzemeltetésű üzlet biztosított vezetőjeként, a gépjárművezető-képzőmunkaközösség tagjaként, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Köztisztviselő jubileumi jutalmához figyelembe vehető időtartamok

Kérdés: A munkáltatóm által kiadott igazolás alapján 2010. december 31-ig 30 év 5 hónap 12 nap elismert közszolgálati jogviszonyban eltöltött idővel rendelkezem az alább figyelembe vehető jogviszonyok alapján:
1980. 07. 01.-1991. 11. 13. Mechanikai Labor Híradástechnikai Vállalat (felmondás a dolgozó részéről)
1991. 11. 14.-1992. 06. 30. Z.M. Honvédkollégium (áthelyezés)
1992. 07. 01.-2001. 12. 31. BM Hadkiegészítő Parancsnokság
2002. 01. 03.-2002. 01. 20. munkanélküli
2002. 01. 21.-2002. 05. 20. Munka Pécs-Baranyáért Kht.
2002. 05. 21.-2010. 12. 31. PMJV Önkormányzata (közalkalmazott)
2011. 01. 01-jétől jelenleg is PMJV Önkormányzat (köztisztviselő)
Kérdésem, helyes-e a munkáltatóm által megállapított közszolgálati jogviszonyban megállapított, most már 31 év? Ha igen, akkor miért nem vagyok jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra? Amikor rákérdeztem, az 1980-1991-ig tartó munkaviszonyommal indokolták. Tényleg nem jár semmi 31 év munkaviszonyban eltöltött idő után?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyban, bíróságiszolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, illetve munkaviszonyban,ügyészségi, hivatásos (szerződéses) szolgálati jogviszonyban, ösztöndíjasfoglalkoztatási jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.
1
2
3