Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatásnyújtások adó nélkül számított ellenértékét, ideértve az előleget is. Az adóalapot képező árat befolyásoló támogatások (pl. gyógyszerár-támogatás), továbbá az ellenértéknek minősülő támogatások is a számláló értékében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Mérlegrendezés

Kérdés: 1. Az önkormányzat államháztartáson kívülre és belülre működési, illetve felhalmozási céllal támogatást folyósít. A támogatásokat utólagos elszámolással kapják a címzettek, felhasználási célhoz kötötten. Amíg a támogatás felhasználásáról az elszámolás nem történik meg, addig követelésként van a mérlegben nyilvántartva. Az átrendezés során az Áhsz. és a 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet elő­írásait figyelembe véve a 3516, 3526 és a 3527 főkönyvi számlákra kerültek ezek a támogatások, 2014-ben a támogatásokkal kapcsolatos elszámolások megtörténtek, a kitűzött céloknak megfelelően használták fel a támogatásokat, így követelésként további nyilvántartásuk nem indokolt. Mivel a nyitómérlegben szereplő követelések csökkenése nem pénzforgalommal kapcsolatosan keletkezett, ezért jelenlegi álláspontunk szerint a felhalmozási eredmény (414) számlával szemben tudjuk csak kivezetni a fenti tételeket a mérlegrendezési számla (4951) közbeiktatásával.
Kérdésünk: Az általunk tartott megoldás jó-e?
2. Az önkormányzat határozattal arról döntött, hogy mint az egyik cégének egyszemélyes részvényese, a zrt. és az önkormányzat között kötött vagyonkezelői szerződésben szereplő követeléssel "...a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 13. § (2) bekezdésében foglaltak alapján nem pénzbeli hozzájárulás címén megemeli a ... Zrt. jegyzett tőkéjét (saját vagyon növeléseként, ezért ez nem minősül követeléselengedésnek)".
Úgy gondoltuk, hogy a képviselő-testületi határozat végrehajtása úgy történhet, ha a pénzmaradvány felosztása során a követelés nagyságrendjének megfelelő összeggel biztosítjuk a tőkeemelés fedezetét. (Így bevételi előirányzatot tudunk biztosítani jegyzett tőkeemeléshez.) A tőkeemelés bejegyzése a Cégbíróságon 2014-ben megtörtént. A követelés az átrendezés során a 3655 főkönyvi számlára került. A 20/2014. (IV. 30.) NGM rendelet tartalmazza a 2013. évi pénzmaradvány felosztásának módosított szabályozását, ennek megfelelően a pénzkészletet korrigáló tételek között nem szerepel a 3655 főkönyvi számla, így a pénzmaradvány felosztása során módosítottuk eredeti elképzelésünket, ezért, véleményünk szerint, itt sem vehető (és nem is) vettük figyelembe. A követelés pénzforgalom útján történő kiegyenlítése a határozat alapján nem fog megtörténni, ezért a kivezetés indokolt, de ha az eredményszámlával szemben vezetjük ki a fent említett tételt, a követelés ugyan eltűnik, de így mi biztosít előirányzatilag fedezetet a tőkeemelésre, valamint a kiadásra? Amennyiben pénzforgalomban próbáljuk a követelés kivezetését rendezni, erre csak egy mód van, valamilyen bevétel könyvelése, ez a pénzkészletet megnöveli, viszont pénzforgalomban a kiadás tétel (jegyzett tőkeemelés) átutalására soha nem kerül sor, ezért a pénzkészlet torzul (azt növeli).
Kérjük a segítséget a képviselő-testületi határozat költségvetési és pénzügyi számvitelben történő helyes elszámolásához!
3. Helyi adók (építmény, telek, iparűzési stb.) esetében a 2013. évi túlfizetéseket a 3673 főkönyvi számlára fordítottuk át a 2014. évi nyitó mérlegben. A túlfizetések 2014. június 30-i állománya a nyitó mérlegben szereplő nagyságrendhez viszonyítva csökkent, amit nem kizárólag az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség teljesítése eredményezett (pl.: iparűzési adó esetében az év végi túlfizetés nem is valós túlfizetést jelent a feltöltések miatt). Mivel a 3673-as számla pénzforgalmi, ezért a csökkenést is pénzforgalmi változásként számoltuk el, ami a valós pénzkészlet csökkenését eredményezte.
Kérjük szíves segítségüket az állománycsökkenés helyes számviteli elszámolása érdekében!
4. Az általános forgalmi adó elszámolásakor pénzforgalom szerint az áfa fizetendő vagy visszaigényelhető. Azonban mindkét esetben tartalmaz a bevallás különböző jogcímeken fizetendő áfát, fordított adózás szabályai szerint fizetendő áfát, illetve elő­zetesen felszámított, levonható áfát.
Kérdésünk: az adóbevallást egy összegben nettó módon kell-e elszámolnunk, vagy a fenti megosztás szerint egy bevallás számviteli elszámolásakor fizetendő, fordított és visszaigényelhető áfát is kell könyvelnünk? Ebben az esetben az elszámolást a felmerülés szerinti kormányzati funkciókra kell megbontani?
5. Az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégnek a veszteség pótlására pótbefizetést teljesített, melyet az önkormányzat kölcsön jogcímen könyvelt 2011-ben. A pótbefizetést teljes egészében felhasználta a cég a veszteségeink pótlására, az önkormányzat pedig a törzsbetétet teljesen befizette.
Kérdésünk: ilyen esetben a kölcsön visszafizetése az önkormányzatnál várható-e? A szerződésben a visszafizetésről nem rendelkeztek, nyereséges működés nem várható. A kölcsön csak elengedés formájában vezethető ki a könyveinkből?
Részlet a válaszából: […] 1. A 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a támogatásiprogram-előlegeket és az előfinanszírozás miatti követeléseket a rendező technikai tételek során kellett kivezetni. A 2014. évi nyitó adatok között ez a tétel már nem szerepelhetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.

Áfa elszámolása

Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású költségvetési intézmény. Költségvetési támogatásként kapjuk az önkormányzattól az állami támogatást és a kiegészítő költségvetési támogatást. Áfakörbe tartozunk, minden szolgáltatásunk után áfát számolunk fel. Minden költségünk után visszaigényeljük az áfát. Kérdésem, hogy arányosítani kellene, vagy továbbra is él, hogy az intézményfinanszírozás nem tartozik az arányosítás szabálya alá?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartási támogatás miatti arányosítást a 2005. évi CXIX. törvény 39. §-a 2006. január 1-jétől hatályon kívül helyezte. A törvénymódosítás indoklása szerint az EGK 6. sz. irányelvével való összeegyeztethetőség miatt vált indokolttá az államháztartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 12.

Támogatás miatti arányosítás

Kérdés: Cégünk 100%-os állami tulajdonban van. Tevékenységünk ellátásához támogatást kapunk a tulajdonostól, mely bevételeink 95%-át jelenti. A szóban forgó támogatások az általunk teljesített ügyletek árát, díját közvetlenül nem befolyásolják csak és kizárólag a működés finanszírozását szolgálja, így az Áfa-tv. hatályán kívül esik, adófizetési kötelezettség nem terheli. Bevételeink maradék 5%-a adóköteles ügyletből származik.
Cégünk tételes elkülönítést alkalmaz az adóköteles és nem adóköteles tevékenységek általános forgalmi adójának meghatározása céljára. Az elkülönítés aszerint történik, hogy mely kiadásunkat finanszíroztuk saját forrásból, illetve kapott támogatásból. A támogatási szerződésből eredő elszámolási kötelezettségünknek megfelelően elkülönített, tételes kimutatást vezetünk a támogatásból történt kiadások finanszírozásáról, és külön tételes nyilvántartás készül a bevételből fedezett kiadásokról. A szóban forgó támogatás miatt felmerül-e arányosítási kötelezettség, illetve az befolyásolja-e az adólevonási jogunkat?
Részlet a válaszából: […]  Az adólevonás jogát a támogatás kizárólag abban az esetbenbefolyásolja, ha az adóalany egyidejűleg folytat adóköteles és adómentes,illetve adólevonásra nem jogosító tevékenységet, amelyhez kapcsolódóan az egyesbeszerzéseinek áfáját a tételes elkülönítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 7.

Szakfeladatrend

Kérdés: Szakfeladatrend-tervezéssel kapcsolatban a következő a kérdésem. Körjegyzőség esetében eddig egy szakfeladatra terveztük az összes dolgozót, jegyzőt, szociális-pénzügyi ügyintézőt, takarítót. 2010-től az új szakfeladat száma 841126. Továbbra is tervezhetjük ezen a szakfeladaton az összes dolgozót (kistelepülés – nincsenek osztályok, csoportok), vagy szét kell bontani 692000, 811000, 841901 szakfeladatokra? Könyvtár esetén, ahol eddig egy szakfeladat volt, most kb. 4 szakfeladatot kell alkalmaznunk 1 fő közalkalmazottal. A rezsiköltségtől kezdve mindent négyfelé kell arányosítani?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetésiszervnél.A 841129 szakfeladaton kell elszámolni valamennyi közhatalmitevékenységgel és az önkormányzati szociális támogatások kifizetésévelkapcsolatos pénzügyi igazgatási feladatot.A munkaügyi előadó és a titkárnő feladatainak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Tevékenység miatti támogatás

Kérdés: Alapítványunk üzemeltetéséhez, reklámköltségekhez államháztartási támogatásban részesült 2004., illetve 2005. évben. Ezenfelül uniós támogatást is kapott. A támogatásokat kizárólag áfaköteles közhasznú tevékenységére kapta. Tekintettel arra, hogy a tevékenység egy százaléka adómentes volt, ezért a régi áfatörvényszabályok szerint arányosítottunk a törvényben meghatározott képlet segítségével. Kérdésem arra vonatkozik, hogy az EU bírósági ítélet alapján önellenőrzéssel visszakaphatom-e a támogatások miatt levonásba nem helyezett adóösszeget? Az önellenőrzést úgy végezném el, hogy az áfaköteles és az áfamentes bevételt arányosítanám a törvény szabályai szerint, és a támogatásokat teljes egészében kihagynám.
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazásával különíthette el helyesen alevonásba helyezhető adót. Úgy látom tehát, hogy helyesen vonta be a számításbaa kapott támogatásokat. A régi Áfa-tv. arányosításra vonatkozó – 2004. május 1-jétől2005. december 31-éig hatályos –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 10.

Lapkiadáshoz kapott vissza nem térítendő támogatás

Kérdés: Közhasznú alapítványunk egyik tevékenysége folyóirat megjelentetése. Az ebből származó bevételünk csekély, ezért annak megjelentetése csak támogatásokból lehetséges. 2007. évben is pályáztunk, és utófinanszírozás keretében támogatást szereztünk a lap megjelentetéséhez. A szerződés szerint a lap 11 számához 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk. Kérdésünk, hogy az effajta támogatás indokolja-e az arányosítási kötelezettséget, és amennyiben nem, akkor mikortól helyezhetjük levonásba az előzetesen felszámított adó összegét?
Részlet a válaszából: […] ...pedig szolgáltatásellenértékének.Tekintettel továbbá arra, hogy a régi Áfa-tv. 2006. január1-jétől nem tartalmaz az államháztartási támogatások miatti arányosításikötelezettséget, ezért emiatt szükségtelen a törvény 3. számú mellékletében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Arányosítás

Kérdés: Szervezetünk a 6/1996. (VII. 16.) MÜM rendelet 19-19/A §-a alapján akadálymentesítési kötelezettségének megvalósításához 2006-ban támogatást kapott. A vonatkozó rendelkezések alapján nem egyértelmű számunkra, hogy van-e a támogatásra való tekintettel arányosítási kötelezettségünk. Egyáltalán van-e még olyan támogatás, amely miatt arányosítani kell?
Részlet a válaszából: […] ...módosításáról szóló 2003. évi XCI.törvény 211. §-ának (7)-(24) bekezdésében foglalt záró rendelkezésekbenmeghatározott támogatások igénybevétele esetén mentesülhetett az adóalany]. Azelőzőekben kifejtettek szerint tehát főszabály szerint,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.

Szociális alapon nyújtott étkeztetés

Kérdés: Az önkormányzatnak van főzőkonyhája. Szociális étkeztetésre, szervezett kedvezményes étkeztetésre normatívát kapunk. Van térítésidíj-bevételünk is az étkeztetésből? Hogyan alakul a fizetendő áfa?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályi rendelkezések alapján részesül a szociális alapon nyújtottétkeztetéshez kapcsolódóan támogatásban, ezért a szóban forgó támogatásoktekintetében minden esetben az alább meghatározottakat kell alaposanmegvizsgálni.A kiindulópont minden esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 2.

Alapítványi iskola konyhájának étkezési szolgáltatása

Kérdés: Alapítvány által működtetett iskola melegítőkonyhával rendelkezik, egy kft.-től vásárolják az ebédet, amiről az iskola áfás számlát kap. Étkeztetésre önkormányzati támogatásban (bizonyos kerületektől a rászoruló gyermekek részére külön helyi rendelet határozata alapján), valamint állami étkezési normatív támogatásban is részesül az iskola. Az étkeztetéssel kapcsolatos áfás bevételek, költségek tételesen elkülönítésre kerülnek, az iskola vállalkozási tevékenységet nem végez. Kérdéseink: A diákok részére az ebéd befizetésekor nyugtát állítanak ki, szükséges lenne-e számla kiállítása? Az iskolának az önkormányzat részére a kapott térítésről kell-e számlát kiállítani, vagy elég a határozat? Ennek a pénzösszegnek, illetve az állami normatívának is van áfatartalma? A fenti esetben milyen módszerrel, milyen mértékben vonható le a beszerzés áfája? Amennyiben a levonható áfa megállapításánál arányosításról van szó, mi számít bele a bevételekbe, és mi kerül pontosan a képletbe? Az étkeztetéshez kapcsolódó további eszközök beszerzésének áfája levonható-e, ha igen, milyen mértékben (edények, poharak, tányérok)?
Részlet a válaszából: […] ...pontosan milyen forrásból, milyen jogszabályirendelkezések alapján részesül a támogatásban, ezért mind az állami, mind azönkormányzati támogatások tekintetében az alábbiakra szükséges figyelemmellenni.Amennyiben az igénybe vett szociális alapon nyújtottétkezéshez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 20.
1
2
3