Nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége

Kérdés: Intézetünk kormánytisztviselőket foglalkoztat. A kormánytisztviselők illetményére, illetve besorolására a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) vonatkozó részeit kell alkalmaznunk. Egyik kormánytisztviselőnk egy négygyermekes édesanya. Harmadik gyermekével GYES-en volt, mikor munkahelye megszűnt (1992-ben). Munkanélküli-ellátást igényelt, mivel nemsokára megszületett negyedik gyermeke, akire tekintettel GYÁS-t, GYED-et, GYES-t, majd pedig a gyermek nyolcéves koráig anyasági támogatást (járulékköteles volt) vett igénybe. Mivel a negyedik gyermek születésekor az édesanya nem rendelkezett foglalkoztatási jogviszonnyal, emiatt nyolc évet elveszít, amit ugyanúgy gyermekei nevelésével töltött el, mint más édesanyák, akiknek nem szűnt meg a munkahelyük. Jogosnak érezzük az édesanya felháborodását: az ő gyermekeibe fektetett munkája, energiája kevesebbet ér? Ráadásul ha ez annak idején tudható lett volna, a munkanélküli-ellátás helyett elvállalhatott volna egy képzettségének nem megfelelő munkát, ahonnan folytathatta volna a gyermeknevelési ellátások igénybevételét. Milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az édesanyának, ha úgy érzi, hogy őt méltánytalanság érte? A munkáltatói jogkört intézetünkben a főigazgató gyakorolja. Van-e joga a főigazgatónak méltányosságból elfogadni a gyermekneveléssel eltöltött éveket?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá 1988. december31-ét követően a gazdasági társaság természetes személy tagja házastársának aztaz idejét, amelyre utána társadalombiztosítási járulékot fizettek.– A mezőgazdasági szövetkezeti tag közös munkában részt vevőcsaládtagja idejét arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Polgármesterek öregségi nyugdíja, közszolgálati járadéka I.

Kérdés: Főállású polgármesterünk a következő választásokon nem kíván indulni, hanem nyugdíjba szeretne vonulni az 1994. évi LXIV. tv. alapján. 1990-94 között országgyűlési képviselő volt, majd 1994-től főállásban a megyei közgyűlés alelnöke, 1998-tól ugyanott tanácsnok, 2002-től 2005-ig ismét alelnök. 2005 óta folyamatosan városunk polgármestere. Kérdésünk, hogy jogosult-e a hivatkozott jogszabályban meghatározott korkedvezményre? (Jelenleg 54 éves.)
Részlet a válaszából: […] ...– követően a polgármesternek kiszámítható öregségi nyugdíj70%-a.(3) A közszolgálati járadék a személyi jövedelemadó,valamint a társadalombiztosítási járulékok és hozzájárulások szempontjából azöregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá.(4) A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Egyidejűleg több részmunkaidős jogviszony fennállása egyéni vállalkozás mellett

Kérdés: Az előző tanévben a közalkalmazott teljes állásban volt egy kulturális intézménynél közalkalmazotti jogviszonyban. 2009. szeptember 1-jétől három zeneiskolában tanít. A tanároknak heti 22 óra megtartása jelenti a 40 órás munkahetet. Az egyik iskolában félállásban, heti 11 órára alkalmazzák, egy másikban heti 8, a harmadikban hetente 5 órát tart. Ez összesen heti 24 óra. Minden intézmény megfizeti a jogszabály szerinti járulékot, a béréből is levonásra kerülnek előírás szerint. Művésztanár lévén több együttesben is fellép, egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Amikor egy munkahelyen volt 36 órában közalkalmazotti jogviszonya, akkor ilyen időtartamú foglalkoztatás után adófizetési kötelezettsége kisebb volt, mert "másodállásban" végezte vállalkozását. Kérdések: 1. Ha több részmunkaidős foglalkoztatásból "áll össze" egy teljes közalkalmazotti státusznyi foglalkoztatás, akkor a magánvállalkozást adózás szempontjából ez hogyan érinti? Ugyanolyan járulékfizetési kötelezettség illeti-e a vállalkozót, ha egy főállású helyen van legalább 36 órában foglalkoztatva, mint ha több helyen összesen legalább 36 órában történik a foglalkoztatása? 2. Maradhat-e ezek után is "másodállásban" a vállalkozó, vagy főállású vállalkozóvá kell válnia? 3. Összeszámíthatók-e a három helyről a jogviszonyai? Pl.: Betegség esetén arányosan mindhárom helyről számíthat táppénzre? 4. A félállású – őt legnagyobb óraszámban alkalmazó – munkahelyről kaphat csak béren felüli juttatásokat (étkezési utalvány, utazási kedvezmény, szakirodalom-vásárlási hozzájárulás), vagy a többi intézményben is? 5. Amiatt, hogy különböző helyeken dolgozik részmunkaidőben, éri-e hátrány a nyugdíj megállapításkor? Valamennyi jogviszony beszámít a – jelenleg érvényes – nyugdíjszámítási alapjába?
Részlet a válaszából: […] ...vesz ki, ajövedelemkivétellel egy időben keletkezik járulékfizetési kötelezettsége, azaza jövedelemkivét után 2009. július 10-éig 29% társadalombiztosítási járulékot,ezt követően kivett jövedelem után a minimálbér kétszerese mértékéig 26%, az afeletti rész után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Polgármesterek öregségi nyugdíja

Kérdés: 1951. október 28-án születtem, 1970-től dolgozom a Polgármesteri Hivatalnál – korábban községi tanács – köztisztviselőként, 1990-től pedig (5. ciklusban folyamatosan) polgármester vagyok. A 2010. évi önkormányzati választások idejére 40 éves közszolgálati jogviszonyom lesz 59 évesen. Milyen feltételekkel mehetek nyugdíjba? Indulnom kell-e a 2010-es választáson ahhoz, hogy a megfelelő juttatások megillessenek?
Részlet a válaszából: […] ...irányadó korhatárt eléri, s megfelel a Tny. egyéb jogosultságifeltételeinek.A közszolgálati járadék a személyi jövedelemadó, valamint atársadalombiztosítási járulékok és hozzájárulások szempontjából az öregséginyugdíjjal esik egy tekintet alá, folyósítását meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 30.

Külön juttatás közterhei

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalni a "0. havi juttatás"-t terhelő közterhek fizetésére vonatkozó előírásokat, különös tekintettel a biztosításijogviszony-szünetelés esetére. A 2003. évi XCV. tv. 30. § (1) bekezdése 2004. február 1-jétől módosította a Kjt. 68. §-át. Alapvetően megváltoztatták a jogosultság feltételeit. Egyetlen törvényi feltétel, hogy a közalkalmazott a tárgyév január első napján közalkalmazotti jogviszonyban álljon. Így a közalkalmazotti jogviszony formális fennállása esetén is ki kell fizetni az egyhavi különjuttatást, tehát a közalkalmazotti (biztosítási) jogviszony szünetelése (GYES, GYED, fizetés nélküli szabadság, keresőképtelenség stb.) ellenére is jogosult a közalkalmazott erre a juttatásra? A 13. havi illetmény eddig is speciális megítélés alá esett a nyugdíj, az egészségbiztosítási ellátások szempontjából. Rendszeres vagy nem rendszeres juttatásnak minősül? Az egészségbiztosítási ellátásoknál milyen vonatkozási időtartam tartozik hozzá? Hogyan kell rendezni a járulékokat, amennyiben 2005. évben az érintett munkavállaló nem biztosított (egész évben szünetel a biztosítási jogviszonya)?
Részlet a válaszából: […] ...a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján kifizetett,elszámolt, járulékalapot képező jövedelem után havonta 29 százaléktársadalombiztosítási járulékot fizet. A biztosítottat terheli a 8,5(magánnyugdíj-pénztári tagság esetén 0,5) százalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 26.