Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...juttatás lesz. Szintén egyes meghatározott juttatás, ha a dolgozó kiküldetés alkalmával kap étkezést, és az is, ha pl. konferencia, továbbképzés keretében fizetik ki a dolgozó étkezését.Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.35. pontja szerint adómentes a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Rendezvényszervezésről szóló számla elszámolása

Kérdés: Központi költségvetési szervnek milyen ERA-kódra kellene könyvelni a rendezvényszervezésről szóló számlát?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali, üzleti utazáshoz vagy akár egyéb rendezvényhez, eseményhez kötődő vendéglátás (étkezés), így például egy konferencián, továbbképzésen vagy csapatépítő tréningen történő részvételhez kapcsolódóan.Ezek mind egyes meghatározott juttatásnak minősülnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Rendezvények vendéglátási költségeinek elszámolása

Kérdés: Intézményünknél 2 fő részt vett egy rendezvényen (továbbképzésen). A számlában az alábbiak szerepelnek: - felnőttoktatás, - vendéglátás. Hogyan kell könyvelni? A felnőttoktatást egyéb dologi kiadásokra? A vendéglátást belföldi kiküldetésre és egyéb adóköteles természetbeni juttatásként személyenként (étkezési számla alapján) kell jelenteni a MÁK-nak?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szerv a rendezvényt lebonyolító gazdálkodószervtől továbbképzést vett igénybe, amelyről a lebonyolító számlát állítottki. Amennyiben a továbbképzés megvalósult, a teljesítés igazolása megtörtént, aköltségvetési szervnek a számla végösszegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Közhasznú alapítvány által biztosított étkezés adójogi megítélése

Kérdés: Közhasznú alapítványnál, melynek alapító okiratában szerepel az egészségügyi dolgozók továbbképzésének támogatása, természetbeni juttatásnak, vagy alaptevékenység költségének számít-e az oktatásban részt vevők étkezési költsége? Tudományos előadások lebonyolítása során (szintén alapító okiratban szereplő tevékenység) felszolgált étel, ital reprezentációs költség?
Részlet a válaszából: […] Egy eset adójogi minősítése mindig csak a körülmények,feltételek részletes ismeretében határozható meg. Az adómentes közcélújuttatások körét az Szja-tv. 1. számú mellékletének 3. pontja tartalmazza. A 3.3. pont alapján adómentes "a közérdekűkötelezettségvállalásból,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 23.