Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Mezőőri járulék

Kérdés: Az önkormányzat az ügyfelek számára előírt mezőőri járulék megállapításáról határozatot hoz. Szükséges-e számlát is kiállítani az ügyfél részére a mezőőri járulékról, vagy elegendő a határozat?
Részlet a válaszából: […] ...időpontja, időszaka);e) a (megtörtént) gazdasági művelet tartalmának leírása vagy megjelölése, a gazdasági művelet okozta változások mennyiségi, minőségi és – a gazdasági művelet jellegétől, a könyvviteli elszámolás rendjétől függően –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Motorjavítási szolgáltatás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Egy magyar társaság megbízást kap egy indiai illetőséggel rendelkező – kapcsolt vállalkozási viszonyban álló – megrendelőtől arra, hogy különböző, autógyártással foglalkozó társaságok tulajdonában álló motorokon javítási szolgáltatást végezzen el. A javítandó motorokba beépítendő alkatrészeket a megrendelő bocsátja a társaság rendelkezésére, és mivel a javítási szolgáltatás elvégzése Magyarországon történik, ezen alkatrészeket szabad forgalomba helyezik. A behozott alkatrészek tulajdonjoga tekintetében elmondható továbbá, hogy a társaság részére történő átadás ellenére továbbra is változatlanul a megrendelő tulajdonában maradnak, a termék feletti tulajdonjog nem száll át a társaságra.
1. Helyes-e az az álláspont, miszerint a társaság tekintendő a Magyarországra behozott alkatrészek importőrének – és így az importhoz kapcsolódó áfafizetési kötelezettség alanyának -‚ továbbá helyes-e az az álláspont, mely szerint az alkatrészek importjával kapcsolatban felmerülő áfa tekintetében a társaság a levonási jogát érvényesítheti, illetve a megrendelőnek nem keletkezik Magyarországon áfaregisztrációs kötelezettsége?
2. Helyes-e az az álláspont, hogy a társaság által nyújtott szolgáltatás – magában foglalva a Magyar-országra behozott termékeknek a motorokba történő beszerelését – komplex szolgáltatásnak minősül, és azon belül a jogügylet domináns céljának, és így az áfakezelést meghatározó fő elemnek a javítási szolgáltatás tekintendő, figyelemmel arra is, hogy a szolgáltatás magában foglalja a motor részét képező alkatrészek határt átlépő mozgatását is?
Részlet a válaszából: […] 1. Az Áfa-tv. 2. §-ának c) pontja kimondja, hogy adót kell fizetni a termék importja után. A termékimport alaptényállását az Áfa-tv. 24. §-ának (1) bekezdése határozza meg. E rendelkezés szerint termékimportnak minősül az olyan terméknek a Közösség területére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Megbízási szerződés kötése önkormányzatnál öregségi nyugdíjban részesülő személlyel

Kérdés: Önkormányzatunk dolgozója öregségi nyugdíjasként határozatlan idejű kinevezéssel köztisztviselőként dolgozik 2013. június 30-ig. A nyugdíjkorhatárt betöltötte. Az új jogszabályok miatt munkaviszonyának megszüntetését kérte a fenti időponttal. A változást 04. 30-ig bejelentette a nyugdíjfolyósító részére is. Önkormányzatunknak viszont bizonyos feladatok ellátására szüksége van továbbra is a munkájára. Köthetünk-e vele megbízási szerződést meghatározott feladatok ellátására, ha igen, érinti-e ez a nyugdíjának szüneteltetését, vagy csak a keresetkorlát vonatkozik rá?
Részlet a válaszából: […] A közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A kormányhatározatban foglaltak nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Változások a 2009. évi CXXX. törvényben

Kérdés: Mik az önkormányzati költségvetés tervezéséhez kapcsolódó főbb változások a 2009. évi CXXX. törvényben?
Részlet a válaszából: […] ...számában 2009. december 11-én, péntekenkerült kihirdetésre. A 2009 decemberében elfogadott költségvetési törvényalapján 2010-ben sem változik a köztisztviselői illetményalap és aközalkalmazotti bértábla, tehát továbbra is a 2008. januári szinten...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.