13 cikk rendezése:
11. cikk / 13 Sulinetes adókedvezmény szabályainak változása
Kérdés: Egyetemi oktató vagyok. 2004. március hónapban a Sulinet program keretében vásároltam 52 ezer forintért egy nyomtatót. Ebben az évben még szükségem lesz néhány számítástechnikai eszközre, mert a régiek már használhatatlanok. Tekintve, hogy az említett vásárlással nem merítettem ki a maximálisan érvényesíthető 60 ezer forintos kedvezményt, szeretném tudni, hogy a 2004. július 1-jétől megváltozott törvényi rendelkezések szerint jogosult leszek-e a további vásárlásaim után is kedvezményt érvényesíteni. Lehetséges-e, hogy aki a június 30-ig hatályos rendelkezés alapján kívánja a kedvezményt igénybe venni, az az új, 2004. július 1-jétől hatályos szabályok alapján már nem is jogosult a kedvezményre? Úgy tudom, hogy az új feltételek szerint a kedvezmény csak egy bizonyos jövedelemnagyságig jár. Az én éves jövedelmem várhatóan ebben az évben sem éri el a 3 millió forintot.
12. cikk / 13 Termőföld bérbeadásával kapcsolatos adózási szabályok
Kérdés: Településünkön az egyik mezőgazdasági gt. termőföld-bérbeadás jogcímen két összegben fizetett a vele szerződőknek. 2002. évben ki is fizette az első részletet, be is fizette az adóelőleget utána az adószámlánkra. Megegyezett októberben a bérbeadókkal, hogy a második részletet az aszályra való tekintettel elengedik neki. Ez a második részlet október 31-ig lett volna esedékes a szerződés alapján. A következő évben mégis fizetett valamennyi vele szerződőnek. Arra hivatkozva, hogy 2003. január 1-jétől ez a bevétel – jogszabályváltozás miatt – adómentes, nem vont adóelőleget. Helyesen járt-e el?
13. cikk / 13 Diákhitel törlesztése
Kérdés: Egyetemünk hallgatóinak körében problémát okoz, hogy az Art. 2003. január 1-jétől hatályos rendelkezése nem tartalmaz szabályozást a diákhitel törlesztésére. Annak érdekében, hogy megfelelően tájékoztatni tudjuk a hozzánk forduló hallgatókat, kérjük, ismertessék, hogyan kell a jövőben törleszteniük?