Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói étkeztetés, és a munkavállalók az ételt ingyen vagy a piaci...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Nyugdíjasklubok támogatása

Kérdés: Önkormányzati finanszírozásból működő, városi és kistérségi feladatokat is ellátó művelődési intézmény vagyunk. A városban működő nyugdíjasklubokat az önkormányzat és a képviselők rajtunk keresztül támogatják, oly módon, hogy a kluboknak szánt összeggel megemelik a finanszírozási előirányzatunkat. Tájékoztatást kapunk, mely klub milyen összegű támogatást kap ebből az összegből. A nyugdíjasklubok a nevünkre kiállított számlával számolnak el, melyet mi kifizetünk nekik. A számlák legtöbbször közös rendezvényen elfogyasztott étel, ital, illetve a nyugdíjasklub kirándulásainak busz-, étkezés-, szállásköltségeiről szólnak. Terheli-e intézményünket valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség a fentiek alapján (reprezentáció)? Illetve helyesen járunk-e el, ha ezeket a számlákat egyéb szolgáltatásként vagy szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásként számoljuk el?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggésben a kifizető által viselt költség (ha a rendezvény, esemény a juttatás körülményeiből megítélhetően döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányul; ideértve az ilyen rendezvényen, eseményen a résztvevőknek adott ajándéktárgyra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 6.

Önkormányzat által külföldi delegáció fogadása

Kérdés: Az önkormányzat tevékenységi körében külföldi delegációt fogad. Az önkormányzat fizeti a delegáció vendéglátását, szállását és programjait. Az a kérdés, hogy külföldi állampolgárságú személyek esetében a vendéglátás, szállás és programok költségei után ugyanazok-e az adó- és járulékfizetési kötelezettségek, mint belföldi személyek (pl. munkavállalók) esetében?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Kutatóintézet által szervezett vidéki kutatómunkához kapcsolódó utazás, szállás, étkezés juttatásának adóvonzata

Kérdés: Egy kutatóintézet a nyár folyamán többnapos vidéki kutatómunkát szervezett, ahova az intézeti munkatársakon kívül önkéntes diákokat is toborzott. Az intézeti munkatársaknak belföldi kiküldetés keretében a szállás-, illetve útiköltség térítésre került, napidíjat nem kaptak. Az önkéntesek a munkájukért díjazásban nem részesültek, viszont az étkeztetésüket, hideg élelmiszer vásárlását, az intézet fizette. Az élelmiszer-vásárlás a kiküldetésben lévő dolgozók étkeztetését is fedezte. Hogyan kell minősíteni a két esetet, mi a helyes főkönyvi elszámolás, és mi ezeknek az adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...reprezentációnak minősül, mint a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai rendezvény, esemény keretében nyújtott vendéglátás (étel, ital), és mint ilyen az Szja-tv. 70. §-a szerinti egyes meghatározott juttatásnak minősül. A juttatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 29.

Testvérváros polgármesterének vendéglátogatása

Kérdés: Egy önkormányzat saját üdülőjében egy hétre vendégül látja egyik testvérvárosának polgármesterét és családját. Milyen főkönyvi számlára kell könyvelni a kifizetést, és milyen járulékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, eseménykeretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás(étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás,szabadidőprogram stb.) azzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Falunapon nyújtott vendéglátás, főzőverseny helyezettjeinek adott tárgyjutalom

Kérdés: Önkormányzatunk falunapi rendezvény keretében megvendégeli a rendezvényen részt vevő lakosságot, a főzőversenyen részt vevőket (helyezetteket) pedig tárgyjutalomban részesíti. Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettségünk van?
Részlet a válaszából: […] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény(Szja-tv.) 1. számú melléklet 8.35. pont alapján adómentes a helyi önkormányzatáltal a lakosság, a közösség széles körét érintő (nem zártkörű), azonos részvételifeltételekkel szervezett kulturális,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 10.

Természetbeni juttatás I.

Kérdés: Az önkormányzat által szervezett sportesemény keretében a sportolók szállás- és étkezési költsége milyen kiadásként számolható el? Keletkezik-e kifizetői adó- és más járulékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...minősül. E rendelkezést kell alkalmazni a kifizető által többmagánszemély számára szervezett rendezvény, esemény keretében nyújtottvendéglátás (étel, ital), a rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás,szállás) esetében. Ennek értelmében az önkormányzat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

Beteg gyermekek gyógyulásának elősegítése

Kérdés: Közhasznú besorolású alapítvány közhasznú tevékenysége beteg gyermekek gyógyulásának elősegítése. Az alapítvány az operált gyermekek részére karácsonyi, húsvéti gyermekelőadásokat szervez, ezen alkalmakkor ajándékot (édesség, könyv stb.) ad a gyermekeknek, és az ünnepségen vendégül látja őket. Kérdésem az, hogy e kiadásokat terheli-e valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...tehát adómentes az operált gyermekekrészére karácsonyi, húsvéti ünnepek alkalmával szervezett ünnepség keretébenadott ajándék és vendéglátás. Az előzőekben ismertetett szabályból következőenaz adómentesség természetesen csak akkor érvényesülhet, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 22.

Nem hivatali rendezvény keretében nyújtott vendéglátás adója és járulékai

Kérdés: Az Szja-tv. 69. §-a (1) bekezdés b) pontja értelmében természetbeni juttatásnak minősül a több magánszemély számára szervezett rendezvény keretében nyújtott vendéglátás, ha az nem minősül reprezentációnak (mert pl. nem minősül hivatali tevékenységhez kapcsolódó rendezvénynek), és nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett bevétel összegét. Ilyenkor a kifizetőnek 44%-os mértékű szja-t kell fizetnie. A Tbj-tv. alapján a biztosítottak (munkavállalók) részére nyújtott ilyen természetbeni juttatások után 29%-os mértékű tb-járulékot is kell fizetni, melynek alapja a személyi jövedelemadóval növelt adóalap. Nem biztosítottak (külső vendégek, hozzátartozók) esetében azonban az Eho-tv. 3. §-a (1) bekezdés ba) pontja alapján 11%-os egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Hogyan kell/lehet eljárni a járulék-, illetve eho-fizetési kötelezettség alapjának megállapítása során, amennyiben a rendezvényen biztosítottak, illetve nem biztosítottak is rész vesznek, és értelemszerűen az általuk igénybe vett vendéglátás mértékét nem lehet megállapítani? Megengedett-e a meghívottak létszámának arányában megosztani a kiadásokat, és a biztosítottakra jutó összeg után a 29%-os tb-járulékot, míg a nem biztosítottak arányának megfelelően az eho-t fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...vendégek arányában számítanák ki az egyes fizetésikötelezettségeket. Az Szja-tv. hivatkozott rendelkezésének hatálya alá tartozóvendéglátás sajátossága éppen az, hogy nem állapítható meg az egyesmagánszemélynek nyújtott juttatás értéke. Ha ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.