Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] ...és nem értékesítést vagy tulajdonba adást említ, és a Tao-tv. nem rendelkezik arról, hogy az átadásnak ellenértékért kell történnie.Áfaszempontból is nagyon fontos tisztázni, hogy értékesítés történik-e, mivel az áfás ellenértékért történő értékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Személygépkocsi aktiválása, költségeinek elszámolása

Kérdés: Személygépkocsi-aktiválás során a beszerzési értékben mit kell figyelembe venni? Az áfa értéke aktiválandó-e, üzembe helyezés esetén milyen költségeket lehet figyelembe venni (rendszámtábla, zöldkártya, műszaki engedély, téli gumi)? Üzemeltetés során az üzemanyag, szervizköltség, parkolási költség, útdíj, autópálya--matrica elszámolása, könyvelése hogyan történik, az áfa levonásba helyezhető-e?
Részlet a válaszából: […] ...aktiválására szintén más szabályok vonatkoznak a költségvetésben. A vállalkozásoknál a bekerülési értéknek része a le nem vonható áfa. A költségvetésben az áfa nem része a bekerülési értéknek, tehát nem aktiválható, sem a levonható, sem a le nem vonható áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Bekerülési érték

Kérdés:

Kérdés: Intézményünkben karbantartóink készítettek irodabútort, melyhez az alapanyagot megvásároltuk (bútorlapok, fogantyú). Vásároltunk bútorlapot, melynek méretre vágását, éllécezését is szerepeltetik a számlán, munkadíjként. A bútor bekerülési értékébe beletartozik a bútorlapokhoz kapcsolódó munkadíj? Az összeállításhoz kapcsolódó egyéb eszközöket, pl. csavarokat nem kellett megvásárolni, mert rendelkezésre álltak. Ezt a bekerülési értékben kell-e szerepeltetnünk? Ha igen, hogyan számoljuk el ennek értékét? A karbantartók bérét, járulékait mindenképpen el kell számolnunk a bekerülési érték részeként? Hogyan történik ezeknek a könyvelése? Kis értékű tárgyi eszköz (függöny és szőnyeg) vásárlása esetén a varrás (szegés) része-e a bekerülési értéknek?

Részlet a válaszából: […] ...beszámítani.A saját előállítású új tárgyi eszköz önköltségszámítással megállapított előállítási értéke után áfát kell fizetni az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján.Különbség van a vásárolt, a saját előállítású...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 16.

Bekerülési érték

Kérdés: Korábban kapott válaszukkal kapcsolatban szeretnék pontosítani (Költségvetési Levelek 245. szám, 4497. sorszám), "Szerkezeti terv, rendezési terv arculati kézikönyv" elkészíttetése. Nem egyértelmű, hogy a folyamatosan kifizetett számlákat (mire a szellemi termék elkészül, kb. 7-8 számla lesz) milyen rovatra könyveljük? Amennyiben K61-re, akkor azon nyomban 112. szellemi termék lesz belőle, tehát akkor a végére 7-8 db szellemi termékünk lenne. Más egyéb beruházásnál ezek gyűjtődnének a 151-152. befejezetlen számlán. Kérném segítségüket a kifizetett számlák rovatra könyvelésével kapcsolatosan!
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen önköltség nem tartalmazhat.Az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 4. pontja szerint kis értékű immateriális javak a 200 E Ft – áfa nélkül – egyedi értéket nem meghaladó bekerülési értékű vagyoni értékű jogok, szellemi termékek.A saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...fenntartási, segédüzemi és főágazati költségeket.A bekerülési értéknél, az előállítási önköltség megállapítása során az áfa nem része a bekerülési értéknek. A levonható áfát a 3641-e főkönyvi számra, a le nem vonható áfát az egyéb ráfordítások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

START munkaprogram

Kérdés: Önkormányzatunk a START munkaprogramon belül konyhakerti terményeit értékesíteni kívánja a lakosság részére. Milyen feltételekkel lehet ezt megtenni? Vállalkozónak is értékesítünk, ebben az esetben az önkormányzatnál nem minősül-e ez vállalkozási tevékenységnek?
Részlet a válaszából: […] ...értéken kell nyilvántartásba venni a terméket, mivel azonos felügyeleti szerv alá tartoznak.A térítés nélküli átadás akkor keletkeztet áfafizetési kötelezettséget, ha az előállításhoz kapcsolódó beszerzések áfáját levonásba helyezték. Ekkor a fizetendő áfa alapja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Start munkaprogram

Kérdés: Hogyan történik a Start munkaprogram keretében, a saját előállítású mezőgazdasági növénytermesztésnek, a megtermelt termények készletre vételének számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...értéken kell nyilvántartásba venni a terméket, mivel azonos felügyeleti szerv alá tartoznak.A térítés nélküli átadás akkor keletkeztet áfafizetési kötelezettséget, ha az előállításhoz kapcsolódó beszerzések áfáját levonásba helyezték. Ekkor a fizetendő áfa alapja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 29.

Önkormányzat által termelt mezőgazdasági termékek értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk teljes mértékben támogatásból mezőgazdasági termékeket állít elő. Ha a támogatási részt levesszük, az így megtermelt termékek önköltsége nulla lesz. A megtermelt termék (zöldség) egy részét saját konyhának szeretnénk átadni, a megmaradó részt értékesítjük, illetve szociális juttatásként használjuk fel. A konyhát nem az önkormányzat, hanem egy általa alapított költségvetési szerv üzemelteti.
Milyen áron és hogyan adjuk át az így megtermelt zöldségeket (térítésmentesen vagy számlázva)? Hogyan történik ennek a számviteli, könyvviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ... T 4123 – K 251   – Értékesítés bevétele T 321 – K 91221   – Értékesítés áfa bevétele T 321 – K 91923   Abban az esetben, ha a konyhát az önkormányzat általalapított intézmény üzemelteti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 3.

Önkormányzati sportcsarnok- és iskolaberuházás áfája

Kérdés: 100%-os önkormányzati tulajdonú kft. sportcsarnokot épít, és iskolabővítő beruházást végez. A beruházás üzembe helyezés után a kft. tulajdonában marad, az önkormányzat feladatai ellátásához – nem kizárólagos bérlőként – bérelni fogja az ingatlant. Kérdésünk, hogy az önkormányzat jogosult-e a bérleti díj áfájának visszaigénylésére? Véleményünk szerint, ha az önkormányzat ingatlan-bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választja, akkor a bérleti díj áfatartalma visszaigényelhető.
Részlet a válaszából: […] ...általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény(továbbiakban: Áfa-tv.) 120. §-a értelmében az adóalany csak abban a mértékbenjogosult adólevonásra, amilyen mértékben – ilyen minőségében – a terméket,szolgáltatást adóköteles termékértékesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Tárgyi eszköz értékesítési bevételének beszámítása az új beszerzésbe

Kérdés: Intézményünk személygépkocsit vásárol a beruházás terhére, ezzel egy időben értékesít beszámítással egyet. A számlán a beszámítás miatt a fizetendő összeg a két gépkocsi közti különbség. Milyen könyvelési tételek jelentkeznek, ami pénzforgalmi, nem pénzforgalmi, illetve a tárgyieszköz-nyilvántartásban mint állományváltozás?
Részlet a válaszából: […] ...499 – K 9312 értékesítési bevétel közgazdasági osztályozás szerintT 499 – K 9192 fizetendő áfa elszámolása közgazdasági osztályozás szerintT 999 – K 992 eladási ár elszámolási funkcionális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 18.
1
2