Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 5. sz. melléklete szerinti bevételarányos képlet akkor alkalmazható, ha a költségvetési szerv egyaránt végez adólevonásra jogosító (pl. áfás ellenérték kiszámlázása, közösségiadó-mentes értékesítés) és áfalevonásra nem jogosító (közhatalmi, Áfa-tv. 85...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Áfa elszámolása

Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású költségvetési intézmény. Költségvetési támogatásként kapjuk az önkormányzattól az állami támogatást és a kiegészítő költségvetési támogatást. Áfakörbe tartozunk, minden szolgáltatásunk után áfát számolunk fel. Minden költségünk után visszaigényeljük az áfát. Kérdésem, hogy arányosítani kellene, vagy továbbra is él, hogy az intézményfinanszírozás nem tartozik az arányosítás szabálya alá?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartási támogatás miatti arányosítást a 2005. évi CXIX. törvény 39. §-a 2006. január 1-jétől hatályon kívül helyezte. A törvénymódosítás indoklása szerint az EGK 6. sz. irányelvével való összeegyeztethetőség miatt vált indokolttá az államháztartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 12.

Áfa levonása

Kérdés: Önkormányzatként helyi televíziót üzemeltető kht.-t alapítottunk 2005-ben. Önkormányzati támogatásból finanszíroztuk a működését. A kht. reklámszolgáltatást is nyújtott, amelyből jövedelme származott. Kizárólagosan a reklámtevékenységgel kapcsolatos beszerzések, költségek áfája levonható-e, ha az ebből származó bevétel magasabb, mint a felszámított áfa?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartási támogatással kapcsolatos arányosításikötelezettséget 2004. január 1. és 2005. december 31-e között előíró törvényirendelkezés kötelezte az adóalanyt a tevékenységenkénti arányosításra. Azállamháztartási támogatással kapcsolatos arányosítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 25.

Arányosítás

Kérdés: Szervezetünk a 6/1996. (VII. 16.) MÜM rendelet 19-19/A §-a alapján akadálymentesítési kötelezettségének megvalósításához 2006-ban támogatást kapott. A vonatkozó rendelkezések alapján nem egyértelmű számunkra, hogy van-e a támogatásra való tekintettel arányosítási kötelezettségünk. Egyáltalán van-e még olyan támogatás, amely miatt arányosítani kell?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 2006. január 1-jét megelőzően hatályos 38. § (1)bekezdésének a) pontja értelmében abban az esetben, ha az adóalany az áfaalapotnem képező államháztartási támogatást valamely termékbeszerzéshez kapta, akkorlevonási jogát a beszerzés nem támogatott hányada...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.

Államháztartási támogatások miatti arányosítási kötelezettség

Kérdés: Az adóalapot nem képező államháztartási támogatások miatti arányosítási kötelezettség 2006. január 1-jével megszűnt. Problémaként merül fel ugyanakkor, hogy hogyan kell arányosítani az olyan saját vállalkozásban megvalósított beruházások esetében, amikor a támogatás felhasználására 2005-ben kerül sor, de az aktiválásra csak 2006-ban. Kell-e arányosítani az olyan támogatott beszerzések után, melyek esetében 2005-ben előlegfizetés már történt, de a teljes összeg megfizetésére 2006-ban kerül sor?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv.-t módosító 2003. évi XCI. törvény 211. §-ábanfoglaltak szerint a 2005. december 31-ét követően az adóalapot nem képezőállamháztartási támogatásból finanszírozott termékbeszerzések tekintetében -azaz azokban az esetekben, amikor az adófizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 8.

Étkezés áfája

Kérdés: A költségvetési levelek 62. szám 1380-as kérdését és válaszát elolvasva sem lett sokkal világosabb az áfaarányosításból fakadó problémánk, így saját intézményünk példájával fordulnék önökhöz: Önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény vagyunk, amelynek négy részben önálló intézménye van. Az egyikük, a bölcsődék tárgyi adómentes tevékenységet (gyermekfelügyelet) és adóköteles étkeztetést végez. A bölcsődéknek saját konyhájuk van (egy főz, a többi melegít). Önkormányzati rendelet alapján a helyi lakos gyermekek ingyen étkeznek, a többi gyermek díjat fizet. A bölcsődei dolgozók is itt esznek. A működést finanszírozó támogatásban részesülünk, melyet egy összegben kapunk. Bizonylatok alapján tudom kimutatni, hogy mennyi támogatást vettem igénybe az étkeztetésnél. Az áfa arányosítása során mit kell pontosan az arányosításba bevonni, és mi kerül az Áfa-tv. 3. számú mellékletében szereplő képletbe? A támogatásból mi és hogyan szerepel a számlálóban, nevezőben?
Részlet a válaszából: […] Elöljáróban leszögezzük, hogy a részben önálló intézmény -amennyiben külön jogi személynek minősül – áfában külön adóalany. Az önálló ésrészben önálló intézmények esetén meg kell különböztetni a gazdasági és a jogiértelemben vett önállóságot. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 8.

Állami támogatásokból finanszírozott beszerzések áfája

Kérdés: Önállóan gazdálkodó központi költségvetési szervként működő kutatóközpontban az intézményfinanszírozás mellett a bevételek nagy részét pályázati úton elnyert támogatási bevételek jelentik. Az alaptevékenységünk adóköteles tevékenység. Helyesen értelmezzük-e az Áfa-tv. hatályos rendelkezéseit, ha a támogatási szerződések alapján kapott állami támogatásokból finanszírozott beszerzések után az áfa összegét visszaigényeljük?
Részlet a válaszából: […] Az áfa rendszerében az adólevonási jog gyakorlásánaklényeges feltétele, hogy a tevékenység ellenében nyújtott összeg ellenértéknekminősüljön. Így adott esetben azt szükséges vizsgálni, hogy a kutatásitevékenységhez nyújtott összeg az áfa rendszerében ellenértéknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

Támogatási szerződés áfája

Kérdés: Kutatóintézetként egyedi támogatási szerződéseket kötünk egy-egy kutatási feladatra. 2006-tól az állami támogatások áfarendszerbeli elszámolásának változása – jól értem-e – azt jelenti, hogy a támogatás után nem kell áfát fizetni, és arányosítás már nem kötelező?
Részlet a válaszából: […] Ha a kapott összeg a támogatóval kötött szerződésellenértéke, azaz a kapott összeg és a támogatónak nyújtott tevékenység közöttlétezik egyenes, közvetlen és szükségszerű összefüggés, akkor a támogatás (ellenérték)fejében nyújtott tevékenység az Áfa-tv. 8....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.

Arányosítási szabályok

Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk, adómentes és adóköteles tevékenységet egyaránt folytatunk. Az adóköteles tevékenységet tételesen el tudjuk különíteni. Az államháztartási támogatást intézményfinanszírozásként kapjuk. Kérdésünk, hogy 2006. január 1-jétől kell-e arányosítanunk, s ha igen, hogyan kell az arányosítást elvégezni?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 2006. január 1-jétől hatályba lépő szabályaiértelmében az ellenértéknek nem minősülő államháztartási támogatások miattarányosítási kötelezettsége nem keletkezik az adóalanyoknak, vagyis azintézményfinanszírozásban részesülő költségvetési intézménynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 4.

Szociális Gondozási Központ tevékenysége

Kérdés: Segítségüket kérjük az Áfa-tv. 2006-ra vonatkozó előírásainak helyes alkalmazásához a Szociális Gondozási Központ tevékenységével kapcsolatban, az alábbiak szerint: Intézményük egyik alapfeladata szociális étkezés nyújtása, amely az Áfa-tv. alapján adóköteles tevékenység, 15%-os adókulcs alá esik. Az ellátottak étkeztetése úgy történik, hogy intézményünk megvásárolja az adott időszakra vonatkozó ebédadagot, majd a városi önkormányzat szociális ellátásokról szóló rendelete alapján az ellátottak jövedelmi viszonyaitól függő térítési díjat az igénybevevőknek kiszámlázza. Az étkezést igénybe vevők többsége a beszerzési árnál alacsonyabb térítési díjat fizet, a különbözet beépül az intézmény költségvetésébe, és ezt a fenntartó városi önkormányzattól támogatásként kapjuk meg. A vásárolt élelmezés áfájának összegét levonásba helyezzük. Intézményünk a szociális étkeztetésen kívül más áfaköteles tevékenységet nem végez. Kérjük szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az étkezés beszerzési (áfát tartalmazó) ára és az ellátottak által fizetendő (áfás) térítési díj különbözete az Áfa-tv. 22. § (2) bekezdés szerinti szolgáltatásnyújtás ellenértékének minősül-e, adóalapot képező államháztartási támogatás-e, illetve az előzőekben leírt tevékenységgel kapcsolatban kapott finanszírozás árat közvetlenül befolyásoló támogatásnak minősül-e? Intézményünk havi áfabevalló.
Részlet a válaszából: […] A felvetett probléma tisztázása során mindenekelőttszükséges megjegyezni, hogy amennyiben az Áfa-tv. kivételt nem tesz, áfakötelesminden ellenérték ellenében végzett termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás.Így tehát kétségtelenül adófizetési kötelezettség alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 21.
1
2