Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...beszerzett személygépkocsi (vtsz. 8703) értékesítése mentes az adó alól, ha annak beszerzésekor áfát hárítottak át – mert bár az áfa levonása az alanyi mentesség okán is tiltott lett volna, a beszerzés eleve az Áfa-tv. 124–125. §-aiban szereplő tételes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Közművelődési feladatokat ellátó társaság áfa-visszaigénylése

Kérdés: Társaságunk 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaság, amely a tulajdonos önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás keretében közművelődési feladatokat lát el. A működési költségeinek fedezetére az önkormányzat működési célú támogatást nyújt részére, amely a működési költségeinek 80%-át fedezi (munkabér, járulék, közüzem, rendezvények költségeinek finanszírozására). Közművelődési feladatok ellátásán felül a társaság a szabad kapacitását értékesíti, bevétele származik ingatlan-bérbeadásból, rendezvényszervezésből (esküvő és temetés), technikai eszközök bérbeadásából (hang- és fénytechnikai eszközök, mobil színpad stb.), színházi előadások és koncertek jegyértékesítéséből. Kereskedelmi és vendéglátási tevékenységet is folytat, büfét üzemeltet. A bevételei után felszámítja az áfát.
Az áfa-visszaigényléssel kapcsolatosan hogyan jár el helyesen a társaság:
1. Visszaigényelheti-e az áfa összegét arányosítással az Áfa-tv. 5. számú melléklete szerinti levonási hányad alkalmazásával? Amennyiben igen, a levonási hányad nevezőjében teljes összegben kell-e szerepeltetni az önkormányzati működési célú támogatás összegét, vagy csökkenthető a támogatás összege a munkabérre és járulékaira fordított összeggel?
2. A társaság nem igényelheti vissza az áfát, mivel közfeladatot lát el, és a működési költségeinek 80%-át önkormányzati támogatásból fedezi?
3. A tételes elkülönítés szabályai szerint visszaigényelheti az áfát azon beszerzéseihez kapcsolódóan, melyekből áfás bevétele származik (pl. büfékészlet, illetve esküvő és temetés szervezése)?
4. A társaság csak abban az esetben jogosult áfa-visszaigénylésre, ha az önkormányzati támogatás egy része (bér, egyéb személyi jellegű kiadásokra és járulékokra fordított összeggel csökkentve) ellenérték fejében történő szolgáltatásnak minősül, és a nonprofit társaság áfás számlát állít ki a tulajdonos önkormányzat felé "közművelődési feladatok elvégzéséről?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 120. §-ának a) pontjában megfogalmazott főszabály szerint abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Ingatlanberuházással kapcsolatban felmerült áfa levonhatósága

Kérdés: Egy egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részben az említett támogatásból, részben önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás szabályai szerint vallják be. Az elkészült csarnokot az egyesület értékesíti az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az üzemeltetési tevékenységre. Az értékesítés áfa felszámításával valósulna meg, mivel az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget választ az Áfa-tv. 88. §-a alapján. Az egyesületnek használati joga és jelzálogjoga maradna az elkészült épületen, ezzel biztosítva a látványcsapatsport-támogatás céljainak megfelelő hosszú távú használatot. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő egy meghatározott részében kívánja használni, ezért erre az időre bérelni fogja az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). Az itt vázolt ügylettel kapcsolatban a kérdésem az, hogy helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az értékesítés áfa felszámításával valósul majd meg?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítés esetében az adót a termék beszerzője fizeti. Az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja termékértékesítésnek minősíti az építési-szerelési munkával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.

Ingatlanberuházással és -hasznosítással kapcsolatos áfa

Kérdés: Ügyfelünk egy kézilabda-egyesület (a továbbiakban: egyesület), amely kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet folytat. Kizárólag gyerek és serdülő korosztályok edzésével és versenyeztetésével foglalkozik. Az egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részint az említett támogatásból, részint önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az egyesület az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás módszerével vallja be. Az elkészült csarnokot az egyesület üzemeltetés céljából bérbe adja az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az ilyen jellegű tevékenységre. A bérbeadás áfa felszámításával történne, tekintve hogy az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget fog választani. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő kis részében kívánja használni, ezért erre az időre visszabérli az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). A fent vázolt tényállással kapcsolatban a következő kérdéseink merültek fel:
1. Helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az üzemeltetésre bérbeadás áfa felszámításával valósul meg?
2. Helyesen jár-e el az egyesület, ha az alaptevékenységére tekintettel a visszabérlés áfatartalmát nem helyezi levonásba, ellenben a teljes üzemeltetésre bérbeadás áfatartalmát bevallja és meg is fizeti?
Részlet a válaszából: […] 1. Az Áfa-tv. 120. §-ának b) pontja kimondja, hogy abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Fordított áfa elszámolása

Kérdés: Intézményünk vállalkozási szerződés alapján fordított adózású számlát állított ki a munkálatokról. Az ezekhez a munkálatokhoz közvetlenül kapcsolódó (minden esetben) kizárólag áfás kiadások adója levonható-e?
Részlet a válaszából: […] ...a fordított adózás hatálya alá tartozó ügyletek tekintetében szintén az általános feltételekkel jogosult az előzetesen felszámított áfa levonására. Ezeket a feltételeket az Áfa-tv. VII. fejezete tartalmazza.Az előzetesen felszámított adó fogalmát az Áfa-tv. 120...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 18.

Fordított adózás és foglaló

Kérdés: 2010. decemberi teljesítésű dátummal vásároltunk egy ingatlant, mely fordított áfásnak minősül. 2010. decemberben foglaló néven csak egy kis része lett kifizetve, a többi várhatóan márciusban. Mely időszakban kell bevallani az ügylet áfáját, 2010. decemberben, vagy 2011-ben a kiegyenlítéskor? Levonásba helyezhető-e az áfa, ha nincs kifizetve a teljes vételár?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 59. §-a értelmében előlegnek minősül ésadófizetési kötelezettséget keletkeztet minden, a teljesítést megelőzően azellenértékbe beszámítható, kézhez vett, jóváírt vagyoni előny. A foglaló ilyenelőlegnek számít. A jóváírt, kézhez vett előleget úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Németországból vásárolt személygépkocsi áfájának elszámolása

Kérdés: Az önkormányzatunk használt személygépkocsit vásárolt Németországból, melyet a beszerzést követően behoztunk Magyarországra, és ennek érdekében kiváltottuk a közösségi adószámot. Ezt közöltük a német eladóval. A külföldi eladó a számláján feltüntette a saját uniós közösségi adószámát, de a miénket nem. A számlában felszámított 19 százalék áfát. Az önkormányzat a teljes számlaértéket kifizette (bankszámláról). Helyesen járunk el akkor, ha az áfabevallásban beállítjuk fizetendőként a gépkocsi nettó értékére számított 20 százalékot, és visszaigényelhetőként a német cégnek kifizetett 19 százalékot?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az önkormányzat a Németországban történtbeszerzését követően annak közvetlen következményeként Magyarországraszállította vagy szállítatta (illetve ha a szállítást a külföldi adóalany vagymegbízottja végezte) a szóban forgó gépkocsit, és az Áfa-tv. 7/A....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 4.

Ingatlanra jutó előzetesen felszámított áfa megosztása II.

Kérdés: Bejegyzett ingatlanforgalmazó társaság vásárolt egy üzletházat. Az üzletházat korábban bérbeadás útján hasznosították, és az ingatlanforgalmazó társaság a vásárlás után továbbra is bérbe adta, ugyanannak a bérlőnek. A bérbeadást tárgyi adómentes tevékenységként kezelte, nem választotta az adókötelezettséget a tevékenységre. A társaság végső célja, ahogy vevőt talál az ingatlanra, értékesíti azt. Kérdések: – Az általános forgalmi adó csak akkor vonható-e le, amikor az ingatlant értékesítik, vagy korábban is lehetőség van a levonásra? – Ha igen, akkor ez mely gazdasági eseményhez kapcsolódik?
Részlet a válaszából: […] Az adóalany az Áfa-tv. 33. § (1) bek. a) pontja alapjánbeszerzéskor a tárgyi adómentes tevékenységhez való hasznosítás miatt nem vontale az ingatlan beszerzését terhelő előzetesen felszámított adót.Az Áfa-tv. 39. § (3) bek. a) pontja úgy rendelkezik, hogy haaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.

Termékbeszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettség, illetve adólevonási jog

Kérdés: Gyakran kérdésként merül fel, hogy az adózási forma változása esetén a korábban beszerzett termékekkel kapcsolatban keletkezik-e adófizetési kötelezettség, 1. ha megszűnik az adott szervezet adóalanyisága (pl. jogutód nélküli megszűnés, jogutódlással történő megszűnés, a 4/A § szerinti közhatalmi tevékenység folytatása miatti adóalanyiság megszűnése), 2. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, de az adóalanyi státusa megváltozik (pl. az általános szabályok szerint adózó adóalany alanyi adómentességet választ), 3. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, az adóalany státusa sem változik, de a szóban forgó terméket adólevonásra nem jogosító (pl. tárgyi adómentes) tevékenységekhez való felhasználási aránya megváltozik (pl. az adóalany egyéb ingatlan-bérbeadásra vonatkozóan adókötelezettséget választ tárgyi adómentesség helyett, illetve fordítva, ha az ingatlant átminősítik, ha a felhasználási arány az államháztartási támogatás folyósítása miatt változik meg). A kérdés különösen akkor merül fel, ha a termékkel kapcsolatos előzetesen felszámított adó levonható volt, és az adólevonási jog gyakorlását kizáró változás ezt követően következik be.
Részlet a válaszából: […] 1. Az Áfa-tv. 7. § (2) bekezdés b) pontja értelmében amegszűnés – a 9/A §-ban meghatározott eltérésekkel – termékértékesítésnekminősül, ha az adóalany adóalanyisága megszűnésének időpontjában olyan termékettart tulajdonában, amelynek beszerzéséhez,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 7.

Saját vállalkozásban megvalósított beruházás áfája

Kérdés: Központi költségvetési szerv központi beruházást valósít meg, amit külső kivitelezővel végeztet, de egy része saját kivitelezésében készül. A beruházás a költségvetési szerv alapfeladatainak ellátását szolgálja, forrása törvényi soron megjelenő központi támogatás. Megvalósításának ideje általában több év.Saját kivitelezés megvalósítása részben saját munkaerővel, részben pedig külső szolgáltatás igénybevételével történik. Az üzembe helyezés időpontjától függetlenül az elvégzett munkák és külső számlák fedezetét lekérjük a kincsártól. Az így megvalósított saját kivitelezés saját rezsis beruházásnak minősül-e?A megvalósításhoz igénybe vett külső szolgáltatások beérkezett számláinak áfája visszaigényelhető-e?Amennyiben saját rezsis beruházás, akkor áfaköteles-e? És ha igen, akkor a teljesítés időpontjának az üzembe helyezés időpontja számít-e?Visszaigényelhető-e a megvalósításhoz konkrétan kapcsolódó beérkező számlák áfatartalma az üzembe helyezést követően (esetleg több év múlva)? Be kell-e fizetni a fizetendő áfát?
Részlet a válaszából: […] A saját vállalkozásban megvalósított beruházás fogalmát az Áfa-tv. 13. § (1) bekezdésének 4. pontja tartalmazza. A hivatkozott törvényhely szerint saját vállalkozásban megvalósított beruházásnak minősül az Áfa-tv. értelmében vett tárgyi eszköz létesítése saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 13.