Sportlétesítmény felújításának áfája

Kérdés:

Áfakörbe tartozó önkormányzat tulajdonát képezi egy ingatlan, melyre korábban nem volt adólevonási joga. Az ingatlan felújítása megtörtént, a felújítás során általános fogalmi adó levonása nem volt. A felújítással az ingatlan rendeltetése megváltozott (sportlétesítmény lett). Az önkormányzat adóköteles bevételt is szerez, ugyanakkor iskolások számára köznevelési célokból a sportlétesítményt ingyenesen is rendelkezésre bocsátja.
1. Az ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás után fizetendő áfa alapját az Áfa-tv. 69. §-a határozza meg. E szerint az adót az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadás összege után kell megfizetni. A Költségvetési Levelek 305. lapszámában azt olvastam, hogy "az adóhatóság álláspontja szerint a funkcionális költségek – mint például fűtés, víz, üzemeltetési költség – nem tekintendők az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadásnak, ezért ezeket nem kell figyelembe venni az adóalap meghatározásánál". Számításaim szerint viszont ezeken kívül nem keletkezik többletkiadás, így a fizetendő adó alapja 0 forint lesz. Ebben az esetben jogosultak vagyunk az adó 100%-os levonására, hiszen számításba vettük a fizetendő adót is az ingyenes szolgáltatások után? Ugyanakkor az Áfa-tv. 14. §-a szerint az ingyenes szolgáltatások akkor keletkeztetnek áfafizetési kötelezettséget, ha az ügylet tárgyával kapcsolatban korábban áfalevonási jogot gyakoroltak. (Nálunk nem volt korábban áfalevonás). Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség az ingyenes szolgáltatás után?
2. Ugyanezen ingatlanra vonatkozóan újabb beruházást tervezünk. Véleményünk szerint az ingyenes szolgáltatás után keletkezik áfafizetési kötelezettség, mert már volt előtte levonásba helyezett áfa. A beruházás áfája így akkor 100%-ban levonható?

Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany az általa megfizetett adóból levonhatja azt az adót, amely adóköteles bevételszerző tevékenysége érdekében merült fel. Főszabály szerint a beszerzéseket tételesen kell elkülöníteni aszerint, hogy levonható, nem levonható vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Múzeumfelújítás áfája

Kérdés: Önkormányzatunk pályázott az általa fenntartott, üzemeltetett múzeum épületének felújítására. A pályázat beadáskori állapota szerint bruttó támogatásban részesültünk, a támogatás intenzitása 100%-os volt. A támogatás intenzitása változott, mivel turisztikai fejlesztés, ezért csak a kiadások nettó összege számolható el. Az önkormányzat a múzeum működését nagyobb részben a központi támogatásból és kisebb részben a jegybevételekből finanszírozza. A tervezett felújítás tekintetében az áfát teljes összegben visszaigényelhetjük?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany olyan mértékben jogosult a rá áthárított előzetesen felszámított áfa levonására, amilyen mértékben a kiadás áfaköteles bevételszerző tevékenységét szolgálja. A múzeumi belépők áfásak, de a múzeumok esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Traktor áfájának levonása

Kérdés: Önkormányzatunk traktort szeretne vásárolni. Milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy áfaalanyként a beszerzéssel összefüggő adólevonási jogot gyakorolhassuk?
Részlet a válaszából: […] Az adólevonási jog érvényesítésének feltételeit az Áfa-tv. határozza meg.Az Áfa-tv. 120. §-a alapján abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany a beszerzett terméket, szolgáltatást adóalanyi minőségében adóköteles termékértékesítése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 13.

Intézményfinanszírozás áfája

Kérdés: Intézményünk működési körébe iskolák, bölcsődék és szociális intézmények étkeztetése tartozik. Tevékenységünkhöz az önkormányzati támogatást intézményi finanszírozásként kapjuk. Többek között a Költségvetési Levelek év elején megjelent számaiban az jelent meg, hogy ebben az esetben a támogatás nem adóalap, csak az ellátottak étkezési térítési díja és kapcsolódó beszerzése előzetesen felszámított áfája teljes egészében levonható. Esetünkben az önkormányzat képviselő-testülete az ellátottak térítési díját határozza meg (ha közben árváltozás történik, azt a rendelet nem követi le). Az intézményfinanszírozás nem étkezési finanszírozás, nincs lejelentve a tényleges adagfogyasztás az önkormányzat felé, a felügyeleti támogatást intézményfinanszírozásként kapjuk. Jól értelmezzük, hogy a támogatás ebben az esetben nem adóalap?
Részlet a válaszából: […] A szociális alapon nyújtott étkeztetés általános forgalmiadó szempontjából történő megítélésekor az Áfa-tv. 8. §-ára kell figyelemmellenni. Az idézett rendelkezés értelmében szolgáltatásnyújtásnak minősül mindenellenérték fejében végzett tevékenység, amit nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 27.

Arányosítási kötelezettség

Kérdés: A Költségvetési Levelek 56. számának 1280-as kérdését és annak válaszát elolvastam, melyet úgy értelmeztem, hogy 2006-tól az önkormányzat által az intézmény részére megállapított támogatás miatti arányos adómegosztási kötelezettség megszűnik. Az APEH-nál is érdeklődtem a fenti módosításról, és az a véleményük, hogy ez az intézményfinanszírozás nem tartozik ebbe a változásba. Tehát függetlenül attól, hogy adóköteles tevékenységet is folytatok, a beszerzéseket, igénybe vett szolgáltatásokat el tudom különíteni, ennek ellenére továbbra is az arányos, adómegosztási szabály vonatkozik intézményünkre. (Intézményünk uszodát, műjégpályát és sportcsarnokot üzemeltet. A tevékenységekre önkormányzattól támogatást kapunk. Az uszodában és a jégpályán csak adóköteles tevékenységet folytatunk.)
Részlet a válaszából: […] A 2005. évi CXIX. tv. több ponton módosította a hatályosÁfa-tv. rendelkezéseit. Az egyik ilyen módosítás az adóalap részét nem képezőállamháztartási támogatások miatti arányosítási kötelezettség megszűnése 2006.január 1-jétől. Fontos, hogy az államháztartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Önkormányzati támogatásból megvalósított beruházás

Kérdés: Egy kft. az önkormányzattól kapott támogatásból 2002-ben beruházást (nem közműberuházás) valósított meg. Ez azt jelenti az Áfa-tv. átmeneti rendelkezése [211. § (7) bekezdése] szerint, hogy a tavalyi szabályokat kell erre alkalmazni? Most a támogatásban részesülés miatt 10 évig visszafizetési (arányosítási) kötelezettség van a beruházással kapcsolatosan az Áfa-tv. átmeneti rendelkezései szerint?
Részlet a válaszából: […] A 2004. évi IX. törvény 71. § (2) és (4) bekezdése 2004. január 1-jére visszamenőleges hatállyal módosította 2003. évi XCI. törvény 211. § (7) bekezdését. A módosítás szerint e törvényhelyet kizárólag a címzett és céltámogatásban részesülő adóalanyra lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.

Épület ingyenes használatba adása

Kérdés: A költségvetési szerv egyik épületét két intézménye ingyen használja. Kell-e áfát fizetni a használat után, és milyen adómértékkel kell továbbszámlázni a közüzemi költségeket annál, ahol külön almérő van felszerelve, és milyen adómértékkel, ahol havi átalányösszeget érvényesítenek? A bejövő számlában foglalt áfatartalom levonható-e a költségvetési szervnél?
Részlet a válaszából: […] ...adás sem jár áfafizetéssel. Ha az épületrészen megvalósult az említett gazdasági események valamelyike, és az ennek során áthárított áfa levonására is lehetőség volt, úgy az ingyenes használatba adás az Áfa-tv. 9. § (2) bekezdés a) pontja szerint áfás. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. november 12.