Európai uniós pályázat

Kérdés: 2015. évben a KEOP 5.6.0-12-2013-0018 “Komplex energetikai fejlesztés”, valamint a TIOP 3.3.1/A-12/2-2013-0014 “a kormányablakokat befogadó ingatlanok komplex akadálymentesítése” elnevezésű projektek esetében sajátos helyzet alakult ki az időbeli elhatárolás elszámolásánál. A fenti két projekt európai uniós forrásból 100%-ban támogatott volt, viszont a teljes támogatás összege 2015. év végéig ténylegesen nem érkezett meg bankszámlánkra, hanem a projekt zárását követően 2016-ban. A problémát az okozza, hogy a beruházások 2015-ben befejeződtek, de a projekt költsége 2015-ben uniós forrásból csak részben kerültek megtérítésre, így a különbözetet a kormányhivatal saját költségvetéséből előlegezte meg. A TIOP-3.3.1 projekt esetében 2015. december 20., a KEOP-5.6.0 projektnél 2015. december 31. a fizikai megvalósítás dátuma. Mindkét esetben a projekt zárása 2016. év elején történt meg, tehát 2016-ban érkezett meg a kormányhivatal saját költségvetéséből megelőlegezett összeg. A 2016. évre áthúzódó, Európai Unió által meg nem térített támogatás összegét 2015-ben követelésként előírtuk, amely szerint pénzügyi számvitelben bevételként (9-es számlaosztály) elszámolásra kerültek, azonban elhatárolásra nem került sor, mert a pénz pénzforgalmilag csak 2016-ban érkezett meg a bankszámlánkra. Fentiekből adódónak a projektek teljes költségének összege nem egyezik meg az elhatárolt bevétel (támogatás) összegével, ugyanis a 2016-ban utólag megérkezett támogatás összegét – melyet 2015-ben a kormányhivatal a projektekhez megelőlegezte – 2016-ban már működési kiadásokra kívánja felhasználni.
Az elhatárolás feloldásánál a projektekhez tartozó eszközök után elszámolt értékcsökkenés teljes összegével lehet-e számolni, vagy csak az összes költség és a 2015. december 31-ig megkapott (és elhatárolt) támogatás összegének arányában történhet a feloldás, annak ellenére, hogy a projekt 100%-ban támogatott?
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet beállítani a könyvekbe. Ennek számviteli elszámolása a következők szerint történik:PÉNZÜGYI SZÁMVITEL– átvezetés az átfutó kiadások közé, de csak az EU-s rész erejéig   365151   4216, 4213KÖLTSÉGVETÉSI SZÁMVITELA...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Pályázati előleg

Kérdés: 2013 decemberében uniós projekt keretében eszközbeszerzés történt szállítói finanszírozással. A beszerzés a folyamatban levő beruházás állományára került az eszközanalitikában és a főkönyvben is, pénzforgalom nélküli beszerzésként. A beszerzéshez kapcsolódó a 2013. évi közbeszerzési tanácsadó díja, ami utófinanszírozású, az analitikában és a főkönyvben is, a folyamatban levő beruházás állományára, míg a számla a 39262 (utólagos finanszírozású nemzetközi támogatási program forgalma) főkönyvi számlára került. 2014. évi nyitáskor a beszerzés a közbeszerzéssel együtt az analitikából a főkönyvbe a befejezetlen eszköz beruházásra, míg a közbeszerzési tanácsadó díja a 39262-ról a 36515 (egyéb adott előlegek) főkönyvi számlaszámra került a rendező mérleg szerint. Melyik főkönyvi számlával szemben kell kivezetni az elő­leget 2014. évben, amikor az Irányító Hatóság átutalja az utólagos finanszírozású számla összegét, mert a beruházásra már rákerült a fentiek szerint 2013. évben?
Részlet a válaszából: […] ...számlaszámra került a rendező mérleg szerint.Számviteli elszámolása a következő:2013. évi utólag finanszírozott EU-s támogatás miatti átfutó kiadások rendezése az EU-s támogatás pénzügyi rendezését követően tárgyévi előirányzat terhére:1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

EU-s pályázat elszámolása

Kérdés: A 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) szerint működő intézmény több uniós pályázattal rendelkezik mint támogatott szervezet. A támogatási szerződés alapján a finanszírozási formák eltérőek, de legtöbb esetben utófinanszírozási formában történik a támogatás. Hogyan kell elszámolni 2014-től ezen finanszírozási formát? Hogyan, mikor és milyen formában kell kimutatni az Irányító Hatósággal szembeni követelést, amikor egy számlát előfinanszírozva kifizetünk?
Részlet a válaszából: […] ...a kifizetett összegekhez tartozó saját rész arányát köteles volt a költségvetési szerv a költségvetési kiadásai közé átvezetni az átfutó kiadások közül. Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kiadást nem szerepeltethetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Európai uniós pályázatok elszámolása

Kérdés: Hogyan történik a TÁMOP-pályázat elszámolása, azon belül pedig az utófinanszírozott pályázatok előlegének kezelése a számvitelben, hogyan történik az elkülönített számla használata és az uniós támogatás pénzforgalmi elkülönítése, a pályázati pénz utolsó összegének megelőlegezése?
Részlet a válaszából: […] ...teljessé tétele céljából a kifizetett összegekhez tartozó saját rész arányát köteles költségvetési kiadásai közé átvezetni az átfutó kiadások közül.Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kiadást nem szerepeltethet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.

Európai uniós támogatás finanszírozó szervezeten keresztül

Kérdés: Központi költségvetési intézet EU-s pályázati pénzt kap hazai finanszírozó szervezeten keresztül. Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...teljessé tétele érdekében a kifizetett összegekhez tartozó saját rész arányát köteles költségvetési kiadásai közé átvezetni az átfutó kiadások közül.Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kiadást nem szerepeltethet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.