Önkormányzati beruházáshoz kapcsolódó közérdekű kötelezettségvállalás

Kérdés: Önkormányzatunk szerződést kíván kötni egy társasággal, amely megújuló energiaforrást hasznosító fotovoltaikus kiserőművet létesít a település külterületén, több helyrajzi számot érintően, melyek magántulajdonban vannak. A beruházás érint még két utat, melyből az egyik önkormányzati tulajdonban van, amit ki kell szélesíteni és fel kell újítani. A szélesítés érint szomszédos földrészletet is, amely magántulajdonban van. A beruházás megvalósítása előfeltételeinek teljesítése érdekében a társaság vállalja, hogy az önkormányzat részére a földrészlet – telekalakítással vegyes – adásvétel útján történő megszerzéséhez szükséges forrást, azaz a vételárat (ügyvédi letétbe helyezéssel [teljesítési letét], vagy közvetlenül a tulajdonosnak történő teljesítéssel) és a járulékos költségek (jogi szolgáltatás, értékbecslés stb. díja, eljárási díjak, illetékek) fedezetét köz-érdekű kötelezettségvállalásként biztosítja. Az önkormányzat az utat a beruházás megvalósítása után térítésmentesen átveszi. Az önkormányzat fogadhat-e közérdekű kötelezettségvállalásként ilyen összeget, illetve mi a könyvelése ennek?
Részlet a válaszából: […] ...társaság által fizetett közérdekű kötelezettségvállalást a társasággal kötött szerződés szerint a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök, illetve a B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök a rovaton kell elszámolni. Az önkormányzat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Óvadék és maradvány

Kérdés: Központi költségvetési szerv határozott idejű, a 2022-es év végéig tartó bérleti szerződést kötött. A bérbevevő óvadékot fizetett a költségvetési szerv részére, melynek visszafizetése a szerződés megszűnésekor teljesül. Az év végéhez közeledve felmerül a kérdés, hogy mi a teendő a számlán maradó óvadék összegével? Maradhat-e az intézménynél (amennyiben igen, szükséges-e egy letéti számlára elkülöníteni), vagy pedig be kell fizetni a Központi Maradványelszámolási Alapba?
Részlet a válaszából: […] ...38/2013. NGM rendelet VII. Pénzeszközökkel, finanszírozással kapcsolatos elszámolások fejezet K) Letétekkel, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközökkel, biztosítékokkal kapcsolatos elszámolások rész előírásai szerint történik. Tekintettel arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Jóteljesítési garancia

Kérdés: Központi költségvetési szerv 2020-ban ingatlanberuházást végzett. A beruházás elkészült. A vállalkozói szerződésben szereplő vállalkozói díj 5%-át intézményünk jóteljesítési garancia címén visszatartotta, kifizetésére 2021-ben kerülhet sor. A szállító a vállalkozási díj 95%-át intézetünknek kiszámlázta, amit át is utaltunk a jogosult bankszámlájára. A jóteljesítési garancia összege a könyvelésünkben jelenleg nem végleges kötelezettségként szerepel. Megítélésünk szerint a beruházást a beruházás tényleges fizikai elkészültekor (2020-ban) a teljes bekerülési értéken, 100%-os értékben kell aktiválnunk. A jóteljesítési garancia összege mikor és hogyan kerül a végleges kötelezettségvállalásba, mikor és hogyan könyvelem a beruházási számlára? Év végén hogyan kezelem az intézeti maradványban?
Részlet a válaszából: […] ...jelenti.A jótállási biztosítékot mint kötelezettség jellegű sajátos elszámolást a 3678. Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok könyvviteli számlán kell kimutatni.Az ügyletet bruttó módon a teljes számlázott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Csatlakozási díj átvezetése

Kérdés: Az önkormányzatnak a letéti számlájára kerülnek befizetésre a cégek által a villamossági hálózat kiépítésére vonatkozó szerződés szerinti csatlakozási díjak. Az önkormányzat feladata, hogy továbbutalja a szolgáltatónak. Hogyan könyveljük le, hogy az önkormányzat tovább-utalja a csatlakozási díjat a szolgáltatónak a letéti számláról?
Részlet a válaszából: […] ...történő továbbutalásig, vagy -?jogszabály felhatalmazása alapján – azok felhasználásáig,– a letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközöket, valamint a szerződés megerősítésével, szerződésszegéssel kapcsolatban nem véglegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Letét

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a költségvetési intézménynél az ellátottaktól letétre átvett pénzeszközöket? A mérlegben a pénzeszközök és követelések között került kimutatásra.
Részlet a válaszából: […] ...ellátottaktól átvett pénzeszközök számviteli elszámolása a következő:1. Letétek, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok jóváírása, befizetése a pénzügyi számvitel szerintT32/33 – K36782. Letétek, megőrzésre, fedezetkezelésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

Óvadék

Kérdés: Központi költségvetési szerv határozott idejű szerződést kötött ingatlan bérbevételéről. A szerződés alapján 3 havi bérleti díjnak megfelelő összegű óvadékot kell fizetni a bérbeadónak, aki a szerződés lejárta után (2 év múlva) visszautalja az intézménynek ezt az összeget. Hogyan kell könyvelni ezt az óvadékot? Az Áhsz. 48. §-a (8) bekezdésének i) pontja alapján könyvelhetem a 36-osok közé, vagy pedig a K355-ös rovatra?
Részlet a válaszából: […] ...számlakeret 36. Sajátos elszámolások számlacsoportjának könyvviteli számlái alkalmazandók.A letétekkel, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközökkel, biztosítékokkal kapcsolatos elszámolások a következők:1. Letétek, megőrzésre, fedezetkezelésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 26.