Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...ha a költségvetési szerv egyaránt végez adólevonásra jogosító (pl. áfás ellenérték kiszámlázása, közösségiadó-mentes értékesítés) és áfalevonásra nem jogosító (közhatalmi, Áfa-tv. 85. és 86. §-aiban felsorolt belföldiadó-mentes) tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Ingatlanértékesítés teljesítési időpontja

Kérdés: Társaságunk egy ingatlant értékesített, amely a tulajdoni lapon mint kivett gazdasági épület, udvar szerepel. Az adásvételi szerződésben foglaltak szerint az ingatlan birtokbaadására, átruházására a vevővel történt megállapodás alapján 2019. július 1-jéig kerül sor. A birtokba bocsátásig a társaságunk, azt követően a vevő viseli az ingatlan terheit, kárveszélyt, illetve "húzza" annak hasznait. A vevő a birtokbavétellel egyidejűleg fizeti meg a vételárat. A vevő magánszemély.
Kérdéseim a fenti ügylettel kapcsolatban:
- Mit kell az ingatlanértékesítés időpontjának tekinteni?
- Befolyásolja-e a teljesítés időpontját, és így az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját, hogy a szerződés megkötésére 2018. szeptember 17-én került sor?
- Az Áfa-tv. szabályai szerint az értékesítés fordított vagy egyenes adózás alá tartozik, vagy tárgyi adómentes ügyletként kell kezelni?
- Hogyan kell kezelni az ellenértéket, ha a vételár kapcsán nem határoztuk meg az adásvételi szerződésben (és egyéb megállapodásban sem), hogy az tartalmazza-e az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul (a továbbiakban: teljesítés).A termékértékesítés alaptényállását az Áfa-tv. 9. §-ának (1) bekezdése határozza meg, amikor kimondja, hogy termék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Lízingelt ingatlan építményadója

Kérdés: Intézményünk egy banktól zárt végű pénzügyi lízing keretében ingatlant vásárolt. Az ingatlant terhelő adók összegét a tulajdonos lízingbe adó átterhelte a lízingbe vevőre, azaz ránk. Jogosan járt-e el a bank, ha az ingatlanhoz kapcsolódó építmény­adóra is felszámította az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...ügylet során az Áfa-tv. 10. §-ának a) pontja szerintitermékértékesítés valósult meg."10. § Termék értékesítésének minősül továbbá:a) a termék birtokbaadása olyan ügylet alapján, amely atermék határozott időre szóló bérbeadásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 7.

Tűzvédelmi rendszer beépítése és a fordított adózás viszonya

Kérdés: Fordított adózást kell-e alkalmazni az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan tűzvédelmi rendszerének alvállalkozó bevonásával történő beépítése során?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 142. § (1) bekezdésének a)-g) pontja határozzameg azokat a termékértékesítéseket és szolgáltatásnyújtásokat, melyek esetébenaz adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője fizeti, vagyis ezentermékértékesítések és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 12.

Mezőgazdasági szárító áfája

Kérdés: Egy mezőgazdasági gépekkel, terményekkel kereskedő társaság terményszárító berendezéseket adott el vevőjének. Az eladó társaság a gépek adásvételi szerződésének keretében vállalta, hogy a terményszárító összeszerelését, földhöz való rögzítését (ez egy betonalap letételével történik) is elvégzi. A földdel, ingatlannal kapcsolatos munkák ellenértéke a teljes ellenérték 4,52%-át teszi ki. A terményszárító felállításához építési hatósági engedély beszerzése szükséges, de a terményszárítót nem kell mint ingatlant bejegyeztetni a tulajdoni lapra. A terményszárító gép állagsérelem nélkül elválasztható a betonalaptól, rögzítése csak azért szükséges, hogy szilárd lábon álljon a gép. A terményszárító elszállítható és máshol újra üzembe helyezhető, maga az adásvételi szerződés is rögzíti, hogy nemfizetés esetén a terményszárító gépet az eladó jogosult szétszerelni és elvinni. Kell e alkalmazni egy ilyen ügylet során a fordított adózás szabályait?
Részlet a válaszából: […] ...leírtak alapján alappal feltételezhető, hogy a szóbanforgó ügylet esetében a gép értékesítése a főtevékenység, melyhez járulékosanolyan építési szerelési szolgáltatás kapcsolódik, amely önállóan végezve azáltalános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.

Lift értékesítésének adózása

Kérdés: Vállalkozási szerződés keretében az általunk megadott paraméterek figyelembevételével felvonó létesítését rendeltük meg irodaépületünkbe. A szolgáltató arra vállalkozott, hogy a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át minden szükséges feladatot elvégez. Ennek megfelelően az engedélyezési és telepítési terveket is elkészíti, legyártja a felvonókat és a tornyokat, beszabályozza a berendezéseket, elintézi a műszaki hatósági átadás során felmerülő feladatokat, lebonyolítja az engedélyezési eljárást. A 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet egyértelműen rendelkezik arról, hogy a felvonók létesítéséhez építésügyi hatósági engedélyezésre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell. A létesítést követően használatbavételi engedélyre van szükség. Vita támadt mindezen tények ellenére, hogy fordított adózás alá tartozik-e ez az ügylet, melynek eldöntésében kérem segítségüket.
Részlet a válaszából: […] ...az ügylettel összefüggésben azadófizetésre kötelezett személyének megállapítása érdekében vizsgálniszükséges, hogy a termékértékesítés vagy a szerelési szolgáltatás minősülfőtevékenységnek.Ennek megállapításakor elsődlegesen arra kell figyelemmel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Külföldön letelepedett adóalany által számlázott belföldi ügylet

Kérdés: Az elmúlt évben több alkalommal vettünk igénybe külföldi adóalanyoktól számítástechnikai, illetve tanácsadási szolgáltatást. Gyakran okozott problémát, hogy az e szolgáltatásokról kiállított számláknak mit kell tartalmazniuk? Bizonytalanok vagyunk abban is, hogy egyáltalán áfaalanyok nyújtják-e a szolgáltatást, mivel előfordul, hogy magánszeméllyel kötünk vállalkozási szerződést, aki saját nevében állítja ki a számlát.
Részlet a válaszából: […] ...számsorból álló sorszám; 3.hozzáadottérték-adó (továbbiakban: HÉA) azonosító szám, amelynekfelhasználásával az adóalany a termékértékesítéseket vagy aszolgáltatásnyújtásokat végezte; 4. a megrendelő HÉAazonosító száma, amelynek felhasználásával számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.

Önkormányzati sportcsarnok- és iskolaberuházás áfája

Kérdés: 100%-os önkormányzati tulajdonú kft. sportcsarnokot épít, és iskolabővítő beruházást végez. A beruházás üzembe helyezés után a kft. tulajdonában marad, az önkormányzat feladatai ellátásához – nem kizárólagos bérlőként – bérelni fogja az ingatlant. Kérdésünk, hogy az önkormányzat jogosult-e a bérleti díj áfájának visszaigénylésére? Véleményünk szerint, ha az önkormányzat ingatlan-bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választja, akkor a bérleti díj áfatartalma visszaigényelhető.
Részlet a válaszából: […] ...csak abban a mértékbenjogosult adólevonásra, amilyen mértékben – ilyen minőségében – a terméket,szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekébenhasználja, egyéb módon hasznosítja. Tekintettel arra, hogy az Áfa-tv. nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Önkormányzati ingatlanon végrehajtott beruházás

Kérdés: Önkormányzat határozott időre bérbe adta művelődési házát áfaalany vállalkozónak, aki toldalék-épületrészt emelt az épülethez. A beruházást saját költségén végezte, az ingatlant nyilvántartásában vezette. A szerződés lejártával térítésmentesen átadta az ingatlant azzal, hogy a piaci érték áfarészének befizetését nem vállalja, rendezze az önkormányzat. A polgármesteri hivatal az áfát az adóhatóság felé bevallotta, megfizette (2008. 02. 15-én). A vállalkozó 2008. 03. 31-én leszámlázta az önkormányzat felé az áfa összegét azzal, hogy ő a bevallásra kötelezett. Várjuk véleményét, hogy miként járjon el az önkormányzat, figyelembe véve azt, hogy az áfabevallást, -fizetést már teljesítette!
Részlet a válaszából: […] ...lesz a helyes adóelszámolás a kérdéses esetben. Amennyiben az említettingatlan(rész) térítésmentes átadása valóban ingatlanértékesítésnek minősül azÁfa-tv. alkalmazásában [a 11. § (1) bekezdés alapján, mert a termék vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 10.

Fordított adózás az általános forgalmi adóban

Kérdés: Az egész ország a fordított adózásról beszél. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy ez mit jelent a költségvetési szervek vonatkozásában, illetve mikor mire kell figyelni az alkalmazása során?
Részlet a válaszából: […] ...két évnélrégebbi, vagy építési teleknek nem minősülő üres ingatlan, és az eladóválasztotta ezen ingatlanok esetén az adóköteles értékesítést, akkor azértékesítésnél adót nem számít fel, a számlát adó nélkül állítja ki. Az eladó aszámlán feltünteti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 15.
1
2