Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében az Áfa-tv. 193. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ennek megfelelően a tárgyi eszközök értékesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzat egyszemélyes kft.-je és az önkormányzat kapcsolt felek. A kft. társaságiadó-alany, ezért ha az önkormányzattal a szokásos piaci ártól eltérő áron köt szerződést, akkor a társaságnak a szokásos piaci ár és az alkalmazott ellenérték alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Térítés nélküli átadás

Kérdés: A költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulás több település társult önkormányzataiból jött létre 2004-ben. Az évek során több, eszközbeszerzésre irányuló pályázatot is nyertünk, amelyek keretében a társult önkormányzatok részére használatra átadtuk ezeket az eszközöket (közmunkapályázatok stb.), mivel a feladatellátás ott valósul meg. Több éve már, hogy használják ezeket az eszközöket, és az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy ezekre vonatkozóan szeretnék a tulajdonjogot megszerezni. Társulásunk a működése óta alanyi mentes az áfakört tekintve, és az eszközök beszerzésekor sem igényeltünk vissza áfát, ezek fedezete is adómentes volt. Az alábbi esetekben keletkezik-e áfabefizetési kötelezettségünk, van-e számlakibocsátási kötelezettségünk? Illetve az átvevő önkormányzatoknak van-e áfabefizetési kötelezettsége?
1. Térítésmentesen adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak.
2. A társulás könyveiben szereplő értéken (értékcsökkentett) vagy megegyezés alapján egy bizonyos összegért adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak. Illetve mivel egy épületről is szó van, amelynek forgalmi értéke 20 000 000 Ft, ebben az esetben van-e következménye áfastátuszunkra az átadás-átvételnek?
Részlet a válaszából: […] ...nem keletkeztetáfafizetési kötelezettséget, és számlázni sem kell. A könyvelés bizonylata afelek közötti megállapodás lesz. Az átvevő önkormányzatnak nem keletkezikáfafizetési kötelezettsége az ingyenesen átvett eszközök után.Az átvevő önkormányzatok könyveiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Víziközmű áfája

Kérdés: Önkormányzatunk 2007-ben ingyenesen vagyonkezelésbe adta a tulajdonában lévő víziközművet. A közmű építésével kapcsolatos áfát levonhatta. Az áfa 2008-as szabályozása alapján keletkezik-e adófizetési kötelezettsége az önkormányzatnak? Esetlegesen bérbeadás megvalósul-e?
Részlet a válaszából: […] ...a beadvány szerint adólevonási jog volt gyakorolható. Azadólevonási jog valószínűsíthetően azért illette meg az önkormányzatot, mert eközműberuházásra valamelyik törvényi kivétel [az adókról, járulékokról és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 23.

Alapítványi iskola konyhájának étkezési szolgáltatása

Kérdés: Alapítvány által működtetett iskola melegítőkonyhával rendelkezik, egy kft.-től vásárolják az ebédet, amiről az iskola áfás számlát kap. Étkeztetésre önkormányzati támogatásban (bizonyos kerületektől a rászoruló gyermekek részére külön helyi rendelet határozata alapján), valamint állami étkezési normatív támogatásban is részesül az iskola. Az étkeztetéssel kapcsolatos áfás bevételek, költségek tételesen elkülönítésre kerülnek, az iskola vállalkozási tevékenységet nem végez. Kérdéseink: A diákok részére az ebéd befizetésekor nyugtát állítanak ki, szükséges lenne-e számla kiállítása? Az iskolának az önkormányzat részére a kapott térítésről kell-e számlát kiállítani, vagy elég a határozat? Ennek a pénzösszegnek, illetve az állami normatívának is van áfatartalma? A fenti esetben milyen módszerrel, milyen mértékben vonható le a beszerzés áfája? Amennyiben a levonható áfa megállapításánál arányosításról van szó, mi számít bele a bevételekbe, és mi kerül pontosan a képletbe? Az étkeztetéshez kapcsolódó további eszközök beszerzésének áfája levonható-e, ha igen, milyen mértékben (edények, poharak, tányérok)?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges áttekinteni, hogyaz Áfa-tv. 22. § (1) bekezdése alapján adóalapot képező ellenértéknekminősíthető-e az állam, illetve önkormányzat által nyújtott támogatás. Ennekeldöntése ugyanis a vázolt probléma további kérdéseinek megoldásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 20.