Önkormányzati társulás

Kérdés: Az önkormányzati társulásunk 2015. évi mérlegének összeállításakor a támogatásból megvalósuló fejlesztések elszámolása során az Áhsz. 25. §-ának (8/a) bekezdése szerint a felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei között kell elszámolni az egységes rovatrend B25 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon követelésként nyilvántartott összegeket. A 25. § (10) bekezdésének megfelelően az Szt. 77. §-ának (4) bekezdése szerint ezen tételeket halasztott eredményszemléletű bevételként a társulás elhatárolta, és az üzembe helyezés óta eltelt időszakban a terv szerinti értékcsökkenéseket elszámolta. A társulási megállapodás 2016-ban úgy módosult, hogy a társulás a támogatásból megvalósult közmű-vagyont térítésmentesen – közcélú adomány-ként – átadja a társulást létrehozó önkormányzatoknak. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményeket az átadó és az átvevő könyveiben? Mi lesz a társulás könyveiben elszámolt – és még fel nem oldott – elhatárolás összegével, ha az eszközt kivezetjük a könyvekből? Amennyiben 2015-ben nem kellett volna az elhatárolást könyvelni, hogyan történik ennek javítása, visszavezetése?
Részlet a válaszából: […] ...irányuló beruházást az ellátásért felelős előzetes jóváhagyásával valósíthat meg. Ha a vízi közmű nem állami vagy önkormányzati beruházásban jön létre, a beruházó a vízi közmű tulajdonjogát a vízi közmű üzembe helyezésének időpontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 10.

Víziközmű-szolgáltatás

Kérdés: Az önkormányzat a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 78. §-ának (1) bekezdése alapján elkészítette a víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendeletnek megfelelően a vagyonértékelést. A vagyonértékelési eljárás során az Áhsz. 16/A. §-t alkalmazva kell eljárni a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása alapján. A bekerülési érték újbóli megállapításakor az eszközök bruttó értékét, valamint az elszámolt értékcsökkenést a könyvekből ki kell vezetni, ezt követően pedig a vagyonértékelés eredményének dokumentumaként készített szakvélemény mellékletét képező víziközművagyon-leltár alapján, az abban szereplő értéken kell az eszközöket a könyvekbe felvenni. Az önkormányzat víziközművagyon-értékelése 2014. 01. 01. fordulónappal készült el, a szakvélemény érvényessége 6 hónap. Ezen szakvélemény alapján a számviteli nyilvántartásokon keresztül lehet-e vezetni a bekerülési érték újbóli megállapítása miatti változást, illetve mi a helyes eljárás a vagyonváltozás rendezésére?
Részlet a válaszából: […] ...Tehát nem jól jártak el, mert így a mérlegérték nem helyes.Az elkészült szakvélemény érvényessége hat hónap volt. Az önkormányzat víziközművagyon-értékelése 2014. 01. 01. fordulónappal készült, a szakvélemény érvényessége pedig már lejárt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Önkormányzat víziközművének vagyonértékelése

Kérdés:

Kérdés: Vagyonértékelésben meghatározott víziközmű új bekerülési értékének, illetve a terv szerinti értékcsökkenés számviteli elszámolása hogyan történik? Az önkormányzat víziközművének vagyonértékelése elkészült, mely érték jelentősen meghaladja a vagyonkezelésbe adott eszköz korábbi bruttó értékét. Az eddig elszámolt terv szerinti értékcsökkenést az Áhsz. 16/A. §-a szerint a felhalmozott eredménnyel szemben ki kell vezetni? Problémaként merült fel, hogy a tételes vagyonleltár (vagyonértékelés) más megbontásban részletezi a vagyonelemeket, mint ahogy az a vagyonkezelési szerződésben és az analitikus nyilvántartásban szerepelt. Az értékhelyesbítést a 18-as számlaosztályban nyilvántartott eszközök 12-13-as számlaosztályba történő visszavezetés után kell végrehajtani (a vagyonkezelési szerződést a felek bérleti-üzemeltetési szerződéssé módosították 2015. június 1-jétől) 2015. 05. 31-ei keltezéssel? Értékcsökkenési leírási kulcs esetében a vagyonértékelésben meghatározott várható élettartamot kell-e figyelembe venni, vagy pedig a már korábban vagyonkezelési szerződésben szereplő leírási kulcsokat.
A főkönyv és analitikus nyilvántartás egyezősége értékhelyesbítés után: A+B-C
A 12-13-as számlaosztály (korábbi bruttó érték)
B 126-136-as számlaosztály (új bekerülési érték és a korábbi bekerülési érték különbözete)
C 129-139-as számlaosztály (korábbi felhalmozott Écs:0 + új bekerülési érték után elszámolt Écs)

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 11. §-ának (11) bekezdése alapján a mérlegben a koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök között a tulajdonosnak, tulajdonosi joggyakorló szervezetnek azokat a nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközöket és azok értékhelyesbítését kell kimutatnia, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Vagyonkezelés

Kérdés: Az eszközök felértékelésének és államháztartáson kívülre történő vagyonkezelésbe adásának számviteli elszámolása hogyan történik?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzati vagyonnal kapcsolatos általános elő­írásokat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. tartalmazza. A vagyon­kezelői jog azt biztosítja, hogy az önkormányzat az adott eszközök tulajdonjogát megtartva, a közfeladat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Határozott időszakos elszámolású ügyletek számlázása

Kérdés: Hogyan változnak a számlázási szabályok 2014-től?
Részlet a válaszából: […] ...értelmezzük. Az új Ptk. szerint ez alatt a víz, csatorna, gáz, távfűtés, szemétszállítás, telefonszolgáltatás értendő, nem pedig az önkormányzatok által kötött közfeladat-ellátási szerződések (pl. művelődésüzemeltetés).Azoknál a szolgáltatásoknál, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 18.

Üzemeltetési megállapodás

Kérdés: A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései szerint a víziközművekre vonatkozó üzemeltetési szerződés megkötése előtt a víziközművek tulajdonosának (önkormányzatnak) vagyonértékelést kell végeztetnie. 2014. január 1-jei időponttal önkormányzatunk – a jogszabályi követelményeknek is megfelelő – üzemeltetőnek adja át víziközműveit, így a vagyonértékelést elvégeztettük. A víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapított vagyonértéket és a vagyonértékelés során keletkezett adatokat az ellátásért felelős vagyonnyilvántartásában át kell vezetni, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint két vagyonértékelés közötti időszakban a víziközmű tulajdonosa a víziközművagyon-leltár naprakész vezetésével gondoskodik a vagyonérték folyamatos karbantartásáról. Jól értelmezzük, hogy az elkészült vagyonértékelés dokumentumaiban szereplő értékre kell az önkormányzat nyilvántartásait is "helyesbíteni" mind a tárgyieszköz-nyilvántartás, mind a vagyonkataszter tekintetében? Amennyiben igen, akkor ennek módszerét, elszámolási és könyvelési lépéseit szíveskedjenek ismertetni.
Részlet a válaszából: […] ...víziközművek a helyi önkormányzatok kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak. Amikor az önkormányzat mint tulajdonos üzemeltetésre adja át a víziközművet a kijelölt üzemeltető részére, akkor azt üzemeltetési szerződés megkötésével egy­idejűleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Kiadások másodlagos könyvelése

Kérdés: Intézményünk önkormányzati egészségügyi rendelőintézet. A kiadásaink könyvelésekor másodlagos számlacsoportként előirányzat esetében:
711 Alaptevékenységek költségvetési előirányzata
712 Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzata
Előirányzat-teljesítés esetében:
721 -Alaptevékenységek kiadási előirányzatának teljesítése
722 -Szabad kapacitás kihasználását célzó tevékenységek költségvetési előirányzatának teljesítése
számlacsoportok alábontott főkönyvi számláit alkalmazzuk.
Könyvelő kolléganőnk – hivatkozva számviteli elő­­adásokon elhangzottakra – úgy tudja, hogy a fenti számlákon nyilvántartott gazdasági események közül azokat, melyek OEP-, illetve önkormányzati finanszírozás terhére történtek, át kell vezetni a 771 és 772 számlacsoport számláira. A kisegítői feladatokat ellátó számviteli munkatárs kolléganőnk szerint ezt a számlát csak az önkormányzatok és egyéb finanszírozást végző intézmények a finanszírozási tevékenységükkel kapcsolatos gazdasági események nyilvántartására használhatják, egészségügyi intézmény ilyen tevékenységet nem végez, ezért ezt a számlacsoportot nem alkalmazhatja. Kérjük szíves állásfoglalásukat a fentiekkel kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...lízing miatti kötelezettségek, a rövid lejáratú hitelek (a likvid hitelek kivételével) törlesztésével kapcsolatos kiadásokat, az önkormányzatok által felhalmozási vagy működési célra kibocsátott hosszú lejáratú kötvények beváltásával kapcsolatos kiadásokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Önkormányzati vagyonátadások végrehajtása

Kérdés: 2012. évtől az önkormányzatoknak, a polgármesteri hivataloknak és az önállóan működő költségvetési szerveknek a könyvvezetésüket elkülönítetten kell megvalósítani, emiatt év végén elkülönített elemi költségvetési beszámolót kell készíteniük. (Ezt megelőzően egy elemi költségvetés és egy beszámoló készült, amelynek mérleg­adatai tartalmazták az önkormányzat/hivatal és az önállóan működő intézmények által használt/üzemeltetett vagyon adatait is. Problémát az ingatlanok és a tárgyi eszközök szétválasztása okoz. Több vagyontárgy EU-s támogatásokból keletkezett, illetve újult meg. A vagyonátadást (pl. az iskola épületének a polgármesteri hivatal mérlegéből az önállóan működő intézmény mérlegébe történő átadása) megelőzően megkerestük a közreműködő szervezeteket, és a jogszabályi változásra hivatkozva kértük az engedélyüket, hogy az idáig is az intézmény által használt vagyon (pl. iskola épülete) átkerülhessen az önállóan működő oktatási intézmény könyveibe úgy, hogy a tulajdonjogban semmiféle változás nem keletkezik. Az ingatlan továbbra is az önkormányzat tulajdonában marad. Néhány állásfoglalás megérkezett. Van olyan is, hogy hozzájárulnak a vagyonátvezetésekhez, de van olyan is, hogy kifejezetten tiltják. Pl. az iskola épületét nem engedélyezik átadni az oktatási intézmény könyveibe, a válaszuk alapján vagy a polgármesteri hivatal, vagy az önkormányzat könyveiben kell maradni. A nem egységes álláspontok miatt nem tudjuk végrehajtani úgy a vagyonátadásokat, ahogy azt a képviselő-testület döntése alapján az intézmények ténylegesen használják, üzemeltetik. Kérdésünk, hogy megtehetjük-e, hogy minden épület és tárgyi eszköz az önkormányzat könyveibe kerüljön át, és ott különítenénk el az intézmények és a hivatal által használt vagyonelemeket (pl. egységkódokkal)? Az eddig beérkezett állásfoglalások alapján ez nem lenne ellentétes a támogatási szerződésekkel.
Részlet a válaszából: […] ...államháztartásról, az önkormányzatokról, valamint anemzeti vagyonról szóló törvények rendelkezései alapján maradhatnak az épületekés a tárgyi eszközök az önkormányzat könyveiben. Az intézmények részérehasználatba adott ingatlanok fenntartási, üzemeltetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 28.

Ingyenes bérbeadás

Kérdés: A Költségvetési Levelek 162. számában (2012. április 10.) a 3140. kérdésszám alatt megjelent válaszra hivatkozással kérem Önöket, hogy az ingyenes bérbeadás és a kapcsolódó közüzemi díjak könyvelésének kontírozási tételeinek közlésével is legyenek szívesek segítségünkre lenni.
Részlet a válaszából: […] ...valamennyi közvetlen kiadást és az ahhoz hozzárendelhető közvetettkiadásokat."A hivatkozott rendelet (8) bekezdésében a helyi önkormányzatés a többcélú kistérségi társulás költségvetési szerve tekintetében az irányítószerv a (6) bekezdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A Költségvetési Levelek 152. számában a 2973. sorszámon megjelent kérdéssel kapcsolatban szeretném állásfoglalásukat kérni. Önkormányzatunk adószámot kapott az MVH pályázati regisztráció miatt. Változatlanul az önkormányzat nevén van a bankszámlánk (elszámolási számlánk), csak most már nem a polgármesteri hivatal, hanem az önkormányzat adószámával. Az áfa- és egyéb bevallásokat eddig az önkormányzat nevében, a polgármesteri hivatal adószáma alatt nyújtottuk be. Ezután már külön áfabevallást kell benyújtanunk az önkormányzat, és külön a polgármesteri hivatal adószámán? Mivel a bankszámlánk az önkormányzat nevén, adószámán van, és minden pénzforgalmat azon keresztül bonyolítunk le, akkor a polgármesteri hivatal bevallása gyakorlatilag nullás adattartalmú lesz? Számlázás során ki lesz az eladó ingatlanértékesítés, ingatlan-bérbeadás, közterület-foglalási díj, továbbszámlázott szolgáltatás vagy üzemeltetés bérbeadása során: az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2011. évi XCXV. tv. (új Áht.) ésa 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) szabályai alapján szét kellválasztani az önkormányzatot és a hivatalt tervezés, könyvvezetés, beszámolásés adószám vonatkozásában is. Külön bankszámlaszámmal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 28.