Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...továbbképzés keretében fizetik ki a dolgozó étkezését.Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.35. pontja szerint adómentes a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány, az egyházi jogi személy által a lakosság,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Baleset-megelőzési versenyek során gyermekek részére adott ajándékok adómentessége

Kérdés: A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes-e az a juttatás, amelyet az államháztartás – a juttatás forrása alapján akár közvetetten is – valamely alrendszeréből, ezen belül a rendőrségtől kap közoktatásban vagy hasonló képzésben részt vevő gyermek? Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.22. pontja alkalmazható-e, ha a rendőrség kötelező feladata a gyermekek baleset-megelőzési ismereteinek megszerzésében való részvétel, amihez játékos ügyességi és szellemi vetélkedőket, versenyeket szervez (megyei baleset-megelőző bizottságokon keresztül)? A közoktatásban részt vevő gyermekek számára szervezett versenyek során kiosztott nyeremények, szóróajándékok (toll, csoki, lufi stb.) adómentesen elszámolhatóak-e? Ha nem, miért nem? Mit kell érteni az "akár közvetetten is valamely alrendszeréből" kifejezés alatt?
Részlet a válaszából: […] ...az iskolai könyvjutalmat is).Az Áht. 3. §-a rendelkezik az államháztartás alrendszereiről. E szerint az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll. Az államháztartás központi alrendszerébe tartoznak – többek között – a központi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.

Adómentes juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletet alkotott, miszerint díszpolgári címet adományoz olyan személyeknek, akik a községben kimagasló társadalmiszerep-vállalást végeznek. A rendeletben van egy olyan pont, miszerint a kitüntetetteket haláluk esetén az önkormányzat saját halottjának tekinti. Sajnos most bekövetkezett az a szomorú esemény, hogy a közel 15 éve kitüntetett személy elhunyt, az önkormányzat viseli a temetési költségeket. Könyvelési szempontból ez se nem köztemetés, se nem temetési segély. Kérdésem, milyen főkönyvi számot és milyen szakfeladatot kell használni?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozásnak minősülő esetekben meghatározott kapcsolat áll fenn."Ezen felsorolás között található a kegyeleti szolgáltatás is. Az önkormányzat rendeletet alkotott a díszpolgári cím adományozásáról és arról, hogy ezeket a kitüntetetteket haláluk esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 10.

Táboroztatás alkalmával önkormányzati forrásból gyerekeknek juttatott uszodabelépő, szállítási szolgáltatás

Kérdés: Az önkormányzat 2013. július 1-jével átvette a művelődési ház működtetését. Az önkormányzat költségvetésében szakfeladatként jelenik meg a közművelődési intézmény kiadása. Az önkormányzat nyári napközis tábort szervezett (gyermekek körében) a közművelődési intézmény keretein belül. A táboroztatás során kiadásként uszodabelépők és szállítási költségek is megjelennek. A számlák az önkormányzat nevére szólnak. Ezek a kiadások természetbeni juttatásnak minősülnek? Ha igen, akkor a kifizetői adót és egészségügyi hozzájárulást meg kell fizetnie az önkormányzatnak?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú melléklete 8.22. pontjának b) alpontja alapján adómentes az a juttatás, amelyet az államháztartás – a juttatás forrása alapján akár közvetetten is – valamely alrendszeréből, egyházi forrásból, illetve a közoktatási intézmény saját bevételéből a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Önkormányzat költségvetési szervének rendezvényei

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szervnél az ellátottak részére szerveznek klubdélutánt és anyák napi ünnepséget, zenei fesztivált, a rászoruló gyerekeknek táborozást. Milyen adókötelezettséggel járnak ezek a nem pénzbeli juttatások és azokkal kapcsolatos költségek és az anyák napi virág vásárlása? Reprezentációnak minősül-e a szakmai napon a dolgozók helyszínre történő utazása, étkezése?
Részlet a válaszából: […] ...származó jövedelem lesz.Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.35. pontja alapján adómentes tevékenység a helyi és/vagy nemzetiségi önkormányzat, az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány, az egyház által a lakosság, a közösség széles körét érintő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.

Adómentes munkáltatói juttatások

Kérdés: Az adómentes juttatásokkal kapcsolatban kérdezem, hogy a 400 ezer forintig biztosított adómentes juttatás körébe tartozik-e a koncertjegy, sportrendezvény belépője, számítógép-vásárlás a dolgozónak? Hogyan történik az elszámolása e juttatásnak?
Részlet a válaszából: […] ...rendeletalapján meghatározott intézmények művelődési szolgáltatásaira alkalmazható. Amennyiben tehát az említett koncertjegy állami vagyönkormányzati költségvetési fenntartású közművelődési intézménynek,előadó-művészeti intézménynek vagy társulatnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.

Béren kívüli adómentes juttatások

Kérdés: Az Szja-tv. nevesíti a munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatások körét, amelyből a 400000 Ft-ot meg nem haladó rész adómentes. A juttatások körébe beletartozik a művelődési intézményi szolgáltatás. Kérdésünk, hogy a művelődési intézményi szolgáltatás körbe mi alapján, mely szolgáltatásfajták tartoznak bele?
Részlet a válaszából: […] ...(IX. 15.) Korm. rendelet alapjánmeghatározott intézmények művelődési szolgáltatásaira alkalmazható. Ilyen intézmények az állami és önkormányzati költségvetésifenntartású közművelődési intézmények és közkönyvtárak, továbbá az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 25.