Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...fellépők kaphatnak adómentesen étkezést.A virágcsokor, akár rendezvény keretében adják, akár nem, vagy reprezentációs ajándékként, üzleti ajándékként, vagy csekély értékű ajándékként adózik. Például a dolgozóknak adott nőnapi virág csekély értékű ajándék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Reprezentáció könyvelése

Kérdés: Kérem, adjanak részletes tájékoztatást arról, hogyan kell helyesen elvégezni a reprezentáció könyvelését önkormányzatoknál (adómentes, adóköteles)!
Részlet a válaszából: […] ...15. sz. melléklete szerint a K123-as „Egyéb külső személyi juttatások” rovaton kell elszámolni az Szja-tv. szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait. A reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja határozza meg. E szerint reprezentáció a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 26.

Vendéglátás, reprezentáció

Kérdés: Központi költségvetési szervként helyes-e az a könyvelési gyakorlat, hogy minden olyan számlát, amely vendéglátást, étkezést tartalmaz, a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovaton számolunk el, függetlenül attól, hogy közteherfizetési kötelezettség keletkezik-e vagy sem? A kutatási intézményünknél előfordul olyan támogatás, amely az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 4.7.c. pontja szerint adómentes juttatás, ezért nem fizetünk közterhet utána. A vendéglátást, reprezentációt érintő számláknak a teljes áfával növelt értékét kell-e a K123 rovatra könyvelnünk, mivel ez az alapja a köztehernek? Vagy meg kell bontani a számla összegét nettóra és áfára? (Ebben az esetben az áfa a K351 rovaton jelenik meg.)
Részlet a válaszából: […] ...K123. "Egyéb külső személyi juttatások rovaton" kell elszámolni a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait, ideértve azt az esetet is, ha azok megfelelnek a reprezentáció, üzleti ajándék feltételeinek, de a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Rendezvényszervezésről szóló számla elszámolása

Kérdés: Központi költségvetési szervnek milyen ERA-kódra kellene könyvelni a rendezvényszervezésről szóló számlát?
Részlet a válaszából: […] ...külső személyi juttatások rovaton kell elszámolni például a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait, mindazon, a Foglalkoztatottak személyi juttatásai rovatoknak megfelelő tartalmú juttatásokat, amelyeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Reprezentáció

Kérdés: Hogyan történik a reprezentációs kiadások elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a rendeltetés­szerű joggyakorlás sérelme akár közvetve is megállapítható.Az Szja-tv. 3. §-ának 27. pontja szerint az üzleti ajándék a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.

Reprezentáció

Kérdés: A 166. számban megjelent 3217. számú kérdés válaszából nem értjük az utolsó bekezdést. Az Szja-tv. 70. §-ának (2a) bekezdése szerinti felsorolásban nem szerepel az önkormányzat, csak a következő: "Ha a kifizető társadalmi szervezet, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány (ideértve a közalapítványt is)". Kérjük, szíveskedjenek alátámasztani a kérdésre adott válasz utolsó bekezdését, mert a
NAV-val történt telefonos egyeztetésünkkor azt a választ kaptuk, hogy mivel a felsorolásban nem szerepel kiemelten az "önkormányzat", ezért rá is a 70. § (2) bekezdése az irányadó, miszerint a reprezentáció már az első forinttól adóköteles. Fontos ennek a kérdésnek a tisztázása, mert községeink falunapi rendezvényeit eddig adókötelesen kezeltük.
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni a reprezentációs kiadások teljesítését.A számlatükör szerinti reprezentáció tehát magában foglalja a reprezentáció és az üzleti ajándék fogalmát is.Reprezentáció a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 20.