Magánszemélyek önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletben szabályozta az általa nyújtott támogatásokat, melyek odaítélésére pályázati úton kerül sor a költségvetésben e célra elkülönített Civil Alap terhére. A pályázókkal a felhasználás részleteiről megállapodást kötünk, kiadásaikat számlával kell igazolniuk, részletes elszámolási kötelezettség terheli őket. A rendelet értelmében magánszemély pályázó kizárólag a községben megvalósuló eseményre, fejlesztésre, tevékenységre, illetve községben élő közösség településen kívül megvalósuló programjának megvalósítására nyújthat be pályázatot. Felmerült, hogy nem nyújtható magánszemélynek ilyen módon támogatás, kizárólag az önkormányzat dologi kiadásainak terhére, önkormányzat nevére kiállított számla ellenében. Kérném szíves állásfoglalásukat a tekintetben, hogy magánszemély részére milyen feltételekkel nyújtható támogatás, és ennek elszámolása, illetve könyvelése hogyan (milyen cofog-számon) történhet?
Részlet a válaszából: […] ...határozattal vagy hatósági szerződéssel, valamint támogatói okirattal vagy támogatási szerződéssel nyújtható, jogszabály vagy egyedi döntés (támogatási döntés) alapján, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül. Az elszámolás a támogatások esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Civil szervezetek önkormányzati támogatása

Kérdés: A Mötv. 42. §-ának 4. pontjában foglaltak szerint a képviselő-testület nem ruházhatja át többek között az "alapítványi forrás átvétele és átadása" tárgyában hozandó döntési hatáskört. Önkormányzati forrás alapítvány részére történő átadása esetében a jelenleg hatályos szabályozás szerint ki a hatáskör gyakorlója, hol található meg ennek szabályozása? A helyi önkormányzat feladatai ellátása során támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket. Az önkormányzat a Mötv. 13. §-ának (1) bekezdése szerinti helyi közügyek és a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok kapcsán jogosult – saját bevételei vagy az erre a célra biztosított külön források terhére – természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek (civil szervezetek) támogatására, feltéve hogy ez a kötelező önkormányzati feladatok ellátását nem veszélyezteti.
Részlet a válaszából: […] ...hatósági határozattal vagy hatósági szerződéssel, valamint támogatói okirattal vagy támogatási szerződéssel, jogszabály vagy egyedi döntés (támogatási döntés) alapján, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül nyújtható.Amennyiben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 12.

Támogatott civilszervezet beszámolója

Kérdés: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civilszervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 73. §-ának (1) bekezdése szerint 2012. január 1-jét követően csak olyan civilszervezet kaphat költségvetési támogatást, amely letétbe helyezte beszámolóját. Önkormányzatunk támogatja a lakossági önszerveződő közösségeket, többek között alapítványokat, egyesületeket, társadalmi szervezeteket. Közülük egyes társadalmi szervezetek szerepelnek a bíróság civilszervezetek névjegyzékében, viszont élő adószámmal nem rendelkeznek, beszámolót nem készítenek, ezért azt nem helyezhetik letétbe. A NAV szóbeli tájékoztatása szerint létezhetnek adószám nélküli társadalmi szervezetek, amennyiben nem pályáznak állami támogatásra. A fenti szabályozás vonatkozik-e az önkormányzati támogatásra, hiszen ennek elnyeréséhez is pályázatot adnak be, vagyis az önkormányzat támogathatja-e azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek nem helyezik letétbe a beszámolójukat?
Részlet a válaszából: […] ...időszakban a támogatott szervezet működtetése érdekében nyújt. Költségvetési támogatás különösen:a) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás,b) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 30.