57 cikk rendezése:
11. cikk / 57 Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után
Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
– Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
– idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
– sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
– végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
– Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
– idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
– sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
– végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
12. cikk / 57 Ruházati költségtérítés felhasználásának igazolása
Kérdés: Központi költségvetési intézmény vagyunk, és adunk ruházati költségtérítést a dolgozóinknak. A szabályzatunkban előírtuk, hogy a ruhákról az intézmény nevére szóló számlát kell hozni. A ruházati költségtérítés összevonandó jövedelemként adózik. Van-e értelme előírni, hogy számlával számoljanak el a dolgozók, jelent-e adózásban különbséget, ha nem számoltatjuk el a dolgozókat a ruhapénzzel?
13. cikk / 57 Önkormányzati képviselő részére fizetett külföldi napidíj
Kérdés: A nemzetiségi önkormányzat elnöke és képviselői külföldi kiküldetési rendelvény alapján számolnak el a testvérvárosban rendezett programon való részvételükkel kapcsolatban. Az elszámolásnál az adómentesen adható napidíjat szeretnék figyelembe venni. A szállásdíj számlán külön soron van feltüntetve az étkezés. Kérem segítségüket, ha a 15 euró/nap napidíj elszámolásra kerül, a számlán lévő étkezés elszámolható-e?
14. cikk / 57 Kedvezményes strandbelépő juttatása
Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
15. cikk / 57 Ruhapénzjuttatás adóvonzata
Kérdés: Központi költségvetési szervként dolgozóinknak ruhapénzt szeretnénk adni. A korábbi évek gyakorlata szerint ez elszámolásra kiadott előlegnek minősült, amellyel 30 napon belül a dolgozóknak el kellett számolni, belső szabályzat alapján, minden dolgozó azonos összegben kapta meg. A 2019. évi adójogszabályok változása alapján hogyan minősül ez a juttatás? Megkövetelhető-e továbbra is, hogy a munkáltató nevére szóló számlával számoljanak el a dolgozók a juttatás felhasználásáról?
16. cikk / 57 Szemüvegtérítés adókötelezettsége
Kérdés: Eddig minden évben a belső szabályzatunkban szerepelt, hogy a hivatal által megállapított illetményalap 100%-át alapul véve kapnak a köztisztviselőink a szemüvegre költségtérítést. Ezt az összeget eddig a munkavállaló részéről semmilyen adó- és járuléklevonási kötelezettség nem terhelte, csak a munkáltató részéről kellett a szochót megfizetni. 2019-ben hogyan alakul a köztisztviselők számára a 4 órát meghaladó számítógép előtti munkavégzéshez szükséges védőszemüveg költségtérítése? A munkavállalónak kell-e ez után járulékot levonni, illetve a munkáltatót milyen költségek terhelik? A belső szabályzatban ezt hogyan szerepeltessük?
17. cikk / 57 Tanulmányi támogatás, védőszemüvegnek nem minősülő támogatás
Kérdés: 2019. január 1-jétől nem minősül egyes meghatározott juttatásnak a – korábban az Szja-tv. 70. §-a alapján szabályozott – munkáltató által belső szabályzat alapján vagy minden munkavállaló részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel. Intézményünk tanulmányi szerződést kötött több munkavállalóval is, melyben vállalta, hogy a tandíj teljes költségét megtéríti a munkavállaló helyett. Az oktatási intézmény a hivatal részére állít ki számlát, mely alapján elutaljuk az oktatási intézménynek a tandíjat, illetve a 2018. adóévben és az azt megelőző években bevallottuk és megfizettük utána az egészségügyi hozzájárulást és a személyi jövedelemadót. 2019-től, mivel bérként adózó juttatásról van szó, milyen módon kell ezt kezelni annak érdekében, hogy a teljes tandíjat ki tudjuk fizetni az iskolának? Fel kell bruttósítani a számla összegét, és azt leszámfejteni bérként adózó juttatásként? (A könyvelésben viszont így magasabb összeg jelentkezik, mint a számlán.) Továbbá munkavállalóinknak belső szabályzat alapján biztosítunk éles látást biztosító szemüveget, illetve kontaktlencsét, de nem az Szja-tv. 1. számú melléklete szerinti védőszemüvegként (mivel az is igénybe veheti, aki nem képernyő előtti munkavégzést végez, kiterjed kontaktlencsére, illetve nem csak a minimálisan szükséges szemüveg biztosítására terjed ki), ezért az előző években egyes meghatározott juttatásként fizettük ki, és bevallottuk, valamint megfizettük utána az adót és az ehót. A kifizetés a munkavállaló által benyújtott, munkáltató nevére szóló számla alapján történt (max. 46?000 Ft értékben). Továbbra is szeretnénk, hogy a munkavállaló a számla teljes összegét – illetve maximum 46?000 forintot – megkapja.
18. cikk / 57 Reprezentáció és vendéglátás adózása
Kérdés: Az óvoda 70 éves évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztünk. A vásárolt pogácsát K123-ra könyveltem, és nem adóztam le, mert bárki ehetett belőle. Szintén ugyanezen alkalomból étteremben ebédelt 10 fő, amit szintén K123-ra könyveltem, leadóztam, mert meg tudtam mondani, hogy ki ebédelt. Kérdésem, hogy csak abban az esetben fizetem meg a reprezentáció utáni járulékot, ha meg tudom mondani, ki fogyasztott?
19. cikk / 57 Tanulmányi támogatás adózása 2019-től
Kérdés: 2019-től milyen jogcímen kezelendő a munkavállalók részére továbbtanuláshoz nyújtott támogatás (képzési díj, útiköltség, tankönyv)? Ki (munkavállaló és munkáltató), milyen és mekkora mértékű járulékterheket visel? Azokat a képzéseket milyen elbírálás alatt ítéljük meg, melyek elvégzését a munkáltató kötelezően előírja, de azok iskolarendszer keretein belül valósulnak meg? Ebben az esetben milyen járulékterheket viselnek a felek? Amennyiben a munkavállalónak járulékfizetési kötelezettsége származik, milyen módon tudja azt a munkáltató átvállalni? Értelmezésünk szerint egyetlen esetben nyújtható adómentes továbbtanulásra irányuló támogatás, amikor egy iskolarendszeren kívüli képzést a munkáltató a munkakör ellátásához kötelező jelleggel előírja.
20. cikk / 57 Ruházati költségtérítés adózása 2019-től
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy 2019-től nem tekinthetjük egyes meghatározott juttatásnak a ruházati költségtérítést sem, így a munkavállaló ebben az esetben is költségviselő lesz, a munkáltatónak pedig csak a 19,5%-os szociális hozzájárulási adót kell megfizetnie?