Komplex szolgáltatások megítélése

Kérdés: Egy társaság új építésű társasházi lakások – kulcsrakész – kivitelezését vállalja vevői számára, amely projektek egy része megfelel az 5 százalékos adókulcs alkalmazása feltételeinek. Ezen projektek keretében a társaság a vevőivel megkötésre kerülő adásvételi előszerződésekben, illetőleg szerződésekben az annak mellékletét képező műszaki tartalom szerinti lakások – jogszabályok és szakmai követelményeknek megfelelő – kulcsrakész kivitelezését és értékesítését vállalja a szerződésben megállapított ellenérték mint vételár ellenében. A vevők oldalán ugyanakkor számos alkalommal merülnek fel egyedi, a műszaki tartalomtól való eltérést eredményező kérések (pl.: a műszaki tartalomhoz képest jobb, drágább kivitelű hideg-, melegburkolatok, szaniterek, mosdók, kádak, zuhanyzók beszerelése), amelyeknek a társaság igyekszik eleget tenni. Tekintettel azonban arra, hogy ezen egyedi kérések jellemzően meghaladják a felek közötti szerződésben rögzített ellenérték által lefedett műszaki tartalmat, és mert ezek rendszerint jóval – esetenként hónapokkal – az adásvételi szerződés megkötése után merülnek fel, ezen kérések megvalósítására a társaság pótmunkaként tekint. Ennek megfelelően a vevők által megrendelt és a társaság által elvégzendő pótmunkák miatt a felek nem módosítják az adásvételi szerződésüket, hanem azt egy külön ügyletként, vállalkozási szerződésként kezelik, és azzal az adásvételi szerződéstől függetlenül, külön számolnak el, amelynek megfelelően a társaság minden esetben 27 százalékos áfatartalom mellett állítja ki a vevők részére a számláit ezen pótmunkákról. Helyes a fenti eljárás, vagy a társaságnak ezen (pót)munkákat az adásvételi ügylettel együtt komplex szolgáltatásként kell kezelnie, amelynek tekintetében a főszolgáltatás az adásvételi ügylet, amely így meghatározza a szolgáltatásegység adójogi sorsát, és amelyből következően a társaságnak ezen (pót)munkákat 5 százalékos áfa mellett kell számláznia a vevők felé? Jól értelmezzük-e, hogy a társasházi lakások – függetlenül attól, hogy elnevezésük nem az Áfa-tv. szövege szerinti "többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás", amennyiben a négyzetméterre vonatkozó kritériumok is teljesülnek az egyes lakások esetében – megfelelnek az Áfa-tv. 3. számú mellékletében foglalt előírásoknak?
Részlet a válaszából: […] A rendelkezésre álló információk alapján a tényállás szerinti ügyletben a társaság az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontja szerinti termékértékesítést teljesít. E törvénypont kimondja, hogy termékértékesítésnek minősül az építési-szerelési munkával létrehozott, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Tankerület vagyonkezelésébe átadott ingatlan vagyon

Kérdés: Önkormányzatunk a tankerületnek – vagyonkezelési szerződés alapján – vagyonkezelésbe adta az iskola épületét. (Természetesen ingó vagyon is átadásra került, de a kérdés szempontjából ez most irreleváns.) Az átadáskor a tárgyieszköz-analitikából kivezettük az ingatlan bruttó értékét és az átadásig elszámolt értékcsökkenését, a főkönyvi könyvelésben is ezt a megfelelő módon (nemzeti vagyon változásával szemben) elszámoltuk. A továbbiakban az önkormányzat ezt a vagyonkezelésbe átadott vagyont a 0-s számlaosztályban tartja nyilván. A kérdésünk arra vonatkozik, hogy az ingatlanvagyon-kataszterben ezt hogyan kell kezelni? Ki kell vezetni az épületeket a vagyonkataszterből is? (A tulajdonjog továbbra is az önkormányzaté marad, csupán vagyon-kezelésbe adta.) Az ingatlanvagyon-kataszter összértékének, a tárgyieszköz-analitikában nyilvántartott ingatlan vagyon bruttó értékének és a főkönyvi könyvelésben a 12-es állományi számlák értékének egyeznie kell, ezért úgy gondolom, hogy a vagyonkataszterből is ki kell vezetni.
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartásával.A kataszter ellenőrizhetőségét biztosítja az ingatlanokról vezetett kataszteri napló.A kataszteri napló egyes sorszámmal kezdődően az ingatlan főbb adatait (helyrajzi szám, utcanév, jellegazonosító) tartalmazza.Az ingatlan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Munkába járás új szabályai

Kérdés: A 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet újraszabályozta a munkába járás költségtérítését. A szabályozás nem kezel a gyakorlatban tipikus helyzeteket. 1. A rendelet 4. § a)-c) pontjaiba nem tartozó esetekre van-e lehetőség helyi szabályozásra? Például mit lehet tenni akkor, ha a dolgozó nem mozgássérült, de egészségi állapotánál fogva nem bírja a tömegközlekedési eszközt igénybe venni? 2. Hogyan lehet kezelni azokat, akiknek gyakran vagy eseti jelleggel a munkavégzésükhöz saját gépkocsit kell használniuk (pl. körjegyzőséghez tartozó településeken ügyfélfogadás tartása érdekében)?
Részlet a válaszából: […] ...között valósulhat meg.Állandó munkahelyként nem jelölhető meg a munkáltató több telephelye, így a kérdéses esetben a körjegyzőség egyes települései. Változó munkavégzési helyről pedig akkor lenne szó, ha egy ideig egyik településen történő munkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 8.

Kötelezettségvállalás nyilvántartása

Kérdés: Egy tanfolyamon hangzott el, hogy a kötelezettségvállalást a 0-s számlaosztályban kell könyvelni az analitikus feladás alapján. Kérem, hogy gyakorlati példán keresztül szíveskedjenek az 50 ezer forint feletti és az 50 ezer forint alatti kötelezettségvállalás nyilvántartását bemutatni. A 8. lapszámban olvastam, hogy a nyilvántartásra nincs központi szabály, de mégis jó lenne, ha mintát közölnének, valamint gyakorlati példa alapján levezetnék a kötelezettségvállalással kapcsolatos tennivalókat, könyvelési tételeket, mert ez sokunknak gondot okoz.
Részlet a válaszából: […] ...a költségvetési szerveknek idáig is rendelkezniük kellett, az Szt-vhr. vonatkozó előírásai szerint ennek a nyilvántartásnak egyes adatait kell a 0. számlaosztályban lekönyvelni. Például:Rendelkezésre álló személyi juttatási előirányzat100Alkalmazási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 5.