Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...Vagyis jellemzően jogszabályban meghatározott hatósági, engedélyezési, közigazgatási eljárások tartoznak ebbe a körbe.A forgalmi adózás szempontjából azoknak a közhatalmi tevékenységeknek van jelentősége, amelyek ellenérték elérésére irányulnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Internetszolgáltatás átvállalása

Kérdés: Alapítványunk egyik alkalmazottja 2009 decemberéig saját nevére vett igénybe internetszolgáltatást. 2009 decemberétől azonban költségeit alapítványunk vállalta át. A telekommunikációs cégtől igénybe vett, 2009. december havi szolgáltatásról kiállított számlát nem alapítványunk, hanem munkatársuk nevére állították ki annak ellenére, hogy a jelzett hónapban már alapítványunk fizette a számlát. 2010. januártól a számlák rendben a nevünkre érkeztek, de a szolgáltatás nyújtója nem hajlandó a decemberi számlát javítani, mivel szerinte erre csak a kiállítást követő 90 napon belül van lehetőség, mi pedig későn vettük észre a hibát. Valóban nincs lehetőség a javításra?
Részlet a válaszából: […] ...az ügyletetteljesítő adóalany elévülési időn belül köteles a számlát a jogszabálybanmeghatározott megfelelő módon korrigálni. [Az adózás rendjéről szóló 2003. éviXCII. törvény 164. § (1) bekezdése szerint az adó megállapításához való jogannak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Támogatás elszámolása

Kérdés: Intézményünk részt vesz a Tempus Alapítvány által meghirdetett "Comenius" projektben. A szerződésben a pályázati pénz felhasználásánál táblázatban jelölik meg a résztvevőkre felvehető megélhetési, napi költséget. Ezekről számlát (külföldi) nem tudnak az elszámoláskor leadni, ezért a kifizetéshez alapbizonylatot nem tudnak mellékelni. Kérem az állásfoglalásukat a helyes elszámolásról, mert nem tudunk közös nevezőre jutni! Kérem arról is szíves véleményüket, hogy áfás-e a pénzösszeg!
Részlet a válaszából: […] ...alátámasztására vonatkozik.1. Amennyiben a kérdés az első problémacsoportra vonatkozik,akkor figyelembe kell venni a következőket.Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1.§ (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 16.