Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A helyi önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok bankszámlanyitásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Magyar Államkincstár hivatalból bejegyezte a helyi önkormányzatokat a törzskönyvi nyilvántartásba, melynek következtében saját törzskönyvi azonosító számot (PIR) kaptak. Ezt követően, aki kért adószámot az önkormányzatnak is, az kapott. A mi településünkön mindazokat az önkormányzati feladatokat, amelyek ellátására a képviselő-testület nem hozott létre külön intézményt, a polgármesteri hivatal látja el, az alapító okiratban foglaltak szerint. Tehát e feladatellátáshoz kapcsolódó minden gazdasági tevékenység/esemény a polgármesteri hivatal költségvetésén belül, a hivatal adószámán történik. Ezért a teljes pénzforgalomra vonatkozóan a NAV felé a bevallásokat a hivatal adószámán teljesítjük. (Természetesen az önállóan működő intézmények, akiknek külön adószámuk van, ők maguk a saját adószámukon teszik ezt.) Pénzforgalmi bankszámla/költségvetési elszámolási számla tulajdonosa az önkormányzat, amelyen a polgármesteri hivatal bonyolítja a gazdálkodását (ehhez a számlához kapcsolódóan kerültek megnyitásra a különböző alszámlák is, például az állami hozzájárulások alszámla). A probléma a közös bankszámlából adódik.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kérte, hogy minden pályázati támogatást nyert önkormányzatnak, akinek még nincs regisztrációs száma, kérnie kell (a mi esetünkben évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal kapott regisztrációs számot, a hivatal törzsszámára, adószámára és az önkormányzat tulajdonában lévő bankszámlaszámra). Most, hogy külön törzsszámot és adószámot kapott az önkormányzat is, ezt bejelentettük az MVH-hoz. Természetesen újabb bankszámlát nem nyithattunk, ugyanazt jelöltük meg, amit a polgármesteri hivatal regisztrációja során annak idején. A regisztrációs számot megkapta az önkormányzat, azonban önkormányzatunkat adategyeztetésre szólította fel az MVH. Megállapította, hogy a polgármesteri hivatal regisztrációs számon és az önkormányzat regisztrációs számon azonos bankszámlaszám szerepel, amely nem felel meg a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28-30. §-aiban foglalt előírásoknak.
Kérem szíves szakmai állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy hogyan oldható meg a fenti probléma! Lehet-e külön bankszámlája az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak? Ha igen, hogyan kellene különválasztani azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek nem a polgármesteri hivatal gazdálkodási körébe/tevékenységébe, és ezáltal az adószáma alá tartozna? Milyen feladatok lehetnének ezek? Ha külön adószámon bonyolódnának egyes pénzforgalmak – véleményem szerint –, akkor külön gazdálkodó szervezetként kellene működnie az önkormányzatnak is, ami ellentmondana a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (2) bekezdés, valamint a 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Részlet a válaszából: […] ...számlavezetőjének megváltozása esetén az új számlavezetőellenjegyzésével aláírt felhatalmazó levelet a változás bejelentésévelegyidejűleg köteles megküldeni a kincstár illetékes területi szerve útján akincstár részére."(4) Az Áht. 83/A....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Költségvetési beszámoló aláírása

Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk, a gazdasági vezető felsőfokú pénzügyi végzettséggel rendelkezik, de mérlegképes regisztrációja nincs. Az irányítása alá tartozó ügyintézőnek megvan a mérlegképes könyvelői végzettsége, de még nem regisztrált. Ki lehet az aláíró a beszámolónál?
Részlet a válaszából: […] ...(igazolvánnyal) rendelkezik, vagy aki a számvitelről szóló 2000.évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 152/B. §-a szerinti bejelentést tett.A fentebb előírt kötelezettség alól mentesülnek a községi,nagyközségi önkormányzat irányítása alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 19.

Könyvviteli szolgáltatás nyújtása

Kérdés: Önkormányzatnál dolgozó két köztisztviselőnk esetén szeretnénk megtudni, hogy jogosultak-e a mérlegképes könyvelői regisztrációra, illetve nyilvántartásba vételre gyakorlatuk és végzettségük alapján, ha igen, milyen szakon? 1. eset: 1997. novemberi Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) által kiadott diploma pénzügyi szakon, vállalkozási szakirányon, valamint több mint 10 éves államháztartási gyakorlat. 2. eset: 1999. júniusi Széchenyi István Főiskola (Győr) által kiadott közgazdászdiploma, gazdálkodási szakon, pénzügy szakirányon, majd kiegészítő egyetemi képzés keretében 2001. júliusban Széchenyi István Főiskola (Győr) által kiadott diploma (okleveles közgazdász) gazdálkodási szakon, pénzügybiztosítás szakirányon, valamint 9 éves államháztartási gyakorlat. További kérdésünk a témával kapcsolatban: Egyik kollégánk jelenleg vállalkozási szakon regisztrált mérlegképes könyvelő, aki azonban több mint 10 éves államháztartási gyakorlattal rendelkezik, és a kötelező mérlegképes továbbképzéseket is államháztartási szakon végezte idáig. Végzettsége: 1988. Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) ipar szak. Megkaphatja-e az államháztartási szakos regisztrációt? Ha igen, mit kell tennie?
Részlet a válaszából: […] ...egyenértékű képesítéssel és a tevékenység ellátására jogosítóengedéllyel rendelkezik, vagy aki a 152/B. § szerinti bejelentést megtette. Eztehát a vállalkozási könyvviteli szolgáltatás nyújtására vonatkozó előírás, dea kérdésben, mindkét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 12.

Gazdasági vezetők képesítési követelménye

Kérdés: Az új Ámr. [292/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet] hatálybalépésével változott-e 2010-től a gazdasági vezetők képesítési követelménye a régi Ámr. szabályaihoz képest?
Részlet a válaszából: […] ...képesítés) és a tevékenység ellátására jogosítóengedéllyel (igazolvánnyal) rendelkezik, vagy aki az Szt. 152/B. §-a szerintibejelentést tett.Ezen kötelezettség alól mentesülnek az Ámr. 18. §-ának (3)bekezdésében meghatározott államháztartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.