Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...feladatokat,b) a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, aköltségvetési szerv vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyonhasználatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat, ésc) a költségvetési szervhez rendelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Utófinanszírozott pályázatok

Kérdés: Az alábbi pályázatból megvalósított útfelújítás könyvelésére kérem szíves válaszukat:
Kódszám Projekt összköltsége Igényelt támogatás Önrész
KDOP-2008-4.2.1/B 98 057 981 67 883 467 30 174 514
Az útfelújítás 2009. év novemberében befejeződött, az utat használatba vettük. A felújítást végző vállalkozás részére a teljes összeget közvetlenül átutaltuk. A támogatási program pályázata, illetve a szerződés szerint előlegben nem részesültünk, a támogatás utófinanszírozású. A támogatási összeg visszaigénylését a banki kivonatok megérkezése után tudjuk elindítani. A támogatási szerződés szerint az összeg közvetlen szállító részére történő kifizetés esetén 30 naptári napon belül, melybe nem számít bele a kedvezményezett által hiánypótlásra igénybe vett időtartam, utalják át a visszaigényelt támogatást. A pályázati támogatás visszaigénylésére, a pénz beérkezésére már csak a 2010. költségvetési évben kerül sor. A kiadások közé ebben az esetben csak az önrész összegét könyveljük, az igényelt támogatás pedig mint utólag finanszírozott nemzetközi támogatási program kiadása átfutó kiadványon marad, annak ellenére, hogy a felújítást aktiválnunk kell, mivel a használatbavétel megtörtént? Az önrészen felüli támogatási részt pedig 2010-ben vezetjük át a tényleges kiadások közé, akkor képzünk előirányzatot mind a támogatási összeg bevételének, mind a kiadásnak? Könyvelése?
Részlet a válaszából: […] ...családtámogatási ellátásokat, azutófinanszírozott elszámolásra nyújtott különböző előlegeket, a szállítóknakadott előlegeket (a beruházási előlegek kivételével), és az utófinanszírozottnemzetközi támogatási programok átfutó kiadásait.Utólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 12.

Gazdasági szervezet, gazdasági vezető körjegyzőségnél

Kérdés: A községi önkormányzatunk egy másik községi önkormányzattal körjegyzőséget alapított. A gesztor (irányító szerv) a mi önkormányzatunk. A körjegyzőség – a leendő változásokat tekintve (2008. évi CV. tv.) – önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A szerv vezetője a körjegyző. Gazdasági vezetője a körjegyzőségnek nincs. A költségvetést, beszámolót én készítem el. Az iskolai végzettségem Pénzügyi és Számviteli Főiskola, adótanácsadó, és közigazgatási szakvizsgát tettem le, jelenlegi besorolásom: I/16. Kérdéseim a következők: Aláírhatom-e a költségvetést és a beszámolót a gazdasági vezető megjelölésnél, vagy azt inkább hagyjuk üresen? Tekintettel a várható változásokra, kötelező lesz-e, vagy csak lehetőség gazdasági vezetőt kinevezni a körjegyzőségnél, ha igen, mikortól, mi az előírás a végzettségre, és a kinevezés kinek lesz a hatásköre, és kié lesz a munkáltatói jog? A köztisztviselői illetményben mit jelent a gazdasági vezetői kinevezés (pótlék, illetménykiegészítés stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...előirányzat-felhasználással, a szervhatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással,működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, amunkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 29.

Megszűnt közműtársulat hitele miatt a tulajdonos önkormányzat könyvvizsgálati kötelezettsége

Kérdés: Könyvvizsgálatra kötelezettnek kell-e tekinteni az önkormányzatot abban az esetben, ha az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92/A § (2) bekezdésének megfelelően az előző évi kiadásainak összege meghaladta a 300 millió Ft-ot, és a közműtársulás megszűnése után átveszi annak vagyonával együtt a társulat hitelállományát is, amire egyébként a hitel felvételekor kezességet vállalt, ugyanakkor a közműtársulati lebonyolítási számla a számlarend szerint az idegen pénzeszközök között szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...közfeladatot ellátó víziközmű-tulajdonos, köteles az érdekeltségihozzájárulással összefüggő követeléseket beszedni, a víziközmű-beruházásmegvalósításához kapcsolódó társulattól átvett hitelt visszafizetni. Az efeladatok ellátásával kapcsolatos előirányzatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 8.

Az önkormányzat elszámolási feladata a víziközmű-társulat megszűnésekor

Kérdés: A szennyvízcsatorna-beruházást az önkormányzat a víziközmű-társulattal mint társberuházó valósítja meg. A szennyvízcsatorna-beruházáshoz az önkormányzat céltámogatást vett igénybe, ezért a lebonyolító az önkormányzat volt. A beruházás nyilvántartása (számlák fizetése) 2005. évben az önkormányzatnál történt meg. Az elkészült beruházás aktiválását 2006. évben az önkormányzat végzi el. A víziközmű-társulat az érdekeltségi hozzájárulás megelőlegezésére hitelt vett fel, amit a beruházást elszámoló önkormányzat részére átadott, mint saját erőforrást. A társulat a felvett hitel átadását rendkívüli ráfordításként számolta el 2005. évben, emiatt a társulat egyszerűsített éves beszámolójában a saját tőke negatívvá vált. Helyesen számolta-e el a társulat a hitel átadását, a negatív saját tőke miatt mi a teendő? Van-e az önkormányzatnak teendője a víziközmű-társulat elszámolásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...éskérdéseik vannak, javasoljuk, hogy azzal a "Számviteli Levelek"szerkesztőségéhez forduljanak.Az önkormányzat a szóban forgó beruházás lebonyolításárasajátos módot alkalmazott. A víziközmű-társulattal kapcsolatban azönkormányzatnak a társulat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.