Főzőkonyha felújításának áfája

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy főzőkonyha, ami az óvoda épületében működik. A képviselő-testület a főzőkonyhát bérbe adta egy közétkeztetést végző vállalkozónak. Ezen a konyhán készítik a bölcsődéseknek, óvodásoknak, iskolásoknak és a szociális étkezőknek is az ebédet. A vállalkozási szerződést az önkormányzat mellett az óvoda és a szociális intézmény is aláírta. Az eddigi gyakorlat szerint az áfa-visszaigénylés során a tételes elkülönítést választottuk, ami azt jelentette, hogy minden hónapban a vállalkozó által kiállított vásárolt élelmezés számlából az ingyenes étkezők által elfogyasztott adagszámokat levontuk, és csak a fizetős adagszámok után igényeltük vissza az áfát. Más tekintetben nem igényeltük vissza az áfát. A szülők és az ellátottak felé a térítési díjról áfás számlát állított ki az önkormányzat és az intézmény is, így keletkezett fizetendő áfa is. A vállalkozó az iskolai étkeztetés díjáról szóló számlát az önkormányzat nevére, a bölcsődés és óvodás étkeztetést az óvoda nevére, a szociális étkeztetést a szociális alapszolgáltatási intézmény nevére állította ki. Mind a három esetben keletkezett tehát visszaigényelhető áfa. A szociális étkeztetés esetében teljes egészében visszaigényeltük, mert ott minden ellátott fizet térítési díjat. A fent felsorolt intézmények és az önkormányzat sem választotta a bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt, így az étkeztetést biztosító vállalkozó részére az óvoda a bérleti díjat áfamentesen számlázza ki. Idén nyáron a főzőkonyhát az önkormányzat – teljes egészében önerőből – felújította, melynek várható végösszege meghaladja a nettó 102 millió forintot. Ennek a felújításnak az áfáját visszaigényelheti-e az önkormányzat, ha igen, milyen mértékben? Szerintünk a felújítás hónapjaira (június-szeptember) számolunk egy arányszámot az ingyenes és a fizetős adagszámokból, és ennek arányában igényelnénk vissza a kivitelezői számla áfáját. Helyesen gondoljuk? Ha a felújítás során az arányosítást választjuk (más megoldás hiányában), akkor szeptember hónaptól a vásárolt élelmezés áfájának visszaigénylésekor használhatjuk-e ismét a tételes elkülönítést, vagy innentől már csak az arányosítást?
Részlet a válaszából: […] ...térítési díjat az étkeztetésért. A bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetés esetén adagszám alapján az ingyenes étkezőkre jutó beszerzési áfa nem helyezhető levonásba.A főzőkonyhát az önkormányzat áfamentes bérbeadás útján hasznosítja. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Közművelődési feladatokat ellátó társaság áfa-visszaigénylése

Kérdés: Társaságunk 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaság, amely a tulajdonos önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás keretében közművelődési feladatokat lát el. A működési költségeinek fedezetére az önkormányzat működési célú támogatást nyújt részére, amely a működési költségeinek 80%-át fedezi (munkabér, járulék, közüzem, rendezvények költségeinek finanszírozására). Közművelődési feladatok ellátásán felül a társaság a szabad kapacitását értékesíti, bevétele származik ingatlan-bérbeadásból, rendezvényszervezésből (esküvő és temetés), technikai eszközök bérbeadásából (hang- és fénytechnikai eszközök, mobil színpad stb.), színházi előadások és koncertek jegyértékesítéséből. Kereskedelmi és vendéglátási tevékenységet is folytat, büfét üzemeltet. A bevételei után felszámítja az áfát.
Az áfa-visszaigényléssel kapcsolatosan hogyan jár el helyesen a társaság:
1. Visszaigényelheti-e az áfa összegét arányosítással az Áfa-tv. 5. számú melléklete szerinti levonási hányad alkalmazásával? Amennyiben igen, a levonási hányad nevezőjében teljes összegben kell-e szerepeltetni az önkormányzati működési célú támogatás összegét, vagy csökkenthető a támogatás összege a munkabérre és járulékaira fordított összeggel?
2. A társaság nem igényelheti vissza az áfát, mivel közfeladatot lát el, és a működési költségeinek 80%-át önkormányzati támogatásból fedezi?
3. A tételes elkülönítés szabályai szerint visszaigényelheti az áfát azon beszerzéseihez kapcsolódóan, melyekből áfás bevétele származik (pl. büfékészlet, illetve esküvő és temetés szervezése)?
4. A társaság csak abban az esetben jogosult áfa-visszaigénylésre, ha az önkormányzati támogatás egy része (bér, egyéb személyi jellegű kiadásokra és járulékokra fordított összeggel csökkentve) ellenérték fejében történő szolgáltatásnak minősül, és a nonprofit társaság áfás számlát állít ki a tulajdonos önkormányzat felé "közművelődési feladatok elvégzéséről?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított. Az előzetesen felszámított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Raktározási tevékenységre létrehozott ipari park

Kérdés: Önkormányzatunk TOP-os pályázaton nyert egy ipari park létrehozására támogatást. Ez nettó finanszírozású amiatt, hogy az ipari park célja az, hogy – mivel bérbe nem adható – raktározási szolgáltatást fog nyújtani az önkormányzati vállalkozások részére. (Ezenkívül informatikai szolgáltatást is nyújt, de ez a kettő különálló dolog, mivel egy szerverhelyiség is kialakításra kerül benne. Tehát nem a raktározáshoz kapcsolódó logisztikai informatika lesz.)
A majdani raktározási tevékenység 27% áfával adózik, tehát az önkormányzatnak a beruházással visszaigényelhető áfája lesz. Abban az esetben, ha mi nem vesszük meg a terményt a mezőgazdasági vállalkozóktól, akkor nem is kell készletre vennünk, így saját raktározási feladat nem valósul meg. Raktározási szolgáltatás még lehet ettől, de nekünk eszközünk arra, hogy ez a termény mozgatásra kerüljön, nincs. Veszélyesnek tartanám a termény őrzésében való felelősségvállalást is (nincs kamera vagy őrszolgálat, lopás ellen nincs nagy biztonság), illetve rajtunk kívül álló ok miatt sérülhet is a termény (akár rágcsáló, akár egy beázás, rothadás stb. miatt), így az erre való felelősségvállalás is felelőtlen döntés lenne. Leginkább abban a formában lehetne biztonságosan e feladatot ellátni, hogy mindezen felelősség a tulajdonost (mezőgazdasági vállalkozót) terheli. Ebben az esetben nem minősül-e inkább mégis bérletnek az ügylet? Ha igen, akkor az ingatlan-bérbeadás tekintetében az önkormányzat mentességet választott korábban, ezért a beruházás során nem lehetne visszaigényelni az áfát. Hogyan küszöbölhető ki, hogy megfeleljünk a pályázatban vállalt feltételeknek? Esetleg mindenképpen be kell vállalnunk az őrzéssel, mozgatással, állagmegóvással kapcsolatos feladatokat? Vagy a raktározási szolgáltatás ettől függetlenül is annak minősül, hogy ezeket bevállaljuk? Ha mégis bérletnek minősül, még mindig ott a szerverszolgáltatás. Lehet-e e miatt a tevékenység miatt visszaigénylő az önkormányzat? A tárgyi eszköz bérbeadása tekintetében önkormányzatunk áfás. Ha jól gondoljuk, elvileg nem kell arányosítani abban az esetben, ha az egyik áfás, a másik pedig mentes, hiszen itt a szándékról van szó, lehetetlen előre megmondani, hogy mely tevékenységből a későb-biek-ben mennyi bevétele származhat majd az önkormányzatnak.
Részlet a válaszából: […] ...nem választják az áfakötelezettséget, akkor részben adómentes, részben adóköteles tevékenységet végeznek az ipari parkban, ezért a beszerzések áfáját a tételes elkülönítés szabályai szerint csoportosítaniuk kell. Azoknak a beszerzéseknek az áfája,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Bevételalapú arányosítás

Kérdés: Társaságunk az önkormányzattal kötött szerződése alapján olyan városüzemeltetési feladatokat lát el, amelyekből nem keletkezik áfaköteles bevétele. E feladatok ellátásának pénzügyi fedezetét az önkormányzattól kapott áfaalapot nem képező forrás (kompenzáció) képezi. A társaság emellett harmadik személyek megbízása alapján is végez parkfenntartási, köztisztasági (stb.) szolgáltatásokat, mely szolgáltatások tekintetében adófizetési kötelezettség terheli. Helyesen járunk-e el, ha ezen beszerzéseink levonható és nem levonható adójának megállapítására az Áfa-tv. 5. számú mellékletét alkalmazzuk oly módon, hogy az önkormányzattól kapott forrás összegét a levonási hányados nevezőjében szerepeltetjük?
Részlet a válaszából: […] ...lépcsőzetesen felépülő rendszerben történik. Az első lépés minden esetben az ún. tételes elkülönítés, vagyis azon termékbeszerzések, szolgáltatás-igénybevételek (és azok adójának) meghatározása, amelyeket az adóalany kizárólag az adólevonásra jogosító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Ingatlan-bérbeadás

Kérdés: Egy általánosforgalmiadó-alany önkormányzat LEADER támogatásból ipari üzemet építtet, melyet elkészülte után bérbeadással kíván hasznosítani. A bérbe adni kívánt termelőegység műszaki tartalmában épület (ingatlan) és a termeléshez szükséges felszerelt gépsor szerepel.
1. Az önkormányzat ingatlan-bérbeadás tekintetében nem választotta az áfakötelezettséget, ez esetben meg kell-e bontania a létrehozás során ki­fizetett áfát levonható és nem levonható részre? Ha igen, milyen vetítési alapon?
2. Amennyiben az önkormányzat adókötelessé teszi a lakóingatlan-bérbeadáson kívüli (egyéb), főszabály szerint adómentes ingatlan-bérbeadási tevékenységét, akkor ezt csak 2016. január 1-jével teheti meg, avagy amennyiben 2015-ben még nem végzett ilyen tevékenységet, akkor akár az első beruházási számla vagy az első bérletidíj-számla teljesítését megelőzően is megteheti?
Részlet a válaszából: […] ...a gépek, berendezések áfája pedig levonásba helyezhető. Az áfalevonás szempontjából fő szabály a tételes elkülönítés, ami a beszerzések jellegéből adódóan feltehető, hogy döntően megvalósítható. Ha felmerülnek olyan költségek is, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 15.

Áfa-tv. arányosításra vonatkozó szabályainak értelmezése

Kérdés: Egy önkormányzat pályázat keretében tárgyi eszközöket szerez be, melyek egy részét adóköteles tevékenységéhez használja, más részét tisztán adómentes vagy áfakörön kívüli tevékenységénél fogja hasznosítani. Ugyanezen pályázat keretében vannak kapcsolódó szolgáltatási számlák pl. a közbeszerzéssel, könyvvizsgálattal stb. kapcsolatban. Azon tárgyi eszközöket, amelyekkel tisztán csak adóköteles tevékenységet fog végezni, az önkormányzat tételesen mutatja ki, és a beszerzéskori áfát 100%-ban visszakéri. Azon eszközök beszerzését terhelő áfát, amely eszközöket 100%-ban tisztán áfakörön kívüli vagy tárgyi adómentes tevékenységéhez használ, ugyancsak a tételes elkülönítés alapján teljes egészében nem vonja le. A szolgáltatásokat terhelő adót a levonás szempontjából arányosítja, mert ezek tételesen nem különíthetők el. Az önkormányzat 2013-ban például 10%-ban vonhatja le az arányos áfát az Áfa-tv. 123. §-a és az 5. melléklet szerint. 2014-ben ez a levonási arány csak 8% lesz. A fent leírtakkal kapcsolatban a következő kérdéseink fogalmazódtak meg:
1. Megfelel-e az Áfa-tv. előírásainak az az értelmezés, mely szerint a tárgyi eszközöknél (feltéve hogy a figyelési időszakban a konkrét eszköz rendeltetése áfa vonatkozásában nem fog változni) a 2014-es, 5. számú melléklet szerinti arányváltozás nem követel módosítást, hiszen az adott eszköz ugyanúgy tisztán 100%-ban adóköteles, illetve tisztán 100%-ban nem adóköteles tevékenységhez hasznosul. Az arányosítás csak a szolgáltatásokat érinti, ezeknél pedig a 135. § szerinti figyelési idő nem értelmezhető.
2. Mennyiben változtatja meg a helyzetet az, ha ezeket a szolgáltatásokat az önkormányzat az eszközökre például a beszerzési áruk arányában ráaktiválja?
Részlet a válaszából: […] ...eszközt kizárólag adóköteles gazdasági tevékenységhez használják, a tételes elkülönítés feltétele fennáll, s a tárgyi eszköz beszerzését terhelő, tételes elkülönítéssel meghatározott áfára az sincs befolyással, ha azokat a szolgáltatásokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

Áfa megosztása arányosítással

Kérdés: Önkormányzatunk nem közhatalmi tevékenységével összefüggő bevételei – legnagyobbrészt az étkeztetési díjak – miatt áfaalany. Vannak olyan kiadásaink, amelyek egyértelműen kapcsolhatók az áfás bevételhez, de jelentős összegű az olyan beszerzésünk, amelynek áfáját arányosítani kell. Pl. a konyha az óvodával egy épületben van, a közüzemi díjak közösek. Az önkormányzat bevételeinek zöme adóból, állami normatívából, támogatásból, OEP-finanszírozásból származik. A konyha és az esetleges egyéb tevékenység áfaköteles bevételét milyen nem áfaköteles bevételhez arányosítsam? Az áfa arányosítására szolgáló képletben mely bevételeket kell szerepeltetni? Ha az összes támogatást figyelembe veszem, nagyon alacsony a visszaigényelhető arányosított áfa.
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 5. számú mellékletében foglalt arányosítási képlet alkalmazására abban az esetben köteles az adóalany, ha van olyan beszerzése, amely egyaránt szolgál adólevonásra, és arra nem jogosító tevékenységet és a levonható, illetve a le nem vonható adó arányát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Közétkeztetési élelmezési kiadások áfája

Kérdés: GESZ jellegű oktatási szolgáltató intézmény vagyunk. A közétkeztetést igénybe veszik normatív támogatásban részesülő gyerekek is, 50%-os kedvezménnyel, vagy ingyenesen étkezőként, ami önkormányzat által finanszírozott, állami normatív támogatás. A közétkeztetés-elszámolásnál nyilvántartásunkban a bevétellel szembe tudjuk állítani a rá vonatkozó kiadásokat. Az áfabevallásunkban szerepeltetjük a kiszámlázott szolgáltatás befizetendő áfaösszegét, valamint az előzetesen felszámított áfa összegét arányosítással számítottan. Természetesen a befizetendő adó és az előzetesen felszámított adó nem egyezik meg teljes egészében. A bevallás időszakában hol befizetendő, hol visszaigényelhető adó (áfa) keletkezik. Kérjük szíves állásfoglalásukat megküldeni, hogy a közétkeztetési élelmezési kiadásokkal kapcsolatos előzetesen felszámított áfa visszaigénylése teljes egészében jogos lenne-e? Azaz a támogatási összeg és az ingyenes adagra való tekintet nélkül kell-e kiszámolni a visszaigényelhető áfaösszeget, vagy az általunk alkalmazott, arányos elszámolási gyakorlat a megfelelő?
Részlet a válaszából: […] ...120. §-a alapján az adólevonási jog olyanmértékben illeti meg az adóalanyt, amilyen mértékben az a tevékenysége,amelyhez az adott beszerzés kapcsolódik, adóköteles. Az ingyenes étkeztetésretekintettel nem lehet adólevonási jogot gyakorolni, tekintettel arra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 17.

Óvodai, iskolai étkeztetés

Kérdés: Az Áfa-tv. 14. § (2) bekezdése értelmében az ingyenesen nyújtott szolgáltatás is áfaköteles, amennyiben a szolgáltatás áfája részben vagy egészében levonható volt. Ezen bekezdés alkalmazása alól mentességet élvezett az önkormányzatunk által nyújtott óvodai és iskolai étkezés. A mentesség 2009. január 1-jétől megszűnt. Kérdéseim: 1. az ingyenesen nyújtott szolgáltatás fogalmába beletartozik-e az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvtv.) 148. § (5) bekezdés b)-c)-d) pontjai alapján biztosított 50%-os normatív térítésidíj-kedvezmény? 2. A Gyvtv. 148. § (5) bekezdés a) pontja alapján nyújtott ingyenes étkezés esetében számla kiállítására nem kerül sor, hiszen a szülő nem fizet térítési díjat. A Gyvtv. 148. § (5) bekezdés b)-c)-d) pontja alapján biztosított 50%-os normatív térítésidíj-kedvezmény esetében is a számla csak a szülő által fizetendő térítési díj összegét tartalmazza. A fenti ingyenes, illetve kedvezményes étkezésre jutó áfa megfizetésének mi lehet a bizonylata? Intézményünk a normatív állami támogatás elszámolása miatt a kedvezményben részesülők étkezési napjairól és a kedvezmény havi összegéről elkülönített nyilvántartást vezet. Az étkezők nyilvántartása lehet-e bizonylata a fizetendő áfa megállapításának?
Részlet a válaszából: […] ...illette meg. Vagyis az ingyenesen nyújtott szolgáltatás is áfaköteles,amennyiben a szolgáltatás ingyenes nyújtásához történt beszerzés, igénybe vettszolgáltatás áfája részben vagy egészében levonható (volt). Ilyen esetben azadó alapjának – az Áfa-tv. 69...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 9.

Önkormányzatra vonatkozó áfaszabályok

Kérdés: Az önkormányzatra vonatkozó áfaszabályok érdekelnének bennünket. Kezdő pénzügyesek vagyunk, segítségünk nincs. Nem értjük, az adóköteles kiadásba miért csak az élelmezéssel, veszélyes hulladékkal, úthasználattal kapcsolatos számlákat számolhatjuk el? Hol találjuk meg, miért így kell csinálni? Hol találjuk meg, mely bevallásokra kötelezett egy nagyközségi önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatásnyújtásnak tekintendők. Az általános forgalmi adó rendszerében alapvető elv, hogy azadóalany csak annyiban gyakorolhatja a beszerzéseinek adótartalmára vonatkozóanaz adólevonási jogát, amennyiben az adott beszerzés áfás tevékenységéhezkapcsolódik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 14.
1
2
3