Energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk a környezetvédelmi alap képzését és működtetését rendeletben szabályozta. A rendelet lehetővé teszi a lakossági környezetvédelmi pályázatok szervezését, támogatását. Az önkormányzat energiatakarékos háztartási gép beszerzésének, cseréjének támogatását a lakosság körében energiahatékonysági pályázat útján kívánja megvalósítani a költségvetésben e célra elkülönített környezetvédelmi alap terhére. A pályázat célja az energiatakarékosság jegyében megvalósuló háztartási gép cseréje energiatakarékosabb eszközökre. A pályázat keretében a magánszemély pályázó kizárólag a kerületben élő lakos lehet, az elbírálás nem szociális alapú, a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik. A pályázókkal a felhasználás részleteiről támogatási szerződést kötünk, az eszközbeszerzést a magánszemélynek a nevére és címére szóló számlával kell igazolnia. A támogatás formája nem pénzbeli, hanem bizonyos termékkör megvásárlására jogosító, az önkormányzat által kiállított sorszámozott voucher, amelyet adott szolgáltatónál tud felhasználni. Kérjük állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a magánszemélynek milyen feltételekkel nyújtható ez a támogatás. A támogatás a magánszemélynek keletkeztet-e szja-fizetési kötelezettséget, valamint az önkormányzatnak adófizetési kötelezettsége adódik-e?
Részlet a válaszából: […] A környezetvédelmi alapot az önkormányzatok a Környezetvédelmi tv. 58. §-ának (1) bekezdése alapján hozzák létre. A törvény értelmében a környezetvédelmi alapot az önkormányzatok meghatározott célokra használhatják fel.A Környezetvédelmi tv. 58. §-ának (5)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

Intézményünk szolgáltatását saját dolgozójának, illetve a dolgozók közvetlen hozzátartozójának a "piaci" árhoz képest 50%-os kedvezménnyel biztosítja. A számlakiállítási kötelezettség tény, de hogyan szükséges kiállítani a számlát, illetve ebben az esetben a teljes vagy az engedménnyel csökkentett összeg után kell áfát fizetni, továbbá felmerül-e esetlegesen szja-fizetési kötelezettsége az intézménynek?

Részlet a válaszából: […] ...eltérően – a szokásos piaci ár:a) termék értékesítése esetében nem lehet alacsonyabb a termék vagy az ahhoz hasonló termék beszerzési áránál, ilyen ár hiányában pedig a teljesítés időpontjában megállapított előállítási értékénél;b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Bérbeadás számlázása

Kérdés: Kórház által létrehozott közhasznú alapítvány orvostechnikai eszközöket szerez be (célja szerint), majd bérbe adja azokat a betegellátás színvonalának emelését segítendő kórházi betegellátó osztályokra. Az eszközöket a kórház idegen eszközként tartja nyilván. A bérbeadás önköltségi áron történik, az alapítványnak eredménye ezen nem képződhet. A bérleti szerződés végén az eszközöket a kórház részére az alapítvány térítésmentesen átadja. Az alapítvány bevételét – újabb orvostechnikai eszközök beszerzésére – a kórház részére bérbe adott eszközök bérleti díjain túl adománygyűjtésekből, az szja 1%-ából éri el. Ezen eljárásrend a jelenlegi jogszabályi környezetnek megfelel-e, az alapítvány által kiállított bérletidíj-számla befogadható-e az alapító kórház részéről?
Részlet a válaszából: […] A civil szervezetek esetében meg kell különböztetni és elkülönítetten kell könyvelni az alapfeladatok és a vállalkozási feladatok bevételeit és ráfordításait. Alapfeladat a létesítő okiratban meghatározott tevékenységek végzése. Alapfeladathoz tartozó bevételek az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...b) bekezdése szerinti munkaruházatnak.Az éves adható keretösszeget úgy kell meghatározni, hogy abból a kihordási időket és az aktuális beszerzési árakat is figyelembe véve reálisan meg tudja vásárolni a dolgozó a szabályzat szerint járó munkaruhákat.Az Szja-tv. 1. sz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Távmunkavégzéshez biztosított laptop

Kérdés: Hogyan alakul az adókötelezettség abban az esetben, ha egy távmunkavégzés keretében foglalkoztatott munkavállalónak a munkáltató 2 darab, egyenként 150 ezer forint értékű laptopot vásárol, az egyiket május hónapban, a másikat pedig szeptemberben?
Részlet a válaszából: […] ...bevétele lesz.Összességében tehát, ha a munkáltató május hónapban fizet 150 ezer forint költségtérítést a munka-vállalónak laptop beszerzésére, akkor ez az igazolt kiadás az Szja-tv. 3. számú melléklet I. fejezete 24. pontjának a) alpontja alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Kedvezményes strandbelépő juttatása

Kérdés: Önkormányzat egyszemélyes kft.-je kedvezményes áron strandbelépőt ad az önkormányzatnak. Mivel a szokásos piaci ár alatt van az ára, felmerül-e áfaprobléma? Ha természetbeni juttatásként kapja a dolgozó, betudható-e ez az 1 éven belüli csekély értékű ajándéknak? Ha a számlázott árat nézzük, belefér a keretbe, de ha a piaci árat, akkor nem. Járulékmentes-e ez a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...során elért árengedmény összegét.A leírtak figyelembevételével, ha a dolgozók a vásárlásaik alkalmával legalább a termékek beszerzési, előállítási (önköltségi) árát megfizetik, akkor a munkavállalónak nem keletkezik jövedelme, ezáltal adó-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Magánszemélytől vásárolt könyvek

Kérdés: Könyvet vásárolnánk magánszemélytől központi költségvetési szervként 500 Ft/db áron. A magánszemély számlát nem tud kibocsátani, adásvételi szerződéssel tudnánk megvenni. Ebben az esetben elegendő az adásvételi szerződés? Milyen számviteli bizonylat szükséges a tranzakcióhoz?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben nem tértek ki arra, hogy milyen mennyiségű könyvet vásárolnak a magánszemélytől. Az eladó körülményeire és a könyvek beszerzési céljára vonatkozó információk sem állnak rendelkezésre. Amennyiben a magánszemély könyvértékesítése gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Munkásszálló-igénybevételi és csoportos munkásszállítási szolgáltatások

Kérdés: Egy Nyugat-Magyarországon letelepedett, gyártással foglalkozó társaság saját, illetve kölcsönzött munkavállalók elszállásolásával kapcsolatosan szolgáltatási szerződést kötött egy Magyarországon letelepedett, munkaerő-szállás--adással foglalkozó szolgáltatásnyújtó céggel. A?munkavállalók a gyártóüzem 30-60 kilométeres körzetében elhelyezkedő településeken kerülnek elszállásolásra a szolgáltatásnyújtó saját tulajdonában álló vagy általa bérelt épületekben. A szolgáltatásnyújtó havonta 27%-os áfa felszámításával számláz szolgáltatási díjat a társaság számára. Ez a díj tartalmazza a szálláshely használatának díját, a közmű- (villany, víz, fűtés) költségeket, internet, kábeltévé díját, a konyha és étkező, valamint vizesblokk használatának költségeit, továbbá az ágyneműk tisztításának, a közös használatú terek takarításának költségeit. Továbbá a társaság buszjáratok indításával gondoskodik arról, hogy a munkavállalók eljussanak a gyártóüzembe. A társaság mind a szálláshelyeket, mind pedig az utazási szolgáltatásokat térítésmentesen nyújtja dolgozói számára.
1. A társaság által a munkavállalók részére biztosított szállás- és személyszállítási szolgáltatások a társaság adóköteles gazdasági tevékenysége érdekében merülnek fel. Igaz-e, hogy a társaság jogosult a fenti szolgáltatásokkal összefüggésben felmerült előzetesen felszámított áfát levonásba helyezni? A szállítási szolgáltatás nem minősül az Áfa-tv. 14. §-ának (2) bekezdése értelmében ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak, azaz a társaságnak a nyújtott szolgáltatások tekintetében nem merül fel áfafizetési kötelezettsége?
2. A szolgáltatásnyújtó által nyújtott munkásszállás-szolgáltatás összetett szolgáltatásnak minősül, amely a fő szabály szerinti 27 százalékos adómértékkel adózik, és nem tekinthető pusztán ingatlan-bérbeadásnak, illetve kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak sem?
Részlet a válaszából: […] ...levonhatósága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy a munkáltató munkásszállítással, illetve elszállásolással összefüggő termékbeszerzése, szolgáltatás-igénybevétele a munkavállaló érdekeit szolgálja-e elsődlegesen, vagy az a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Munkaruha-juttatás

Kérdés: A Gyermekjóléti Központ munkaruha címén évi 10 000 Ft-ot térít meg az egyes munkavállalói részére, függetlenül attól, hogy mennyi a munkaruha beszerzési értéke. A munkaruhát a munkavállaló vásárolja meg, amelyről az intézmény nevére kiállított számlát kér, és amely alapján történik a költségtérítés kifizetése. Abban az esetben, ha a számla végösszege magasabb, mint 10 000 Ft, hogyan történik a könyvelése? Miként kell kezelni a számla áfatartalmát? Probléma-e, hogy a számla magasabb összegről szól, mint a munkavállalónak kifizetett rész?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő juttatás adómentes.Intézményük szabályozhatja azt, hogy a munkaruha értékből évi 10 000 Ft-ot térít. A munkaruha beszerzéséről az intézmény nevére szóló számla kell. Ha szabályzatban rögzítették a dolgozó részére térítendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 23.

Nem reprezentációs keretet terhelő kiadások

Kérdés: A Költségvetési Levelek 200. számában a 3780. kérdésre adott válaszban olvasható az alábbi: "Nem a reprezentációs keretet terheli, illetve az Szja-tv. 1. mellékletének 8.35. pontja alapján személyijövedelemadó-mentes a helyi önkormányzat által a lakosság széles körét érintő, nem zártkörű, azonos részvételi feltételekkel szervezett kulturális, hagyományőrző, sport-, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, valamint legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig terjedő együttes értékben résztvevőként azonos értékű ajándék." Az Áhsz. 15. melléklete alapján melyik rovaton lehet elszámolni ezeket a nem reprezentációs keretet terhelő tételeket? Konkrétan: az önkormányzati rendezvényen részt vevők számára osztott emléklap beszerzési költségét, a rendezvény hangosításának költségét, a rendezvényen fellépő művészek honoráriumát, a bálon zenét szolgáltató együttes szolgáltatási díját.
Részlet a válaszából: […] A kérdéses kiadásokat a jellegének megfelelő helyre kell könyvelni. Abban az esetben, ha a fellépő művészek, zenészek magánszemélyként megbízási szerződéssel vagy adószámos magánszemélyként végzik a feladatot, akkor számfejteni kell a járandóságukat, és munkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.
1
2