Természetben kapott adományok elszámolása

Kérdés: Költségvetési-államháztartási számvitel kapcsán ezekben a napokban élesen vetődik fel a pénzügyi teljesítést nem igénylő természetben kapott adományok elszámolása. Kérem ennek tételes könyvelését mind a fenntartónál (pl. önkormányzat), mind pedig az intézménynél (pl. SzGyF fenntartású idősotthon) tételesen és részletesen – lehetőleg egy konkrét példán keresztül – bemutatni szíveskedjenek. Kérem, hogy a példában a működési költségként elszámolandó (pl. fertőtlenítőszerek, maszkok stb.) és a tárgyi eszközök (pl. lélegeztetőgép stb.) esetére legyenek kedvesek kitérni. Fontos, hogy a fenntartói és az intézményi oldal teljes körű kontírozásait is részletesen megismerhessük. Azt a megoldás is szeretnénk látni, amikor a fenntartó önkormányzat kapja az eszközöket a gazdaság más szereplőitől (pl. cégek adománya), illetve más állami szereplőktől (pl. központi költségvetési szervtől, központi készletekből, honvédségtől stb.). Továbbá szeretnénk tisztán látni a gazdasági esemény kezelését akkor is, ha nem az önkormányzat, hanem közvetlenül az intézmény kapja ezeket az eszközöket, ugyanígy a gazdaság más szereplőitől (pl. cégek adománya), illetve más állami szereplőktől (pl. központi költségvetési szervtől, központi készletekből, honvédségtől stb.).
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzat, illetve az intézménye részére.Az Áhsz. 25. §-ának (9) bekezdése alapján a különféle egyéb eredményszemléletű bevételek között kell elszámolni a térítés nélkül átvett – részesedésnek vagy értékpapírnak nem minősülő –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Térítés nélküli átadás/átvétel

Kérdés: Hogyan történik az önkormányzati alrendszerben a költségvetési szervek között az eszközök térítésmentes átadása? Milyen szabályokat szükséges figyelembe vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...szerint:T 9242 Térítés nélkül átvett részesedésnek vagy értékpapírnak nem minősülő eszközökK 443 Halasztott eredményszemléletű bevételek3. Térítés nélküli átvételhez kapcsolódó általános forgalmi adó átvevőre történő áthárítása a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 27.

Megszűnő költségvetési szerv

Kérdés: Önkormányzati társulásunk fenntartása alatt működő költségvetési szervünk 2017. 12. 31-én megszűnt. A szerv feladatait, illetve két dolgozóját a társulás vette át. A megszűnő szervnek tárgyieszköz-állománya nem volt, viszont a bankszámláján még volt pénz december 31-én (5 millió Ft). Ezt az összeget 2018-ban vezettük át a társulás mint jogutód bankszámlájára. A kincstár honlapján elérhető tájékoztató szerint a következő módon kell eljárni a könyvelést tekintve: "Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megszűnt szervezet záró mérlegében kimutatott pénzkészlet megszűnés fordulónapját követő átvételét a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveibe a 491. Nyitómérleg számlával, illetve a 495. Mérlegrendezési számlával szemben számolja el. A?megszűnt szervezet pénzeszközeinek megszűnést követő jogutód szerv részére történő átutalása kizárólag a jogutód, illetve az Áht. 11.5. bekezdése szerinti szerv könyveiben számolható el bankszámlák közötti átvezetésként a 361. Pénzeszközök átvezetési számla alkalmazásával." Ha a 361-re könyvelem a társulásnál a banki átvezetést, akkor a 361-en egyenlegem lesz, aminek elvileg nem lehet egyenlege. Hogyan kell könyvelnem az átvezetett összeget a társulásnál? Jól értelmezem a tájékoztatót, és a 361-ről kivezethetem ezt az összeget a 495-tel szemben? Ebben az esetben viszont a KGR-be feladott mérlegjelentésben ez a könyvelési tétel nem jelenik meg, mivel nem pénzforgalmi tranzakció miatti állományváltozásról van szó. A?mérleg 172. sora, a pénzeszközök átvezetési számla csak pénzforgalmi tranz-akciót vesz figyelembe. Le tudnák vezetni a konkrét könyvelési lépéseket ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...számvitelben a fizetési kötelezettség felvételét az általános szabályok szerint, kivezetését a 3673. Más szervezetet megillető bevételek elszámolása könyvviteli számlával szemben kell könyvelni.A jogutódnál, valamint az Áht. 11. §-ának (5) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 28.

Nemzeti vagyon kezelése

Kérdés: 1. Az Nvt. az önkormányzati költségvetési intézmények ingó és ingatlan vagyonelemeire vonatkozik-e? Lehet-e az önkormányzati költségvetési intézménynek olyan tulajdonjogilag és könyvvitelileg elkülönült saját ingó és ingatlan vagyona, amely nem tartozik a nemzeti vagyonról szóló törvény hatálya alá?
Az Nvt. 1. §-ának (2) bekezdése szerint
"Nemzeti vagyonba tartozik:
a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő dolog".
Az Áht. 3. §-ának (3) bekezdése szerint "az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik
a) a helyi önkormányzat, [...]
e) az a)-d) pontban foglaltak által irányított költségvetési szerv."
Azaz az Áht. külön definiálja a helyi önkormányzatot és az irányított költségvetési szervet, míg az Nvt. helyi önkormányzatot említ.
2. Fenti kérdésből kiindulva egy tekintet alá esik-e az önkormányzati költségvetési intézmény részére az önkormányzat mint alapító által rendelkezésére bocsátott ingó és ingatlan vagyon az önkormányzati költségvetési intézmény által saját forrásából beszerzett ingó és ingatlan vagyonnal?
3. Önkormányzati költségvetési intézmény által beszerzett és a könyveiben nyilvántartott ingó és ingatlan vagyonról rendelkezhet-e egyoldalú alapítói döntéssel az önkormányzat, azaz elvonhatja-e az intézmény ilyen vagyonát egyoldalúan?
4. Az Nvt. alapján az önkormányzat költségvetési intézménye a nemzeti vagyonban nyilvántartott saját tulajdonú ingó és ingatlan tárgyi eszközét milyen feltételek mellett értékesítheti vagy adhatja ingyenes tulajdonba?
5. Az önkormányzat költségvetési intézménye adhat-e ingó és ingatlan vagyont az államháztartáson kívülre (pl. közfeladatot ellátó gazdasági társaságnak)?
6. Az Nvt. 11. §-ának (13) bekezdése alapján az önkormányzat költségvetési intézménye átadhat-e közfeladat ellátására ingyenesen ingó és ingatlan vagyont (államháztartáson kívülre)?
Részlet a válaszából: […] ...saját bevételeit képezik a saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevételek, nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj; valamint az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei is. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...évet követő év március 20-áig, az éves elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 31-éig, a köz­teherbevételek adósainak alakulásáról készített adatszolgáltatásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év augusztus 30-áig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.