Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Vagyonkezelési szerződés megszűnése

Kérdés:

Víziközmű-szolgáltatóval megszűnt a vagyonkezelési szerződésünk. A könyveinkben nem így volt nyilvántartva, hanem a tárgyi eszközök között szerepelt. Ez a jogviszony 2022-ben bérleti üzemeltetési szerződéssé vált. Elkészítették az elszámolást, abban jelentős összegű "écs"-maradvány keletkezett. Ezt hogyan vegyük nyilvántartásba, illetve ha a szolgáltató számlát állított ki (pénzügyi teljesítést nem igénylőt), akkor azt hogyan könyveljük?

Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] ...az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Közhatalmat gyakorló szervek áfaalanyisága

Kérdés: Az új Áfa-tv. szerint 2004. január 1-jétől nem minősülnek adóalanynak a helyi önkormányzatok. 2003. évben a bevételünk meghaladta a nettó 4 millió forintot, és 2004-ben is meghaladja. Adóalanyiságunk megszűnt-e automatikusan a törvény erejénél fogva, vagy sem? Van-e teendőnk ezzel kapcsolatosan?
Részlet a válaszából: […] ...A 4 millió forintos összeghatárt az egyéb (azaz a közhatalmi tevékenység bevétele nélküli) gazdasági tevékenységből származó bevételek esetében kell figyelni. Amennyiben az ezen tevékenységből származó bevételek a tárgyévet megelőző évben ténylegesen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 10.

Lakásépítési kölcsön visszatérülésének elszámolása

Kérdés: Dolgozóinknak adott lakásépítésre, -vásárlásra folyósított kölcsönök visszafizetését eddig (2003-ig) a 93325-ös számlán számoltuk el. Ez a számla a beszámoló és a költségvetés 80-as táblázatában a 117-es (Egyéb finanszírozás) bevételi sorban jelent meg. A 2004. évi Költségvetésben és beszámolóban a 109. (Osztalék, Koncessziós díjak) sorban szerepel. Ezért minden hónapban át kell-e vezetni a Háztartásoknak nyújtott egyéb felhalmozási célú támogatási kölcsönök visszatérülése 194543-as számlára?
Részlet a válaszából: […] ...és kell kimutatni.A kérdésben leírt gyakorlat ellentétes a 9332. főkönyvi számlához kapcsolódó tartalmi leírásokkal. Ezt a leírást a bevételek és kiadások esetében az elemi költségvetés elkészítésére kiadott tájékoztató tartalmazza.A lakásépítési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 29.