Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...áfát (ami kisbusz estében 27%) tartalmazó számlát kell kiállítani, és az ügyletről az értékesítést követő hónap 20-áig áfabevallást kell benyújtani.A fenti szabályok irányadóak egyéb tárgyi eszközeik értékesítése tekintetében is.Amennyiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...bekezdésben említett feltételek nem teljesülnek, akkor a tárgyi eszköz értékesítése után áfafizetési, számlakiállítási és áfabevallási kötelezettség merül fel, függetlenül attól, hogy a beszerzést terhelte-e vagy sem előzetesen felszámított áfa, illetve,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Felsőoktatási műemlék épület felújításának tao-kedvezménye

Kérdés: Költségvetési szervként működő egyetem vagyunk. Van két műemlék épületünk, amelyeknek vagyonkezelője az egyetem. Olvastunk a tao-kedvezményről, az lenne a kérdésünk, hogy élhetünk-e valamilyen adókedvezménnyel a műemlék épület felújításával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...befejezéséről és azok értékéről a területileg illetékes örökségvédelmi hatóság adjon igazolást. Ezt az igazolást a társaságiadó-bevallás benyújtásáig az adózónak be kell szereznie.Ha a műemlék vagy védett ingatlan tulajdonosa egy magánszemély, és az épületet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Mérlegrendezés

Kérdés: 1. Az önkormányzat államháztartáson kívülre és belülre működési, illetve felhalmozási céllal támogatást folyósít. A támogatásokat utólagos elszámolással kapják a címzettek, felhasználási célhoz kötötten. Amíg a támogatás felhasználásáról az elszámolás nem történik meg, addig követelésként van a mérlegben nyilvántartva. Az átrendezés során az Áhsz. és a 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet elő­írásait figyelembe véve a 3516, 3526 és a 3527 főkönyvi számlákra kerültek ezek a támogatások, 2014-ben a támogatásokkal kapcsolatos elszámolások megtörténtek, a kitűzött céloknak megfelelően használták fel a támogatásokat, így követelésként további nyilvántartásuk nem indokolt. Mivel a nyitómérlegben szereplő követelések csökkenése nem pénzforgalommal kapcsolatosan keletkezett, ezért jelenlegi álláspontunk szerint a felhalmozási eredmény (414) számlával szemben tudjuk csak kivezetni a fenti tételeket a mérlegrendezési számla (4951) közbeiktatásával.
Kérdésünk: Az általunk tartott megoldás jó-e?
2. Az önkormányzat határozattal arról döntött, hogy mint az egyik cégének egyszemélyes részvényese, a zrt. és az önkormányzat között kötött vagyonkezelői szerződésben szereplő követeléssel "...a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 13. § (2) bekezdésében foglaltak alapján nem pénzbeli hozzájárulás címén megemeli a ... Zrt. jegyzett tőkéjét (saját vagyon növeléseként, ezért ez nem minősül követeléselengedésnek)".
Úgy gondoltuk, hogy a képviselő-testületi határozat végrehajtása úgy történhet, ha a pénzmaradvány felosztása során a követelés nagyságrendjének megfelelő összeggel biztosítjuk a tőkeemelés fedezetét. (Így bevételi előirányzatot tudunk biztosítani jegyzett tőkeemeléshez.) A tőkeemelés bejegyzése a Cégbíróságon 2014-ben megtörtént. A követelés az átrendezés során a 3655 főkönyvi számlára került. A 20/2014. (IV. 30.) NGM rendelet tartalmazza a 2013. évi pénzmaradvány felosztásának módosított szabályozását, ennek megfelelően a pénzkészletet korrigáló tételek között nem szerepel a 3655 főkönyvi számla, így a pénzmaradvány felosztása során módosítottuk eredeti elképzelésünket, ezért, véleményünk szerint, itt sem vehető (és nem is) vettük figyelembe. A követelés pénzforgalom útján történő kiegyenlítése a határozat alapján nem fog megtörténni, ezért a kivezetés indokolt, de ha az eredményszámlával szemben vezetjük ki a fent említett tételt, a követelés ugyan eltűnik, de így mi biztosít előirányzatilag fedezetet a tőkeemelésre, valamint a kiadásra? Amennyiben pénzforgalomban próbáljuk a követelés kivezetését rendezni, erre csak egy mód van, valamilyen bevétel könyvelése, ez a pénzkészletet megnöveli, viszont pénzforgalomban a kiadás tétel (jegyzett tőkeemelés) átutalására soha nem kerül sor, ezért a pénzkészlet torzul (azt növeli).
Kérjük a segítséget a képviselő-testületi határozat költségvetési és pénzügyi számvitelben történő helyes elszámolásához!
3. Helyi adók (építmény, telek, iparűzési stb.) esetében a 2013. évi túlfizetéseket a 3673 főkönyvi számlára fordítottuk át a 2014. évi nyitó mérlegben. A túlfizetések 2014. június 30-i állománya a nyitó mérlegben szereplő nagyságrendhez viszonyítva csökkent, amit nem kizárólag az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség teljesítése eredményezett (pl.: iparűzési adó esetében az év végi túlfizetés nem is valós túlfizetést jelent a feltöltések miatt). Mivel a 3673-as számla pénzforgalmi, ezért a csökkenést is pénzforgalmi változásként számoltuk el, ami a valós pénzkészlet csökkenését eredményezte.
Kérjük szíves segítségüket az állománycsökkenés helyes számviteli elszámolása érdekében!
4. Az általános forgalmi adó elszámolásakor pénzforgalom szerint az áfa fizetendő vagy visszaigényelhető. Azonban mindkét esetben tartalmaz a bevallás különböző jogcímeken fizetendő áfát, fordított adózás szabályai szerint fizetendő áfát, illetve elő­zetesen felszámított, levonható áfát.
Kérdésünk: az adóbevallást egy összegben nettó módon kell-e elszámolnunk, vagy a fenti megosztás szerint egy bevallás számviteli elszámolásakor fizetendő, fordított és visszaigényelhető áfát is kell könyvelnünk? Ebben az esetben az elszámolást a felmerülés szerinti kormányzati funkciókra kell megbontani?
5. Az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégnek a veszteség pótlására pótbefizetést teljesített, melyet az önkormányzat kölcsön jogcímen könyvelt 2011-ben. A pótbefizetést teljes egészében felhasználta a cég a veszteségeink pótlására, az önkormányzat pedig a törzsbetétet teljesen befizette.
Kérdésünk: ilyen esetben a kölcsön visszafizetése az önkormányzatnál várható-e? A szerződésben a visszafizetésről nem rendelkeztek, nyereséges működés nem várható. A kölcsön csak elengedés formájában vezethető ki a könyveinkből?
Részlet a válaszából: […] ...forgalmi adó elszámolása364223 Fordított adózás alá tartozó felújítás miatt fizetendő általános forgalmi adó elszámolásaAz áfabevalláskor a 3642-es számlacsoport számláit a 3641-es számlacsoport megfelelő számláival kell összevezetni. Majd a 3642-es...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.

Térítés nélküli átadás

Kérdés: A költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulás több település társult önkormányzataiból jött létre 2004-ben. Az évek során több, eszközbeszerzésre irányuló pályázatot is nyertünk, amelyek keretében a társult önkormányzatok részére használatra átadtuk ezeket az eszközöket (közmunkapályázatok stb.), mivel a feladatellátás ott valósul meg. Több éve már, hogy használják ezeket az eszközöket, és az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy ezekre vonatkozóan szeretnék a tulajdonjogot megszerezni. Társulásunk a működése óta alanyi mentes az áfakört tekintve, és az eszközök beszerzésekor sem igényeltünk vissza áfát, ezek fedezete is adómentes volt. Az alábbi esetekben keletkezik-e áfabefizetési kötelezettségünk, van-e számlakibocsátási kötelezettségünk? Illetve az átvevő önkormányzatoknak van-e áfabefizetési kötelezettsége?
1. Térítésmentesen adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak.
2. A társulás könyveiben szereplő értéken (értékcsökkentett) vagy megegyezés alapján egy bizonyos összegért adjuk át az eszközöket az önkormányzatoknak. Illetve mivel egy épületről is szó van, amelynek forgalmi értéke 20 000 000 Ft, ebben az esetben van-e következménye áfastátuszunkra az átadás-átvételnek?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítése adóköteles akkor is, ha alanyi adómentes státusz mellett értékesítik.Ekkor az adójogi státusz nem változik, de adóbevallási és -fizetésikötelezettsége keletkezik az alanyi adómentes társulásnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 12.

Gépvásárlás elszámolása, bizonylata

Kérdés: Intézményünk pénzmaradványból gépvásárlást eszközölt 2004-ben. Az áfa bevallásánál az arányosításba bevonva vettük figyelembe, mivel a pénzmaradvány saját bevételi megtakarításunkból képződött. Intézményünk bevételének 70%-a saját bevétel, 30%-a önkormányzati támogatás. Helyesen állapítottuk-e meg az eszközvásárlás áfáját? Milyen bizonylatok szükségesek a tárgyi eszköz állományba vételéhez, üzembehelyezéséhez?
Részlet a válaszából: […] Mivel a pénzmaradvány is az adóalapot nem képező államháztartási támogatásból (is) képződött, így az adóalany az abból finanszírozott beszerzés adóját csak arányosítás útján vonhatja le. Az Áfa-tv. 38. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.

Költségvetési szervek adóalanyisága 2004-ben

Kérdés: Mitől függ a költségvetési szervek adóalanyisága 2004-ben?
Részlet a válaszából: […] ...január 15-ig az adóhatósághoz be kell jelenteni [4/A. § (6) bekezdés]. Az ilyen adózónak az adóév utolsó időszakáról beadott áfabevallását (éves áfabevallónál az éves bevallását) megszűnő bevallásként január 30-ig kell benyújtania. A tulajdonában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 13.

Beruházási célú állami támogatás áfája

Kérdés: Költségvetési szerv beruházáshoz fejezeti kezelésű előirányzatból pályázaton kap állami támogatást. Kell-e a támogatás után áfát fizetnie? A támogatásból beszerzett eszközök áfáját visszaigényelheti-e?
Részlet a válaszából: […] ...hozható áfatartalmat is, ha a közművet ellenértékért fogja üzemeltetni, esetleg bérbe, koncesszióba vagy tulajdonba adni. A bevallásban "negatívba forduló" adó tényleges visszaigénylésére természetesen csak akkor van mód, ha a költségvetési szerv az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 29.