Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. hatályos szabályai a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Nyugdíjas foglalkoztatása önkormányzatnál Mt. hatálya alatt

Kérdés: Önkormányzatnál jelenleg foglalkoztatott, Mt. hatálya alá tartozó dolgozó nyugdíjba vonul. Nyugdíjasként szintén nem az Mt. hatálya alá tartozóként ugyanabban a munkakörben alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége munkaviszonyon, megbízási jogviszonyon vagy vállalkozási jellegű jogviszonyon alapul. Az öregségi nyugdíjas tag biztosítási kötelezettség alóli mentessége miatt, a természetes személy tekintetében járulékfizetési kötelezettség nem keletkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Rovatrend – közfoglalkoztatott bére és szocho

Kérdés: Közfoglalkoztatott bérének és szociális hozzájárulási adójának a kormányhivatal által meg nem térített részét, de legfeljebb 15%-át a költségvetési intézmény az önkormányzat részére megállapodás alapján számlázza. Milyen rovatra és milyen COFOG-ra javasolják könyvelni a gazdasági eseményt?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulási adó rovaton kell elszámolni:a) a szociális hozzájárulási adót,b) a rehabilitációs hozzájárulást,c) a korkedvezmény-biztosítási járulékot,d) az egészségügyi hozzájárulást,e) a táppénz-hozzájárulást,f) a munkaadót a foglalkoztatottak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Ruházati hozzájárulás adókötelezettsége

Kérdés: Önkormányzatnál anyakönyvvezető munkakörben a dolgozó kaphat-e ruházati hozzájárulást? Ha igen, azt milyen adó terheli, milyen adókötelezettsége van az anyakönyvvezetőnek, és milyen adókötelezettsége van a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...le kell vonni 15% személyi jövedelemadót, 10% nyugdíjjárulékot, 1,5% munkaerőpiaci járulékot, 3% pénzbeli és 4% természetbeni egészségbiztosítási járulékot. A költségvetési szerv kifizető pedig 27% szociális hozzájárulási adót fizet.Amennyiben a hivatal bárki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 9.

Köztisztviselői jogviszony megszűnése öregségi nyugdíjra való jogosultság címén

Kérdés: Köztisztviselőnő vagyok, 1952. 10. 31-én születtem, öregségi nyugdíjba 62,5 éves kor után mehetek, és szeretnék is nyugdíjba vonulni. Kérhetem-e a jogviszonyom felmentéssel történő megszüntetését és mikor? Jár-e végkielégítés, illetve a 40 éves jubileumi jutalom? 2008 áprilisában megkaptam a 35 éves jubileumi jutalmat a régi szabályok szerint. 2013. áprilisban pedig a 40 éveset. 3 évet állami cégnél dolgoztam 1971-1974-ig, majd pár hónapot takarékszövetkezetnél. Ha nyugdíjba megyek (öregségi nyugdíj), akkor az 1 év és pár hónap fog hiányozni a 40 éves szolgálati időből, ilyen esetben jár-e jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. 60. §-a (1) bekezdésének j) alpontja alapján a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnik, ha a köztisztviselő a társadalombiztosítási szabályok alapján az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 23.

Önkormányzattal közalkalmazotti jogviszony létesítése

Kérdés: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. 91/A. §-ának (1) bekezdése szerint "a tizenötezer fő alatti lakosságszámú településeken – a feladatellátás veszélyeztetése nélkül – a települési önkormányzat a muzeális intézményekkel, a nyilvános könyvtári ellátás biztosításával és a közművelődés támogatásával összefüggő feladatait közös szervezetben láthatja el". A településünk lakosságszáma 3300 fő, ezért nem indokolt a külön költségvetési szerv (intézmény) létrehozása a fenti feladatok ellátására. A képviselő-testület azt tervezi, hogy 2013. január 1-jétől a nyilvános könyvtári feladatot önálló szakmai intézményegységként működteti az önkormányzat (nem a polgármesteri hivatal) költségvetésén belül. A muzeális intézmény továbbra is szakfeladatként szerepelne az önkormányzat költségvetésében. Azért nem a polgármesteri hivatal költségvetésén belül tervezi a nyilvános könyvtár bevételi és kiadási elő­irányzatait megtervezni, mert közalkalmazott felett a munkáltatói jogkört a jegyző nem gyakorolhatja, így a közalkalmazott személyi juttatása terhére történő kötelezettséget sem vállalhatja.
Kérdéseink:
1. A fenti megoldásnak van-e jogszabályi akadálya?
2. A nyilvános könyvtár intézményegység-vezetője vezető beosztásnak minősül-e, ha igen, a pályázatot a polgármester írja ki?
3. Településünk esetében – figyelembe véve a lakossági igényeket – nincs szükség napi 8 órában könyvtárosra. Lehet-e úgy teljes munkaidős közalkalmazottat kinevezni, hogy a dolgozó munkaidejének egy részében könyvtárosi (egyben vezetői) feladatokat, a fennmaradó munkaidejében más önkormányzati feladattal kapcsolatos ügyintézői munkát látna el?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 1. §-ának (1) bekezdése alapján a Kjt. hatálya a Ktv. hatálya alá nem tartozó (közigazgatási szervnek, államigazgatási szervnek nem minősülő) állami és helyi önkormányzati költségvetési szervekre, az ott foglalkoztatottak jogviszonyára, valamint a helyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 8.

Ingyenes számítógép-használat, illetve használt számítógépnek a munkavállaló tulajdonába adása

Kérdés: Önkormányzatunk a 2011. évi cafeteriajuttatás keretében a köztisztviselők részére szeretné biztosítani az ingyenes számítógép-használatot. Kérdés, hogy ezt elegendő-e a közszolgálati szabályzat szerint a cafeteria-rendszerbe bevonni, mint választható juttatást? Ha nem, akkor mi ennek a módja, és továbbra is lehetőség lesz-e arra, hogy két év után a használt számítógép ingyenesen vagy kedvezményesen a köztisztviselő tulajdonába kerüljön?
Részlet a válaszából: […] ...vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat(ideértve különösen az egyszeri, a havi, a forgalmi díj átvállalását, a modembiztosítását, valamint az internethasználathoz szükséges számítógépbeszerzésére jogosító – évi 50 ezer forintot meg nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.

Köztisztviselői cafeteria 2010

Kérdés: 2010. évben a köztisztviselők az illetményalap minimum ötszörösére, maximum huszonötszörösére jogosultak béren kívüli juttatásként, amit cafeteria-rendszerben vehetnek igénybe. Hogyan kell helyesen értelmezni a bruttó keretösszeget? A minimum 193 250 Ft/fő, mely összegbe bele kell férnie a cafeteriaelemre juttó munkáltatói adónak is, vagyis ez a bruttó keretösszeg, vagy a 193 250 forintra rá kell számolni a 27% munkáltatói járulékot is, és ez adja a bruttó keretösszeget?
Részlet a válaszából: […] ...törvény (Szja-tv.) szerint adóznak. Azt, hogy kell-e járulékot,egészségügyi hozzájárulást fizetni a juttatások után, a társadalombiztosításijogszabályok alapján kell eldönteni. A fentebb felsorolt – kötelezően beépítendő – juttatásokközül az ingyenes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Melegétkezés adókötelezettsége

Kérdés: Az önkormányzat köztisztviselői részére nyújtott étkeztetés (2007. évben 10 000 Ft) esetén napi egyszeri melegétkeztetés (azaz munkanaponként egy-egy adag) jár-e? Ha naponta több adagot vesz igénybe a köztisztviselő, akkor az a fölötti részt vendégétkezésként kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...természetbeni juttatássáválik, melyre az 54 százalék személyi jövedelemadót és az adóval növelt értékrea 29 százalék társadalombiztosítási járulékot a munkáltatónak meg kellfizetnie.A fentiek értelmében a napi egyszeri, illetve többszörimelegétkeztetés a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 25.