10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Cafeteriajuttatás
Kérdés: Kedvező adózás mellett adható-e további 200 ezer forint értékű SZÉP-kártya a költségvetési szerveknél? 2023. augusztus 1. és december 31. között a munkáltatók egyszeri alkalommal, legfeljebb 200 ezer forint támogatást adhatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók SZÉP-kártyájára – a 237/2023. Korm. rendelet szerint – az évi rekreációs kereten felül. A KIRA számfejtő rendszerben is lehetőséget látunk a kedvezményes számfejtésre, miközben nem egyértelmű a jogosultak köre.
2. cikk / 10 Cafeteria az önkormányzatnál
Kérdés: Az önkormányzati hivatalban adható cafeteriajuttatások mértékét az éves költségvetési törvény (Kvtv.) és a köztisztviselőkről szóló törvény (Kttv.) együttesen határozza meg. Az adható felső mértéket a Kvtv. 2021-ben nettó 400 000 forintban állapította meg, a minimális szintet a Kttv. az illetményalap ötszörösében határozta meg, ami 38 650 forint esetében 193 250 forint. Hivatalunknál jelenleg bruttó 64 450 forint az illetményalap, mely esetében bruttó 322 250 forint éves cafeteriakeret kerülhetne megállapításra. Jogosan kerülhet megállapításra az előbb említett keretösszeg, illetve annak adózása a továbbiakban hogyan alakulna?
3. cikk / 10 Év végi SZÉP-kártya-juttatás
Kérdés: A munkáltató az év végére tervezett jutalmazást ez év decemberében, SZÉP-kártya-utalás formájában tervezi. A jutalom összegét a felettes vezető állapítja meg, munkavállalónként eltérő mértékben. Kifogásolható-e ez bármilyen tekintetben, illetve a szociálishozzájárulásiadó- és szakképzésihozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség ez esetben sem áll fenn?
4. cikk / 10 Közlekedési költség megtérítése pénzben
Kérdés: Cégünknél a bérletszelvények kiosztása nagyszámú személyes találkozást igényel. A bérletszelvények az értékük miatt belső postával nem szállíthatók, azokat a kijelölt kollégák átveszik, a szervezeti egységüknél pedig kiosztják. A koronavírus-világjárványra tekintettel december hónapban bérlet jogcímen pénzben fizetnénk ki a BKV-bérlet árát a munkavállalóknak, mely az alábbi kérdéseket vetette fel:
– Számoljanak-e el a bérlet megvételéről a kollégák számla formájában 2021. évben egy meghatározott időpontig? Ha magánszemélyként vásárolják meg a bérletet, akkor 103 000 forint az éves bérlet ára, viszont akkor nem kérhetik a munkáltató nevére a számlát. Ha a munkáltató nevére kérik a számlát, akkor 114 600 forint az éves bérlet ára.
– Ha nem kell elszámolniuk, akkor csak az erről szóló egyedi KÁT-utasításban, valamint a döntést követő tájékoztatóban szerepeljen, hogy ezt az összeget közlekedési költségre kell fordítaniuk? Esetleg egy nyilatkozat formájában aláíratnánk velük, hogy erre fordítják?
– A kilépők esetében időarányosan vissza kellene fizetni, az új belépő időarányosan megkapná? Ha visszafizettetjük, akkor a bruttó vagy nettó összeget? A nettót humánusabb lenne, azonban, ha az új belépőknek is biztosítjuk ezt a juttatást, akkor többszörösen fizetjük meg a járulékokat.
– Továbbá a 4079/2020. Korm. határozat értelmében egyhavi illetményen felüli juttatás fizethető csak a munkavállalónak, márpedig a BKV-bérlet a K1113 rovaton számolandó el ugyanúgy, mint a motivációs elismerés. Ezért felmerül a kérdés, hogy hogyan igazolható az, hogy nem bújtatott motivációs juttatást fizetünk ki ezen a jogcímen. Nem szeretnénk a BKV-bérlet miatt büntetést fizetni.
Milyen feltételekkel adható pénzben a helyi közlekedés költségtérítése?

5. cikk / 10 Rekreációs keretösszeg
Kérdés: Költségvetési szerv esetén a 200 000 forint rekreációs keretösszeg nettó vagy bruttó összeg? Miként alakul az adózás abban az esetben, ha a bruttó keretösszeg 232 500 lesz? 2020-ban mennyi lesz az igényelhető nettó összeg úgy, hogy csak SZÉP kártyára lehet kérni juttatást az egyes juttatási elemeknél az szja által meghatározott éves keretösszegig?
6. cikk / 10 Cafeteria keretében adható juttatások, munkába járás kötelezőn felüli részének cafeteria terhére történő biztosítása
Kérdés: A költségvetési törvény a közszférában dolgozók számára bruttó 200 ezer Ft-os cafeteriajuttatási keretet határoz meg. 2017-ben a SZÉP kártya és a 100 ezer Ft-os készpénzkifizetés maradt kedvezményes adózású a béren kívüli juttatások közül. A cafeteriakeretben akkor csak ez a két elem vehető figyelembe 100-100 ezer Ft bruttó összeggel, vagy más béren kívüli juttatás is figyelembe vehető, ha esetleg a munkavállaló a SZÉP kártyát nem tudja igénybe venni (természetesen a másik béren kívüli juttatás magasabb adózását figyelembe véve)? Illetve bejáró dolgozó esetében a 9 Ft/km hozzájáruláson felüli 6 Ft/km hozzájárulás beleszámít a cafeteriajuttatásba?
7. cikk / 10 Költségvetési szervek cafeteriakeretének maximuma
Kérdés: 2017-ben átalakult a cafeteriajuttatások rendszere az Szja-tv.-ben. Változik-e ezzel össz-hangban a költségvetési törvény rendelkezése, mely maximalizálja az éves cafeteriakeretet? Az Szja-tv. szerinti éves rekreációs keretösszeg költségvetési szervek esetében 200 ezer forint. Amennyiben itt nettó összegről van szó, hogyan van ez összhangban a költségvetési törvény bruttó 200?ezer forintos maximumával?
8. cikk / 10 Cafeterián kívüli egyéb juttatások köztisztviselők és a polgármester részére
Kérdés: Főállású polgármesternek év végén (a bruttó 200 000 Ft-os cafeterián kívül) lehet-e adni ajándékutalványt, illetve meg lehet állapítani részére magasabb cafeteriakeretet, mint a hivatal köztisztviselőinek? Nekik is adható így ajándékutalvány, illetve meg lehet-e határozni ennek mértékét eltérően is az egyes köztisztviselőkre?
9. cikk / 10 Polgármesterek díjazásának személyi jövedelemadó és társadalombiztosítás szempontjából történő megítélése
Kérdés: Polgármester költségtérítésével kapcsolatban olvastuk, hogy ez nem önálló tevékenységből származó jövedelem, az azonban még kérdéses számunkra, hogy úgy kell tekinteni, mint munkaviszony jellegű jogviszonyt, vagy mint választott tisztségviselő díjazását? Amennyiben ez utóbbinak tekintendő, hogyan alakul a polgármester részére juttatott cafeteria adózása?
10. cikk / 10 Melegétkeztetés
Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk, és a cafeterián belül a melegétkezéssel kapcsolatban a következő kérdés merült fel. Ha dolgozónként 18 000 Ft értékben állapítottuk meg a melegétkezés értékét, választhatja-e a dolgozó ugyanazon hónapban a 18 000 Ft-ot úgy, hogy 10 000 Ft-ért melegétkezési jegyet kér, a maradék 8000 Ft-ról éttermi számlát hoz? Jól gondoljuk-e, hogy mivel mindkettő melegétkezés formájában juttatott bevétel, így nem sérti a kedvezményes adózás feltételét, vagy valahol a jogszabály kizárja a kettő ugyanazon hónapban való alkalmazását?