Sportlétesítmény felújításának áfája

Kérdés:

Áfakörbe tartozó önkormányzat tulajdonát képezi egy ingatlan, melyre korábban nem volt adólevonási joga. Az ingatlan felújítása megtörtént, a felújítás során általános fogalmi adó levonása nem volt. A felújítással az ingatlan rendeltetése megváltozott (sportlétesítmény lett). Az önkormányzat adóköteles bevételt is szerez, ugyanakkor iskolások számára köznevelési célokból a sportlétesítményt ingyenesen is rendelkezésre bocsátja.
1. Az ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás után fizetendő áfa alapját az Áfa-tv. 69. §-a határozza meg. E szerint az adót az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadás összege után kell megfizetni. A Költségvetési Levelek 305. lapszámában azt olvastam, hogy "az adóhatóság álláspontja szerint a funkcionális költségek – mint például fűtés, víz, üzemeltetési költség – nem tekintendők az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadásnak, ezért ezeket nem kell figyelembe venni az adóalap meghatározásánál". Számításaim szerint viszont ezeken kívül nem keletkezik többletkiadás, így a fizetendő adó alapja 0 forint lesz. Ebben az esetben jogosultak vagyunk az adó 100%-os levonására, hiszen számításba vettük a fizetendő adót is az ingyenes szolgáltatások után? Ugyanakkor az Áfa-tv. 14. §-a szerint az ingyenes szolgáltatások akkor keletkeztetnek áfafizetési kötelezettséget, ha az ügylet tárgyával kapcsolatban korábban áfalevonási jogot gyakoroltak. (Nálunk nem volt korábban áfalevonás). Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség az ingyenes szolgáltatás után?
2. Ugyanezen ingatlanra vonatkozóan újabb beruházást tervezünk. Véleményünk szerint az ingyenes szolgáltatás után keletkezik áfafizetési kötelezettség, mert már volt előtte levonásba helyezett áfa. A beruházás áfája így akkor 100%-ban levonható?

Részlet a válaszából: […] ...vagy arányosításba vonható. Abban az esetben, ha a beszerzések egyaránt szolgálják az adóköteles és az adólevonásra nem jogosító (pl. ellenérték nélküli) tevékenységet, akkor a levonható, le nem vonható áfát arányosítással kell megállapítani az Áfa-tv. 123....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Sírhelymegváltásért fizetett díj

Kérdés: Az Áfa-tv. 7. §-a szabályozza a közhatalmi tevékenységek körét. Önkormányzat, illetve annak költségvetési szerve köztemetőt működtet. A jogszabály értelmében a sírhelynyilvántartó könyv vezetése közhatalmi tevékenységnek minősül. A fenti tevékenységhez kapcsolódóan a sírhelymegváltásért fizetett díj is közhatalmi tevékenységnek minősül-e, ezáltal mentes az áfa alól, vagy az Áfa-tv. 86. §-ának (l) bekezdése értelmében ingatlan-bérbeadásnak minősül, és választható az áfás számlázás?
Részlet a válaszából: […] ...a bérbeadás a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Érmeautomata működtetése

Kérdés: Intézményünk egy vállalkozó által elhelyezett érmeautomatát működtet együttműködési megállapodás alapján az általunk üzemeltetett épületen belül. A vállalkozó nem fizet részünkre bérleti díjat, azonban az automata pénzforgalmi bevétele után 20%-os ellentételezést utal számla ellenében. A pénzügyi elszámolás ez esetben milyen módon történik? Milyen ERA-kódot használhatunk a számla kiállításakor, illetve egyéb pénzbevételként hova lehet elkönyvelni? Ez szolgáltatás vagy valami más kategóriába tartozó pénzügylet? A vállalkozó ezt jutalékfizetésként értelmezi, azonban nem vagyunk biztosak abban, hogy ez költségvetési szervként helytálló.
Részlet a válaszából: […] ...a vállalkozónak szolgáltatást nyújt, amit számlázni kell, és szolgáltatás bevételeként kell elszámolni a "B402. Szolgáltatások ellenértéke" rovaton.Az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja határozza meg a bérbeadás fogalmát, e szerint bérbeadás, -vétel: a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Közfoglalkoztatás keretében tartott baromfi és termelt tojás

Kérdés: Önkormányzatunk közfoglalkoztatás keretében baromfit tart, és a megtermelt tojásokat értékesíti. A közfoglalkoztatási támogatás nem fedezi az ezzel kapcsolatban felmerült összes költséget. Ez a tevékenység vállalkozási tevékenységnek minősül? Mik a szabályai az alap- és a vállalkozási tevékenység megkülönböztetésének? Az Áht. 7. §-ának rendelkezéseiből nekünk nem egyértelmű a meghatározás. Amennyiben vállalkozási tevékenységnek minősül, milyen fontos bejelentési, illetve egyéb kötelezettségek (pl. pénztárgép-használat) merülnek fel?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági tevékenység valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik. A kérdésben leírtak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Önkormányzat áfabevallása

Kérdés: Önkormányzatnak pénzforgalmi vagy teljesítés szemléletben kell az áfát bevallania?
Részlet a válaszából: […] ...áfáját helyezhetik levonásba. A pénzforgalmi adózók vevői is csak akkor vonhatják le az ilyen számlák áfatartalmát, ha a számla ellenértékét kiegyenlítették.A fentiekkel ellentétben a költségvetési szervek az Áfa-tv. 61. §-a (1) bekezdésének b) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Ingatlan-bérbeadás és járulékos költségei

Kérdés: Költségvetési intézmény a kezelésében, illetve a tulajdonában lévő ingatlanjai egy részét ingyenesen adja használatba, egy részét bérleti díj ellenében. A közüzemi költségeket mindkét esetben továbbszámlázzák. Az Áfa-tv. 88. §-ának (1) bekezdése alapján nem élt az intézmény az adóhatósághoz tett előzetes bejelentési lehetőséggel ezen tevékenység adókötelessé tételével kapcsolatban, ezért a bérleti díjakat adómentesen számlázzuk ki. A számlákon milyen adómértéket kell alkalmazni a közüzemi díjak vonatkozásában, és milyen rovatra kell őket könyvelni, ha:
- van bérleti díj, és a közüzemi díjak továbbszámlázása külön mérőóra alapján történik;
- van bérleti díj, és a közüzemi díjak továbbszámlázása négyzetméter arányában történik;
- nincs bérleti díj, csak használatba adás, és a közüzemi díjak továbbszámlázása külön mérőóra alapján történik;
- nincs bérleti díj, csak használatba adás, és a közüzemi díjak továbbszámlázása négyzetméter arányában történik?
Részlet a válaszából: […] ...fő, illetve járulékos szolgáltatás, de értelmezésünk szerint ebben az esetben is a helyiség használatáért fizeti a bérlő az ellenértéket.Az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja a bérbeadás, -vétel fogalmát a következőképpen határozza meg.Bérbeadás, -vétel:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Közhatalmi tevékenység

Kérdés: Közhatalmi tevékenységet végző intézményben az intézménykönyvelés is közhatalmi tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...közhatalmi tevékenységet végző költségvetési intézményt.A közhatalmi jellegnek áfa szempontjából van jelentősége. Az áfa a kifelé, ellenértékért végzett tevékenységet adóztatja, ezért az intézmény saját magának végzett tevékenysége nem érinti az áfát....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 11.

Közhatalmi tevékenység

Kérdés: Költségvetési intézményként közhatalmi tevékenységet végzünk (alapító okiratban is szerepel). Alaptevékenységünk: tűzvédelem, műszaki mentés, megelőzés, (szak)hatósági tevékenység. Kiegészítő tevékenységeink: pl. magasban végzett munka, fakivágás, vízszivattyúzás. Kisegítő tevékenységeink: például tűzjelző rendszerek felügyelete. Kiszámlázásunk a kisegítő és főként a kiegészítő tevékenységből adódik. 1. Mely tevékenységeink tartoznak a közhatalmi tevékenységek körébe? Csak az alaptevékenység? Az APEH felé történő változásbejelentés miatt az 5 millió forint összeghatár, valamint az áfa hatálybalépésének időpontja megállapításához szükséges az információ. 2. Az 5 millió forintos határba beleszámít a közvetített szolgáltatás (magáncélú telefonbeszélgetések) kiszámlázása?
Részlet a válaszából: […] ...végzett, az Áfa-tv. alkalmazásában gazdasági tevékenységnekminősülő tevékenységből származó jelentéktelen (4 millió forintos) ellenértékmellett is (melybe nem kellett beszámítani a tárgyi adómentes tevékenységből ésa közvetített szolgáltatásból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Előző évben állományba vett tárgyi eszköz ellenértékének idei kifizetése

Kérdés: Intézményünk 2005-ben tárgyi eszközöket rendelt meg és vételezett be, majd térítésmentes átadással azokat másik költségvetési szervnek átadta. A számlák pénzügyi teljesítésére azonban csak 2006-ban került sor. Mivel a tárgyi eszközök kivezetése még 2005-ben megtörtént, kérdésünk az, hogy a pénzügyi rendezés (a beruházási kiadás) könyvelése hogyan történik 2006-ban?
Részlet a válaszából: […] Az Szt-vhr. 28. § (5) bekezdése szerint abban az esetben, haaz üzembe helyezés, a raktárban történő beszállítás megtörtént, de számla, amegfelelő bizonylat nem érkezett meg, a fizetendő összeget az illetékesadóhatóság nem állapította meg, és ezért a pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.

Áfaalanyiságukat elvesztő szervezetek Európai Közösségen belüli adózási szabályai

Kérdés: Mi a változás 2004. május 1-jétől az alanyi áfamentes, illetve a kizárólag tárgyi mentesként bejelentkezett költségvetési szerv áfaadózásában? A közhatalmi tevékenység miatt az adóalanyiságból kijelentkezett költségvetési szervnek kell-e áfát fizetnie Közösségen belüli beszerzéseire?
Részlet a válaszából: […] ...adó) alanyának Közösségen belüli beszerzései után áfakötelezettsége keletkezik, feltéve ha annak áfa nélküli összesített ellenértéke a tárgyévet megelőző évben, illetve tárgyévben a 10 000 eurót (küszöbérték) meghaladja. (2003-ban, illetve 2004....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 8.
1
2