Sportlétesítmény felújításának áfája

Kérdés:

Áfakörbe tartozó önkormányzat tulajdonát képezi egy ingatlan, melyre korábban nem volt adólevonási joga. Az ingatlan felújítása megtörtént, a felújítás során általános fogalmi adó levonása nem volt. A felújítással az ingatlan rendeltetése megváltozott (sportlétesítmény lett). Az önkormányzat adóköteles bevételt is szerez, ugyanakkor iskolások számára köznevelési célokból a sportlétesítményt ingyenesen is rendelkezésre bocsátja.
1. Az ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás után fizetendő áfa alapját az Áfa-tv. 69. §-a határozza meg. E szerint az adót az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadás összege után kell megfizetni. A Költségvetési Levelek 305. lapszámában azt olvastam, hogy "az adóhatóság álláspontja szerint a funkcionális költségek – mint például fűtés, víz, üzemeltetési költség – nem tekintendők az ingyenes szolgáltatás érdekében felmerült többletkiadásnak, ezért ezeket nem kell figyelembe venni az adóalap meghatározásánál". Számításaim szerint viszont ezeken kívül nem keletkezik többletkiadás, így a fizetendő adó alapja 0 forint lesz. Ebben az esetben jogosultak vagyunk az adó 100%-os levonására, hiszen számításba vettük a fizetendő adót is az ingyenes szolgáltatások után? Ugyanakkor az Áfa-tv. 14. §-a szerint az ingyenes szolgáltatások akkor keletkeztetnek áfafizetési kötelezettséget, ha az ügylet tárgyával kapcsolatban korábban áfalevonási jogot gyakoroltak. (Nálunk nem volt korábban áfalevonás). Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség az ingyenes szolgáltatás után?
2. Ugyanezen ingatlanra vonatkozóan újabb beruházást tervezünk. Véleményünk szerint az ingyenes szolgáltatás után keletkezik áfafizetési kötelezettség, mert már volt előtte levonásba helyezett áfa. A beruházás áfája így akkor 100%-ban levonható?

Részlet a válaszából: […] ...vagy arányosításba vonható. Abban az esetben, ha a beszerzések egyaránt szolgálják az adóköteles és az adólevonásra nem jogosító (pl. ellenérték nélküli) tevékenységet, akkor a levonható, le nem vonható áfát arányosítással kell megállapítani az Áfa-tv. 123....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Úthasználati díjat terhelő áfa levonása, úthasználati díj továbbszámlázása

Kérdés: Egy Szlovákiában letelepedett, flottakezeléssel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó társaság szolgáltatási szerződés keretében kezeli a jellemzően szállítmányozással foglalkozó ügyfelek flottáit.
1. A társaság által megvásárolt úthasználati díj az ügyfelek részére történő továbbszámlázás során járulékos szolgáltatásként beépül a flottakezelési szolgáltatás adóalapjába, így a társaság egyetlen, összetett szolgáltatást nyújt ügyfelei részére. A Héa-irányelv 44. cikkének szabályaival összhangban a társaság által nyújtott flottakezelési szolgáltatás teljesítési helyét a szolgáltatást igénybe vevő adóalany letelepedési helye határozza meg, azaz jól gondoljuk, hogy a társaságnak nem merül fel Magyarországon áfakötelezettsége az úthasználati díj közvetítésével összefüggésben?
2. A társaság az útdíjat saját nevében, de az ügyfelek részére fizeti meg, és azt flottakezelési szolgáltatása keretében továbbszámlázza ügyfelei részére. Helyesen látjuk, hogy az Áfa-tv. 125. §-a (1) bekezdésének d) pontja, illetve a 247. § (3) bekezdése alapján a társaság jogosult az útdíjon felszámított áfa visszaigénylésére?
3. A társaság előző pontban említett áfa-visszaigénylési jogosultságát nem befolyásolja, ha az ügyfelek részére kiállított számlákon "flottakezelési szolgáltatás" kerül feltüntetésre (mely magában foglalja a továbbszámlázott úthasználati díjak összegét is), azaz nem szükséges külön utalni a számlán az úthasználati díj áthárítására?
4. Amennyiben mégis szükséges a számlán utalni az útdíj áthárítására, elegendő-e a számlán csupán annak tényét jelezni, hogy a flottakezelési szolgáltatás ellenértéke tartalmazza az úthasználati díjat is, vagy azt külön sorban, konkrét értékkel kell szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazni.Amennyiben a szlovák szabályok nem zárják ki, javasoljuk, hogy a számlán a társaság tüntesse fel, hogy a számlán szereplő ellenértékben úthasználati díj került áthárításra közvetített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Cégfelvásárláshoz igénybe vett ügyvédi és szakértői költségekkel kapcsolatos adólevonási jog

Kérdés: Adott egy társaság, egy nemzetközi cégcsoport magyarországi tagja, amely Magyarországon több termelőlétesítménnyel is rendelkezik, emellett számos hazai és külföldi vállalat tulajdonosa. A leányvállalatok megszerzésére alapvetően piacszerzési céllal került sor, a társaság az alapvetően független vevőknek történő termékértékesítés mellett a leányvállalatok felé történő termék-értékesítést is folytat. Emellett a leányvállalatok részére különböző támogató funkciójú szolgáltatások nyújtására is sor kerül, így pénzügyi-ügyviteli, könyvvezetési, beszámolókészítési, munkaügyi, tűzvédelmi, munkavédelmi, marketing, szervezeti és értékesítési, valamint általános üzleti tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt a társaság. A felsorolt szolgáltatásokért a társaság a leányvállalataival megkötött szerződések szerint meghatározott időközönként ellenértékre jogosult. A?társaság a közelmúltban egy újabb magyar és külföldi társaság akvizícióját határozta el, melynek kapcsán jogi és szakértői szolgáltatások igénybevétele vált szükségessé egy külföldi versenyhivatali eljárás érdekében. Az így felmerült ügyvédi és szakértői költségekről szóló számlák eredetileg a társaság külföldi anyavállalata részére lettek kiállítva, tekintettel arra, hogy az európai uniós versenyjogi előírások szerint az anyavállalat tagállamában kellett a versenyhivatali eljárást lefolytatni. A költségeket az anyavállalat továbbszámlázta a társaság felé. A társaság által tervezett külföldi cégvásárlás azonban végül meghiúsult, mivel a külföldi versenyhatóság elutasította a társaság kérelmét, tehát a társaságon kívül álló körülmények miatt nem került sor az érintett külföldi társaság megszerzésére. A magyarországi cég megvásárlása engedélyezésre került, mely cég már korábban is a társaság egyik legnagyobb kereskedelmi partnere volt, ez az akvizíciót követően sem változott. A?leányvállalat részére a társaság magyar áfaköteles ügyleteket nyújt, emellett menedzsmentszolgáltatások nyújtását is tervezi.
A fenti tényállással kapcsolatban az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. A társaság által a leányvállalatai részére nyújtott szolgáltatások, illetve termékértékesítések gazdasági tevékenységnek minősülnek-e, így a tervezett vállalatfelvásárláshoz kötődő költségeket a gazdasági tevékenységhez kapcsolódónak kell-e tekinteni, és az ezen költségek után felszámított áfa teljes mértékben levonásba helyezhető-e?
2. A társaság ügyvédi és szakértői költségekkel kapcsolatos adólevonási jogát befolyásolja-e, hogy a tervezett külföldi akvizíció végül nem valósult meg, hiszen az adóalanyiság már az előkészítő tevékenységek során is fennáll, függetlenül attól, hogy a tényleges gazdasági tevékenység megkezdésére sor kerül-e vagy sem?
Időközben az Európai Unió Bírósága a C-249/17 számú ügyben meghozta ítéletét, amely ügynek a tárgya egy másik társaság részvényei megszerzésének céljából kifizetett, tanácsadási szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat terhelő héa levonása volt. Meglátásunk szerint az ítéletben foglaltak alátámasztják azon álláspontunkat, mely szerint a tervezett vállalatfelvásárláshoz kötődő költségek után felszámított általános forgalmi adó teljes mértékben levonásba helyezhető.
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységnek minősül "valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik".Az adó levonásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Adólevonási jog gyakorlása ingyenes rendezvény esetén, valamint reklámtevékenység megítélése

Kérdés: Egy 100 százalékban önkormányzati tulajdonú társaság a nagyközönség számára ingyenesen látogatható kulturális vagy sportrendezvényeket szervez. Az ingyenes rendezvényekkel kapcsolatban közvetlenül felmerült költségek áfatartalma levonásba helyezhető-e akkor, ha a társaságnak a rendezvénnyel összefüggésben kizárólag a szponzori díjakból van áfaköteles bevétele?
A társaság önállóan vagy a tulajdonos önkormányzat által szervezett kulturális, illetve sportrendezvény társszervezőjeként rendezett eseményeken értékes tombolanyeremények sorsolását tervezi. A?nyereménytárgyak egyedi értéke esetenként elérheti, fődíj esetén pedig meghaladja a 70?000-80?000 forintot. A tombolatárgyakat vállalkozások ajánlják fel. A tombola darabját 500-800 forintért fogják árulni. A sorsoláson elhangzik a vállalkozás neve, illetve a rendezvényen a vállalkozások elhelyezhetik szóróanyagaikat, reklámtáblájukat. A felajánló nevének említése a sorsoláson, illetve a szórólapok, reklámtáblák elhelyezésének engedélyezése reklámszolgáltatásnak minősül? Ha igen, akkor társszervezés esetén mind a társaságnak, mind az önkormányzatnak számlakibocsátási kötelezettsége keletkezik. A feleknek ebben az esetben milyen értékben kell számlázni, illetve tombolatárgyak átadása tekinthető-e a reklámszolgáltatás ellentételezésének? Ha a reklámszolgáltatást a piaci értéken kell kiszámlázni, akkor a nyereménytárgyakat átadók is piaci értéken fogják kiszámlázni, tekintettel az Áfa-tv. 66. §-ának rendelkezésére?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a rendezvény nem belépőjegy megváltása fejében látogatható, tehát a rendezvényre történő belépést a társaság nem ellenérték megfizetése esetén biztosítja, hanem ingyenesen, a 120. §-ban foglalt feltétel – adóköteles ügylethez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.

Bevételalapú arányosítás

Kérdés: Társaságunk az önkormányzattal kötött szerződése alapján olyan városüzemeltetési feladatokat lát el, amelyekből nem keletkezik áfaköteles bevétele. E feladatok ellátásának pénzügyi fedezetét az önkormányzattól kapott áfaalapot nem képező forrás (kompenzáció) képezi. A társaság emellett harmadik személyek megbízása alapján is végez parkfenntartási, köztisztasági (stb.) szolgáltatásokat, mely szolgáltatások tekintetében adófizetési kötelezettség terheli. Helyesen járunk-e el, ha ezen beszerzéseink levonható és nem levonható adójának megállapítására az Áfa-tv. 5. számú mellékletét alkalmazzuk oly módon, hogy az önkormányzattól kapott forrás összegét a levonási hányados nevezőjében szerepeltetjük?
Részlet a válaszából: […] ...különös szabályok figyelembevételével – a számlálóban az adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének az adó nélkül számított összegét, a nevezőben pedig egyrészt a számlálóban szereplő összeget, másrészt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Művelődési ház üzemeltetése

Kérdés: 2016-ban alakult, 100%-ban önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. feladata a művelődési ház üzemeltetése, rendezvények, színház, előadó-művészeti előadások, falunap rendezése, szervezése. A kft. áfaalany, az ingatlan (terem)-bérbeadást is áfásan végzi.
Az önkormányzat a kft.-vel "közművelődési megállapodást" kötött, átadta részére az önkormányzati közművelődési feladatokat. Ezen közművelődési feladatok ellátására az önkormányzat költségvetési rendeletében közművelődési támogatást ítélt meg a kft.-nek, amit havi részletekben utal át a cég számlájára.
Az épületet, a működéshez szükséges berendezést térítés nélkül kapja használatba a kft. (Továbbra is az önkormányzat tartja nyilván és számolja el az ÉCS-t.) A karbantartásról, festésről a berendezés javításáról szerződés szerint a kft. gondoskodik. A közüzemi számlák a cég nevén vannak.
Kell-e az önkormányzattól működésre kapott költségvetési támogatás után számlát kiállítani és áfát megfizetni?
Mely beszerzések áfáját lehet visszaigényelni, ha a kapott támogatás után megfizeti az áfát, vagy ha nem kell a támogatás után áfát fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...támogatás után más pénzösszeghez hasonlóan akkor kell általános forgalmi adót fizetni, ha ellenértéknek minősül. A támogatás ellenértéknek minősülését az Áfa-tv. 65. §-a alapján kell megítélni. E szerint adóalap a teljesítésért járó, pénzben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Támogatott kutatás áfája

Kérdés: Központi költségvetési szervként működő kutatóintézet állami támogatásként működési támogatásban részesül. A kutatóintézet kutatási munkákat végez külső megbízók részére (adóköteles tevékenységként). Tételesen elkülönül mind az állami támogatás felhasználása és mind a kutatási munka terhére elszámolt előzetesen felszámított áfa. A levonási szabályok értelmében levonásba helyezhetem-e a támogatás terhére elszámolt elő­zetesen felszámított áfát?
Részlet a válaszából: […] ...Ez utóbbi esetben -azaz az Áfa-tv. 5. számú mellékletének alkalmazásakor – az adóalapot nem képezőbármilyen támogatás (azaz az ellenértéknek nem minősülő, illetve az árat nembefolyásoló támogatás) összege kizárólag a nevezőben szerepeltethető még akkor is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 28.

Támogatás miatti arányosítás

Kérdés: Cégünk 100%-os állami tulajdonban van. Tevékenységünk ellátásához támogatást kapunk a tulajdonostól, mely bevételeink 95%-át jelenti. A szóban forgó támogatások az általunk teljesített ügyletek árát, díját közvetlenül nem befolyásolják csak és kizárólag a működés finanszírozását szolgálja, így az Áfa-tv. hatályán kívül esik, adófizetési kötelezettség nem terheli. Bevételeink maradék 5%-a adóköteles ügyletből származik.
Cégünk tételes elkülönítést alkalmaz az adóköteles és nem adóköteles tevékenységek általános forgalmi adójának meghatározása céljára. Az elkülönítés aszerint történik, hogy mely kiadásunkat finanszíroztuk saját forrásból, illetve kapott támogatásból. A támogatási szerződésből eredő elszámolási kötelezettségünknek megfelelően elkülönített, tételes kimutatást vezetünk a támogatásból történt kiadások finanszírozásáról, és külön tételes nyilvántartás készül a bevételből fedezett kiadásokról. A szóban forgó támogatás miatt felmerül-e arányosítási kötelezettség, illetve az befolyásolja-e az adólevonási jogunkat?
Részlet a válaszából: […] ...Ez utóbbi esetben -azaz az Áfa-tv. 5. számú mellékletének alkalmazásakor – az adóalapot nem képezőbármilyen támogatás (azaz az ellenértéknek nem minősülő, illetve az árat nembefolyásoló támogatás) összege kizárólag a nevezőben szerepeltethető, még akkoris,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 7.

Szemétszedési akcióban részt vevő cégek tevékenysége

Kérdés: Önkormányzatunk szemétszedési akciót szervez a területén. A szemétszedési akcióban részt vesz egy önkéntes munkával foglalkozó alapítvány is. A hulladékgyűjtés kapcsán összegyűjtött szemét elszállításában, illetve lerakásában, ártalmatlanításában, a helyi hulladékszállítással, illetve hulladéklerakással, ártalmatlanítással foglalkozó cégek is részt vesznek. Milyen megítélés alá esik áfaszempontból a szemétszedési akcióban részt vevő cégek tevékenysége, amennyiben a szolgáltatásaikat ingyen nyújtják, illetve ha azért ellenértéket kérnek?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az Áfa-tv. hatálya aláazon termékértékesítések/szolgáltatásnyújtások tartoznak, amelyeket adóalany -ilyen minőségében – ellenérték fejében teljesít. Az Áfa-tv. 14. §-a a valódiellenérték fejében nyújtott szolgáltatások (Áfa-tv. 13. §)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Önkormányzat – termék ingyenes átadása

Kérdés: Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság (továbbiakban: adóalany) saját beruházásban fejleszti vállalkozását. A korszerűsítés során többek között új villamos hálózat kiépítésére is sor kerül, amit utóbb ingyenesen ad át a közműszolgáltatónak. A beruházás során az ingyenesen átadott termékre vonatkozóan megilleti-e az adólevonás joga?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 11. § (1) bekezdés rendelkezéseinek megfelelőenellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek [azaz az Áfa-tv. 2. § a)pontja alapján adókötelesnek] minősül az is – így áfakötelezettséggel jár -, haaz adóalany a terméket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 22.
1
2