Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...intézmény számára. Ilyen esetben az étkeztető intézmény a szülő nevére kiállítja a számlát az étkeztetésről, amelynek az ellenértékét a szülő megfizeti az étkeztető intézmény részére. Ez adó- és járulékmentes támogatás a magánszemély felé....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Pénzbeli adomány áfája

Kérdés: Nyári szezonban egy költségvetési szerv által üzemeltetett üdülőterületen a gyermekek hasznos szabadidő-eltöltéséhez az üzemeltető intézmény ingyenes gyermekfoglalkozásokat, gyermekrendezvényeket szervez azzal, hogy a felmerülő költségekhez önkéntes pénzbeli vagy természetbeni felajánlásokat elfogad. Milyen szabályai vannak a felajánlott adományok elfogadásának, dokumentálásának? Van-e áfavonzata a befizetett pénzbeli adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...általános szabályok szerint az államháztartáson kívüli szervezetektől, személyektől működési és felhalmozási célból, ellenérték nélkül kapott végleges bevételeket (átvett pénzeszközök) az NGM rendelet X. fejezet, Támogatásokkal,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa

Kérdés: Intézményünk egy önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv, egy múzeum. Alaptevékenységei közé tartozik a múzeumi kiállítási tevékenység, mely feladat a kulturális javakra alapozott hazai vagy külföldi állandó, időszakos vagy vándorkiállítások, tárlatok szervezésével, rendezésével (beleértve a tudományos előkészítést, tématerv-, illetve forgatókönyvírást és -bírálatot), továbbá a kiállítások rendezését és bemutatását közvetlenül szolgáló grafikai-tervezési, installálási, ügyeletesi tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátása. A múzeum az áfafizetési kötelezettséget az általános szabályok alapján állapítja meg. A?szervezett kiállításokat a nyilvántartásaink szerint a látogatók közel 45%-a ingyenesen látogatja, vannak jogszabály alapján meghatározott ingyenességek (70 év felettiek, 6 éven aluliak pl.), és vannak saját, belső utasítás alapján adott ingyenes esetek is (pl. különböző tagsági kártyával rendelkezők, vagy a múzeumnál dolgozók családtagjai, egyéb tiszteletjegyek). Továbbá a megnyitókon is ingyenesen tekinthetik meg a látogatók a kiállításokat.
Kérdéseink:
- Az Áfa-tv. 14. és 69. §-ai alapján kell-e az ingyenes szolgáltatás után áfát fizetnünk, mi az áfa alapja?
- Kell-e az ingyenes szolgáltatásokról számlát kiállítani?
- Hogyan tudnánk szabályosan a kiadások teljes áfáját levonni? A kiadás több, mint a bevétel.
- Az ingyenes látogatások esetében, ha minden esetben megfizetjük a teljes árú jegyár áfáját, akkor visszaigényelhetjük-e minden (figyelembe véve az áfatörvény szabályozásait, hogy melyek a nem levonható tételek), a kiállítások megvalósítása érdekében igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék áfáját?
Részlet a válaszából: […] ...elő, nem foghatók fel önálló termékként, így az átadásuk nem keletkeztet áfakötelezettséget, és a kapcsolódó áfa levonható.Az ellenérték nélkül nyújtott szolgáltatás után fizetendő áfa alapját az Áfa-tv. 69. §-a határozza meg. Ezen előírás szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 7.

Külföldön bérelt lakás bérletidíj-teljesítési árfolyama

Kérdés: Egy költségvetési szerv (mint: bérbevevő) Németországban magánszemélytől bérel ösztöndíjasai részére lakást. A bérleti díjat a szerződésre hivatkozva előre, minden hónap 3-áig kell megfizetniük. A bérbevevő szerződés és egy belső bizonylat alapján utalja az összeget általában megelőző hónap végével, hogy időben megérkezzen. A német magánszemély nem állít ki sem számlát, sem számlát helyettesítő iratot.
1. Milyen napi árfolyamon kell a számviteli törvény szerint a belső bizonylatot kiállítani?
2. Milyen lehetőségei vannak a bérbevevőnek, ha esetleg több időpont is számításba jöhet?
3. Milyen napi árfolyamon kell a szerződést az előzetes "kötváll." nyilvántartásba venni?
Részlet a válaszából: […] ...vételi árfolyamot meghatározni.Az Szt. 60. §-ának (5a) bekezdése szerint azon gazdasági események esetén, amelyeknél az ellenérték külföldi pénzértékben kerül meghatározásra, a külföldi pénzértékre szóló követelés, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 26.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...az iskolai, óvodai konyhának, amely feltehetőleg egy másik adóalany intézmény, akkor a számviteli és áfaelszámolás attól függ, hogy ellenértékért vagy térítésmentesen adják át.A térítés nélküli tojás átadásának könyvelése (állati termék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Készpénzforgalom szabályozása

Kérdés: Számítástechnikai szolgáltatást végző egyéni vállalkozó kérte, hogy korábban átutalással teljesített számláját a jövőben készpénzben egyenlítsük ki. Milyen feltételekkel tehetjük ezt meg költségvetési szervként? Melyik jogszabály rögzíti, hogy ki köteles bankszámlanyitásra?
Részlet a válaszából: […] ...egyszerűsített számla, nyugta) kiállítani(Áfa-tv. 43. §, 70. §). Az Áfa-tv. azonban nem szabályozza azt, hogy az adottteljesítés ellenértékének kiegyenlítése milyen módon (készpénz, átutalás,készpénz-helyettesítő eszköz stb.) történik. A pénzforgalomról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.

Központi költségvetési támogatások áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Mint költségvetési szerv, többféle támogatást kapunk a központi költségvetésből. Szeretnénk tisztán látni: mitől függ az, hogy kell-e utána áfát fizetni, és az abból finanszírozott beszerzések utáni mikor illet meg az áfalevonási jog?
Részlet a válaszából: […] ...ellenében vállalt kötelezettség. Ugyanezen paragrafus c) pontja pedig arról rendelkezik, hogy e pénzösszegbe nem tartozik bele az ellenértéknek minősülő kutatás-fejlesztési célt szolgáló támogatás.E rendelkezésből az alábbi következtetések adódnak:1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 1.