Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is bérbeadásnak, bérbevételnek minősül, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Beruházás áfájának levonása

Kérdés:

Egy kft. pályázat útján az önkormányzattól bérel ingatlant iroda céljára, 5 éves időtartamra. A pályázat tartalmazta az ingatlan rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételét is. Az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban "kivett lakóház és udvar" megnevezéssel szerepel. A kft. az ingatlanon saját költségén végzi a beruházást. A bérleti szerződés szerint az önkormányzat a kft. által elvégzett beruházás anyagköltségét és munkadíját 5 millió forintban hagyja jóvá, ismeri el azokat a beruházás során elvégzendő munkanemek tekintetében, amelyek elvégzése, elvégeztetése a hatályos jogszabályok alapján az önkormányzat kötelessége lenne. A bérleti szerződés szerint a kft. ezen beruházási összeget az önkormányzat részére történő átszámlázással, bérbeszámítás útján, a havonta fizetendő bérleti díj 50%-a mértékéig érvényesítheti. A beruházás kivitelezése során beépítésre kerülő anyagok és a beépítés következtében létrejött értéknövekmény az önkormányzat tulajdonába kerül. Az önkormányzat a bérbeadási tevékenységét adókötelessé tette. Az önkormányzatot megilleti-e az áfalevonás a beruházással kapcsolatban?

Részlet a válaszából: […] ...vett ingatlan vonatkozásában építőipari szolgáltatást nyújt az önkormányzat felé. Értelemszerűen a nyújtott szolgáltatás teljes ellenértékét a teljesítés időpontjában a rá vonatkozó, az Áfa-tv.-ben meghatározott áfamértékkel ki kell számláznia az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Előlegszámla kiállítása

Kérdés: Kérem, hogy teljeskörűen tájékoztassanak arról, hogy milyen esetekben kell előlegről számlát kiállítani. Milyen teljesítési időpontot kell az előleg- és a végszámlára írni, mi a helyes eljárás akkor, ha az előleg- és végszámla kiállítása között megváltozik az adómérték? Mi a helyes teljesítési időpontja a végszámlának és az előlegszámlának? Van-e mentesség és milyen körben az előlegszámla kiállítási kötelezettség alól? Tanfolyami díjak, szálláshelyfoglalás előre fizetése esetén kell-e előlegszámlát kiállítani? Kötelező-e a pro forma számlát kiállítani? Nagyon sok vitánk van a partnereinkkel. Sokszor nem kapunk előlegszámlát, csak díjbekérőt, vagy pro forma számlát, illetve olyan is előfordul, hogy végszámlát nem kapunk, és tőlünk is kért a bérlő előlegszámlát, mert kifizette a bérleti szerződés szerinti határidőre a bérleti díjat, de nem kapta meg a számlát időben. Jogos ilyen esetben, hogy előlegszámlát kér?
Részlet a válaszából: […] ...beszerző vagy igénybe vevő adóalanynak szerződéses vagy jogszabályon alapuló kötelezettsége van arra, hogy a teljesítést megelőzően az ellenérték egy meghatározott részét vagy egészét megfizesse, és ezen kötelezettségét ténylegesen teljesíti is. Az előleget meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Konténer-bérbeadás számlázása

Kérdés: Költségvetési szervünk kapcsolatban van egy osztrák központtal rendelkező konténerbérléssel foglalkozó vállalkozással. Ez a vállalat Magyarországon közösségi adószámmal rendelkezik. Információink szerint a cég depót üzemeltet Magyarországon. A vállalat bérleti szerződése szerint folyamatosan leszámlázza a konténerbérleti díjat. A számlán a szolgáltatását (helyesen) fordított adózású tételként szerepelteti. Partnerünk kiállított egy számlát, melynek a tényleges teljesítése 08. 01.-08. 31. közötti időszakra szól. Mivel folyamatos teljesítésű a számla (hiszen havonta számláz), ezért az áfatörvény szerinti teljesítése – mely 2017. 09. 14. – és pénzügyi esedékessége megegyezik. Helyesen járunk-e el, ha az áfabevallásban a fordított áfát a tényleges teljesítés alapján a 04. hónapi bevallásban szerepeltetjük, illetve milyen dátumokat kell figyelembe vennünk az áfabevallás hónapjának meghatározásakor? Közösségen belüli beszerzésként kell-e figyelembe vennünk az adott számlát?
Részlet a válaszából: […] ...vevő adóalany kötelezett, a fizetendő adóta) az ügylet teljesítését tanúsító számla vagy egyéb okirat kézhezvételekor, vagyb) az ellenérték megtérítésekor, vagyc) a teljesítést követő hónap tizenötödik napján kell megállapítani.A felsoroltak közül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 5.

Ingatlanberuházással és -hasznosítással kapcsolatos áfa

Kérdés: Ügyfelünk egy kézilabda-egyesület (a továbbiakban: egyesület), amely kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet folytat. Kizárólag gyerek és serdülő korosztályok edzésével és versenyeztetésével foglalkozik. Az egyesület a látványcsapatsport-támogatás pályázaton elnyert összeg felhasználása segítségével új sportcsarnokot építtet. A csarnok megvalósítása részint az említett támogatásból, részint önkormányzati kölcsönből, valamint saját erő bevonásával valósul meg. A kivitelezőtől kapott számlákat az egyesület az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás módszerével vallja be. Az elkészült csarnokot az egyesület üzemeltetés céljából bérbe adja az önkormányzat ingatlanüzemeltető vállalkozásának (üzemeltető), mivel az egyesületnek sem szakértelme, sem erőforrása nincs az ilyen jellegű tevékenységre. A bérbeadás áfa felszámításával történne, tekintve hogy az egyesület az ingatlanértékesítésre és -bérbeadásra adókötelezettséget fog választani. Az egyesület a csarnokot a teljes üzemeltetési idő kis részében kívánja használni, ezért erre az időre visszabérli az üzemeltetőtől. A maradék időben az üzemeltető hasznosíthatja az ingatlant, de az ő kötelessége gondoskodni a hasznosíthatóság alapvető feltételeiről (pl. fűtés, világítás, takarítás, őrzés stb.). A fent vázolt tényállással kapcsolatban a következő kérdéseink merültek fel:
1. Helyesen jár-e el az egyesület, amikor a kivitelezőtől kapott számlákról benyújtandó adóbevallásban az általa felszámított adó mellett ugyanazt az összeget levonásba is helyezi, mivel az ingatlan-bérbeadásra és -értékesítésre adókötelezettséget választott, és így az üzemeltetésre bérbeadás áfa felszámításával valósul meg?
2. Helyesen jár-e el az egyesület, ha az alaptevékenységére tekintettel a visszabérlés áfatartalmát nem helyezi levonásba, ellenben a teljes üzemeltetésre bérbeadás áfatartalmát bevallja és meg is fizeti?
Részlet a válaszából: […] ...bérbeadás, -vétel: a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Lízingelt ingatlan építményadója

Kérdés: Intézményünk egy banktól zárt végű pénzügyi lízing keretében ingatlant vásárolt. Az ingatlant terhelő adók összegét a tulajdonos lízingbe adó átterhelte a lízingbe vevőre, azaz ránk. Jogosan járt-e el a bank, ha az ingatlanhoz kapcsolódó építmény­adóra is felszámította az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...vagy részletvételéről azzal akikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a tulajdonjogot legkésőbb a határozottidő lejártával, illetve az ellenérték maradéktalan megtérítésévelmegszerzi."ˮAz ingatlanhoz kapcsolódó építményadó fizetésének áthárításanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 7.