Magánszemélyek önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzatunk rendeletben szabályozta az általa nyújtott támogatásokat, melyek odaítélésére pályázati úton kerül sor a költségvetésben e célra elkülönített Civil Alap terhére. A pályázókkal a felhasználás részleteiről megállapodást kötünk, kiadásaikat számlával kell igazolniuk, részletes elszámolási kötelezettség terheli őket. A rendelet értelmében magánszemély pályázó kizárólag a községben megvalósuló eseményre, fejlesztésre, tevékenységre, illetve községben élő közösség településen kívül megvalósuló programjának megvalósítására nyújthat be pályázatot. Felmerült, hogy nem nyújtható magánszemélynek ilyen módon támogatás, kizárólag az önkormányzat dologi kiadásainak terhére, önkormányzat nevére kiállított számla ellenében. Kérném szíves állásfoglalásukat a tekintetben, hogy magánszemély részére milyen feltételekkel nyújtható támogatás, és ennek elszámolása, illetve könyvelése hogyan (milyen cofog-számon) történhet?
Részlet a válaszából: […] ...rendszeren kívül. Az elszámolás a támogatások esetében a magánszemély nevére szóló számlák alapján történik, ezáltal kerül ellenőrzésre a cél szerinti felhasználás. Ilyen esetekben a számla jellemzően nem is szólhat az önkormányzat, csak a támogatott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 13.

Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A helyi önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok bankszámlanyitásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Magyar Államkincstár hivatalból bejegyezte a helyi önkormányzatokat a törzskönyvi nyilvántartásba, melynek következtében saját törzskönyvi azonosító számot (PIR) kaptak. Ezt követően, aki kért adószámot az önkormányzatnak is, az kapott. A mi településünkön mindazokat az önkormányzati feladatokat, amelyek ellátására a képviselő-testület nem hozott létre külön intézményt, a polgármesteri hivatal látja el, az alapító okiratban foglaltak szerint. Tehát e feladatellátáshoz kapcsolódó minden gazdasági tevékenység/esemény a polgármesteri hivatal költségvetésén belül, a hivatal adószámán történik. Ezért a teljes pénzforgalomra vonatkozóan a NAV felé a bevallásokat a hivatal adószámán teljesítjük. (Természetesen az önállóan működő intézmények, akiknek külön adószámuk van, ők maguk a saját adószámukon teszik ezt.) Pénzforgalmi bankszámla/költségvetési elszámolási számla tulajdonosa az önkormányzat, amelyen a polgármesteri hivatal bonyolítja a gazdálkodását (ehhez a számlához kapcsolódóan kerültek megnyitásra a különböző alszámlák is, például az állami hozzájárulások alszámla). A probléma a közös bankszámlából adódik.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kérte, hogy minden pályázati támogatást nyert önkormányzatnak, akinek még nincs regisztrációs száma, kérnie kell (a mi esetünkben évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal kapott regisztrációs számot, a hivatal törzsszámára, adószámára és az önkormányzat tulajdonában lévő bankszámlaszámra). Most, hogy külön törzsszámot és adószámot kapott az önkormányzat is, ezt bejelentettük az MVH-hoz. Természetesen újabb bankszámlát nem nyithattunk, ugyanazt jelöltük meg, amit a polgármesteri hivatal regisztrációja során annak idején. A regisztrációs számot megkapta az önkormányzat, azonban önkormányzatunkat adategyeztetésre szólította fel az MVH. Megállapította, hogy a polgármesteri hivatal regisztrációs számon és az önkormányzat regisztrációs számon azonos bankszámlaszám szerepel, amely nem felel meg a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28-30. §-aiban foglalt előírásoknak.
Kérem szíves szakmai állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy hogyan oldható meg a fenti probléma! Lehet-e külön bankszámlája az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak? Ha igen, hogyan kellene különválasztani azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek nem a polgármesteri hivatal gazdálkodási körébe/tevékenységébe, és ezáltal az adószáma alá tartozna? Milyen feladatok lehetnének ezek? Ha külön adószámon bonyolódnának egyes pénzforgalmak – véleményem szerint –, akkor külön gazdálkodó szervezetként kellene működnie az önkormányzatnak is, ami ellentmondana a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (2) bekezdés, valamint a 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Részlet a válaszából: […] ...is rendelkeznie. Jogosan kifogásolta az MVH, hogy apolgármesteri hivatalnak és az önkormányzatnak egy és ugyanaz az adószáma. Eztellenőrzés esetén az adóhatóság is megkifogásolja. Jól érzékeli a kérdező, hogy ellentmondás volt a jogszabályielőírások között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Intézményi társulás

Kérdés: Önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében mint székhely működteti a nevelési és oktatási intézményeit. Korábbi kérdésemre kapott válaszban az étkeztetési normatívát a székhely intézmény átadott pénzként kezeli, és nem kell számlát kibocsátani a tagintézménybe járó és ott étkező gyerekek után. Ismerve az önkormányzatok mai gazdasági nehézségeit, nincs lehetőség a székhely önkormányzatnak átadni a normatív támogatást, és visszafelé sem tud támogatást utalni a működési költségekhez a tagintézmény. Az önkormányzatok többségének az lenne a kérdése, hogy mivel az önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű könyvelést végeznek, van-e lehetőség mindkét önkormányzat esetében úgynevezett kompenzálólevélre az elszámolás érdekében, ezen összegek vegyes naplón való könyvelésére?
Részlet a válaszából: […] ...ésbeszámolási kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseket,– a többcélú kistérségi társulás tevékenysége ésgazdálkodása ellenőrzésének a rendjét,– a többcélú kistérségi társulás vagyonát és a vagyonátadásfeltételeit, a tulajdonosi jogok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.