Intézményi gyermekétkeztetés

Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?
Részlet a válaszából: […] 1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak szerint közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az nem minősül adó- és járulékköteles juttatásnak.2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Önkormányzat faértékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk a külterületi utak karbantartása, rendezése során a karbantartásból keletkező fakivágásból, fák rendezéséből keletkező fát szeretné értékesíteni. Az utak rendbetételével kapcsolatban több esetben is a nyilvántartás szerinti úton már nem volt út, ott fákkal benőtt terület volt található. A terület, ahonnan a fák kivágása történik, az önkormányzat tulajdonában van. Értékesítheti-e az önkormányzat (áfakörös) a fát, ha igen, milyen adókulccsal? Milyen kormányzati funkcióra kell könyvelni ezt a bevételt, illetve milyen rovatra?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos könyvelési lépéseket a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet tartalmazza az alábbiak szerint:A) Késztermékek készletre vétele elszámolása1. Termelési költségek a pénzügyi számvitel szerint Kapcsolódó tétel: kiadásként elszámolandó pénzforgalom esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Következő évet terhelő kötelezettségvállalás

Kérdés: Kérem adjanak tájékoztatást a következő évet terhelő kötelezettségvállalások nyilvántartásáról!
Részlet a válaszából: […] ...szerinti év kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettség.A kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek elszámolása összefoglalóan:Költségvetési évben esedékes nem végleges/végleges kötelezettségvállalás, más fizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Kis értékű tárgyi eszközök elszámolási szabályai

Kérdés: Kis értékű tárgyi eszköz könyvelési tételeihez kérném segítségüket. Például egy 150 ezer Ft-os mosógép esetében el kell számolni egy összegben az értékcsökkenést is, ez jelen esetben 150 000 Ft, az áfával növelt érték? A kis értékű tárgyi eszköz leltári nyilvántartásával kapcsolatban kérdezném, hogy itt nincs alsó értékhatár, tehát a 800 Ft értékű tűzőgépet is üzembe kell helyezni és leltári nyilvántartásba kell venni, valamint értékcsökkenést számolni utána?
Részlet a válaszából: […] A kis értékű tárgyi eszközök bekerülési értékének meghatározásánál  2014. január 1-jétől  minden esetben a vételárat kell figyelembe venni, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a költségvetési szervek egy adott eszköz bekerülési értékében az előzetesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.

Termékbeszerzés és szolgáltatásnyújtás áfájának elszámolása

Kérdés: Termékbeszerzéshez, illetve szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó le nem vonható áfát hová kell könyvelni, a beszerzési ár részeként az adott termékbeszerzésre, illetve szolgáltatásra, vagy az 56-osok közé, áfára? Hogyan kell ezt kezelni a kötelezettségvállalások nyilvántartásában? Meg kell bontani a kötelezettségvállalást nettó értékre és áfára, vagy csak a bruttó értékkel számolok egy adott, le nem vonható áfás termékbeszerzést, illetve szolgáltatás-igénybevételt?
Részlet a válaszából: […] ...a 0. Nyilvántartási számlaosztály 07. Kötelezettségvállalások nyilvántartási számláján belül igazodva, a kiadási teljesítések elszámolási rendjéhez külön kell a beruházást, a felújítást, a készletbeszerzést és a szolgáltatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 27.

Ingatlanhasznosítás áfája

Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk. Több ingatlant is értékesíteni szeretnénk. Az általános forgalmi adóról szóló törvény 2. számú melléklete szerint tárgyi adómentes a földterület (kivéve beépítésre szánt terület, építési telek), lakóingatlan értékesítése (lakóingatlannál kivéve az építés befejezését, valamint az építés befejezését követő első értékesítést). Mi minősül áfaszempontból lakóingatlannak, illetve földterületnek?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja meghatározza alakóingatlan fogalmát az áfa szempontjából. Lakóingatlan a lakás céljáralétesített, és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezésselnyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan. Nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 14.