Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...jelleggel végzett tevékenységnek az tekintendő, ha a nevező (összes saját bevétel + támogatás) összegének 10%-át nem haladja meg.– Az elszámolási kötelezettséggel átvett és tovább-utalt összegek, amelyek a költségvetési szervet nem illetik meg (beszedett adó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Jogdíjak könyvelési kérdése

Kérdés: Egyik intézményünk (színház) minden évben Filmszemináriumot szervez, ahol közönség részére filmeket játszanak le, tehát a produceriroda (szlovák) filmvetítés díja címén számláz. Minden esetben immateriális javak közt kell elszámolnunk, vagy lehet dologi kiadásként is? Ha igen, hol? [Összegben 150 EUR (kb. 50 000 Ft).] A?másik ezzel kapcsolatos kérdésünk, hogy konkrét időszakra szóló (2018. 10. 01.-2019. 12. 31-ig) darab lejátszási jogát számlázta ki egy cseh partner, ez 200 000 Ft feletti összeg, immateriális javakra került elszámolásra. Értékcsökkenést ilyen esetben milyen százalékkal számolunk el, nem kellene, hogy 2019. év végéig leírásra kerüljön?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint befektetett eszközként olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Az Szt. 24. §-ának (2) bekezdése szerint a befektetett eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 6.

Raktározási tevékenységre létrehozott ipari park

Kérdés: Önkormányzatunk TOP-os pályázaton nyert egy ipari park létrehozására támogatást. Ez nettó finanszírozású amiatt, hogy az ipari park célja az, hogy – mivel bérbe nem adható – raktározási szolgáltatást fog nyújtani az önkormányzati vállalkozások részére. (Ezenkívül informatikai szolgáltatást is nyújt, de ez a kettő különálló dolog, mivel egy szerverhelyiség is kialakításra kerül benne. Tehát nem a raktározáshoz kapcsolódó logisztikai informatika lesz.)
A majdani raktározási tevékenység 27% áfával adózik, tehát az önkormányzatnak a beruházással visszaigényelhető áfája lesz. Abban az esetben, ha mi nem vesszük meg a terményt a mezőgazdasági vállalkozóktól, akkor nem is kell készletre vennünk, így saját raktározási feladat nem valósul meg. Raktározási szolgáltatás még lehet ettől, de nekünk eszközünk arra, hogy ez a termény mozgatásra kerüljön, nincs. Veszélyesnek tartanám a termény őrzésében való felelősségvállalást is (nincs kamera vagy őrszolgálat, lopás ellen nincs nagy biztonság), illetve rajtunk kívül álló ok miatt sérülhet is a termény (akár rágcsáló, akár egy beázás, rothadás stb. miatt), így az erre való felelősségvállalás is felelőtlen döntés lenne. Leginkább abban a formában lehetne biztonságosan e feladatot ellátni, hogy mindezen felelősség a tulajdonost (mezőgazdasági vállalkozót) terheli. Ebben az esetben nem minősül-e inkább mégis bérletnek az ügylet? Ha igen, akkor az ingatlan-bérbeadás tekintetében az önkormányzat mentességet választott korábban, ezért a beruházás során nem lehetne visszaigényelni az áfát. Hogyan küszöbölhető ki, hogy megfeleljünk a pályázatban vállalt feltételeknek? Esetleg mindenképpen be kell vállalnunk az őrzéssel, mozgatással, állagmegóvással kapcsolatos feladatokat? Vagy a raktározási szolgáltatás ettől függetlenül is annak minősül, hogy ezeket bevállaljuk? Ha mégis bérletnek minősül, még mindig ott a szerverszolgáltatás. Lehet-e e miatt a tevékenység miatt visszaigénylő az önkormányzat? A tárgyi eszköz bérbeadása tekintetében önkormányzatunk áfás. Ha jól gondoljuk, elvileg nem kell arányosítani abban az esetben, ha az egyik áfás, a másik pedig mentes, hiszen itt a szándékról van szó, lehetetlen előre megmondani, hogy mely tevékenységből a későb-biek-ben mennyi bevétele származhat majd az önkormányzatnak.
Részlet a válaszából: […] Az informatikai szolgáltatás 27%-os áfával adóköteles szolgáltatás, és a raktározás is az. Abban az esetben, ha kizárólag adóköteles szolgáltatásnyújtáshoz hasznosítják az ipari parkot, akkor áfalevonási joguk van a beruházással és a létesítmény működtetésével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 27.

Tárgyi eszköz értékesítése

Kérdés: Központi költségvetési szerv értékesített egy autót, melynek van könyv szerinti értéke még, és az alacsonyabb, mint a piaci érték. Vagyis drágábban adtuk el, mint a könyv szerinti érték. Mi a teendő, mik a pontos könyvelési tételek?
Részlet a válaszából: […] ...a pénzügyi számvitel szerint  T21-22 – K131-141Ha átminősítéssel történik az értékesítés, akkor az áru értékesítésének elszámolását az alábbiak szerint könyvelik:1. Könyv szerinti érték kivezetése a pénzügyi számvitel szerint  T813 – K211/2122...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 18.

Európai uniós pályázat számviteli elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk EU-s projektet valósított meg. Hogyan történik a támogatás könyvviteli elszámolása? A projekt keretében létrehozott beruházásnak ötéves fenntartási kötelezettsége van. Önkormányzatunk esetében hogyan kell értelmezni a támogatás tőketartalékba helyezését?
Részlet a válaszából: […] ...járó központi költségvetési, illetve európai uniós támogatási részt.Év közben, a számviteli politika döntését követően, az elszámolások egyszerűsítése érdekében kifizetett teljes összeg is kimutatható az átfutó kiadások között, de év végén,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Európai uniós támogatás finanszírozó szervezeten keresztül

Kérdés: Központi költségvetési intézet EU-s pályázati pénzt kap hazai finanszírozó szervezeten keresztül. Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a támogatás megvalósulhat utófinanszírozás (post rata) vagy előfinanszírozás (pro rata) formájában (időarányos, utólagos elszámolással).Utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán mutatja ki a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Utófinanszírozás

Kérdés: Hogyan történik az utófinanszírozás elszámolása európai uniós projektnél?
Részlet a válaszából: […] ...támogatásokba beleértendő a feladatfinanszírozás is. Az előfinanszírozás körébe tartozik az időarányos és az utólagos elszámolású támogatás.A támogatás forrása szerinti csoportosítás alapja az a szempont, hogy a támogatás az államháztartásból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 8.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] ...11-13 – K 41231értékcsökkenés számlák 41331– értékcsökkenés átvezetéseT 41231 – K 162, 16341331Terv szerinti értékcsökkenés elszámolása negyed­évenként üzemeltetési, kezelési, koncessziós szerződés eseténT 5931 – K 162, 164ésT 41333 – K 5931Selejtezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Szennyvíztisztító-beruházás

Kérdés: Egy önkormányzat csatornamű-beruházást hajtott végre. Az elkészült szennyvíztisztító és -elvezető rendszert üzemeltetésre átadták a helyi víz- és csatornamű zrt.-nek. A zrt. az üzemeltetési szerződés mellékletét képező megállapodás alapján fél­évente használati díjat fizet az önkormányzatnak. Ezt az összeget mindaddig kifizeti a zrt., amíg a rendszer jótállással rendelkezik. Utána visszatartja, elkülönítetten kezeli, és az esetleges karbantartási, rekonstrukciós kiadásokat fogja fedezni belőle. Az önkormányzat ezáltal mintegy támogatást fog nyújtani a zrt.-nek, tehát pénzmozgás nem fog történni, csak kompenzálják a kiállított számlát a vállalt támogatással. A jótállás időszakában hova kell könyvelni az önkormányzat által kapott használati díjat? Működési vagy felhalmozási bevétel lesz? Milyen számlaszámokra történjen a könyvelés? Milyen könyvelési tételek fognak felmerülni a jótállási időszak letelte után?
Részlet a válaszából: […] ...kompenzálható, tehát ha a két számla összege megegyezik, nemigényel pénzügyi teljesítést, de számvitelileg be kell tartani a bruttóelszámolás elvét. Az önkormányzatnak le kell könyvelnie a bérleti díj bevételt,valamint a zrt. számlája alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Áfa visszaigénylése

Kérdés: X cég elnyert egy vissza nem térítendő támogatást. A támogatási szerződésben foglaltak szerint X cég a támogatás megvalósításához bevonta Y alvállalkozót. Az Y alvállalkozó által kiállított számla nettó értékét a támogatást nyújtó szervezet egyenlíti ki közvetlenül az Y szállítócégnek engedményezési megállapodás alapján. A számla áfatartalmát az X cég fizeti meg az Y szállítócég részére. X cég visszaigényelheti-e, illetve kifizetett számlaként figyelembe veheti-e a beszerzés áfatartalmát a bevallásban?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint azadóalanyra áthárított adó levonható, ha a 32-36. §-ban tárgyalt egyébfeltételek teljesülnek, mely feltételek között nem szerepel a számlán szereplőadóösszeg tényleges pénzügyi teljesítése. Ezért az adólevonási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.
1
2