Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...után szociálishozzájárulási-adó-fizetési kötelezettsége. Ezeket a juttatásokat nem kell számfejteni a KIRA-rendszerben.Adózás és elszámolás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a dolgozó vásárolja meg a munkaruházati termékeket, és a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok

Kérdés: 1. Önkormányzat alkalmazásában álló közalkalmazott háziorvos a Kjt. és a 2020. évi C. törvény értelmében lehet-e vezető tisztségviselő egy gazdasági társaságban?
2. Az orvosi ügyeleti kötelező önkormányzati feladatot az önkormányzat szerződéssel átadta egy egészségügyi bt.-nek. Az önkormányzat alkalmazásában álló háziorvos az önkormányzatnál megbízási szerződéssel látja el az orvosi ügyeletet a megbízott bt.-nél, mely szolgáltatást az önkormányzat kiszámlázza a bt. felé. Szabályosan kötött-e megbízási szerződést az önkormányzat a közalkalmazottjával?
Részlet a válaszából: […] ...személy munkakörével, vezetői megbízásával összeférhetetlena) ha hozzátartozójával irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne,b) a munkáltatóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, illetve a munkáltatóval...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Átvezényelt egészségügyi dolgozók szállítása és étkeztetése

Kérdés: Egy COVID-kórházzá nyilvánított intézményben október közepétől más kórházakból átvezényelt dolgozók végeznek egészségügyi ellátást. Az 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján biztosítani kell számukra a szállítást és az ellátást (étkeztetés). A kórház főigazgatója megkereste az ÁEEK-et hivatalos állásfoglalás miatt, de arra még nem kapott választ.
Étkezés: Az Ecostat-program ebédjegy modulban név szerint külön rögzítik az átvezényelt dolgozókat és az általuk rendelt menüket. A megrendelt menük alapján havonta egyszer számla készül, mely mint idegeneknek nyújtott étkeztetés kerül bevételként könyvelésre. A számlát azonban az átvezényelt dolgozónak nem kell fizetni, ezért a kiállított számlákat egy úgynevezett technikai bankban egyenlítik ki egyéb tétellel szemben, melyet egyéb külső személyi juttatásra (K123 rovat) könyvelnek. A kötelezettségvállalás modulban egy szerződés kerül létrehozásra, melyben kötelezettséget vállal az intézmény a dolgozók ellátására, így erre fel tudják dolgozni az egyéb tételt. Helyes-e ez az elszámolás és könyvelés? Ezen dolgozók étkezése után (mivel külső személyi juttatás) mit kell megfizetni?
Szállítás: 1. Vannak olyan dolgozók, akiket külső vállalkozó szállít, és aki személyszállítást számláz le. Ez K337-en többletköltségként fog megjelenni? 2. Vannak átvezényelt dolgozók, akik személy-autóval közlekednek. A közlekedési költségtérítést hogyan kell elszámolni, ha azt egy másik kórház számlázza tovább, vagy maga az átvezényelt dolgozó nyújthatja majd be költségtérítési kérelemmel?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítést elszámolni. Az ingyenes étkezés térítésmentes szolgáltatásnyújtásnak minősül, melyet a költségvetési számviteli elszámolásokban, vagyis rovatokon teljesítésként nem lehet kimutatni. A pénzügyi számviteli elszámolásokban pedig az ingyenesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Összeférhetetlenség

Kérdés: Egy önkormányzat könyvvizsgálója voltam, mint egyéni vállalkozó. 2005. évben lányom egy többcélú kistérségi társulás belső ellenőri pályázatát elnyerte, s mivel ez a társulás végzi feladatát annál az önkormányzatnál is, ahol én vagyok a könyvvizsgáló, ezért én 2005. évben összeférhetetlenségre hivatkozással lemondtam a könyvvizsgálatról. Az önkormányzat ezt elfogadta, és pályázatot írt ki. A pályázatot egy kft. nyerte el, s a szerződésben ki van kötve, hogy a feladat elvégzésére a kft. egy konkrétan meghatározott személyt is bevonhat, aki jelen esetben én vagyok. Ebben az esetben az összeférhetetlenség fennáll-e?
Részlet a válaszából: […] ...nem létesíthető közszolgálatijogviszony, ha a köztisztviselő ezáltal hozzátartozójával irányítási,felügyeleti, ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne. Mellőzve a továbbirészletszabályok bemutatását, megállapítható, hogy a Ktv. külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 27.

Belső ellenőr foglalkoztatása

Kérdés: Ismereteink szerint költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenység csak köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban vagy magánszeméllyel kötött megbízási szerződéssel látható el. A Pénzügyminisztérium által kiadott útmutató szerint: "Amennyiben a költségvetési szerv nem rendelkezik belső ellenőrzési egységgel, a költségvetési szerv vezetőjének ki kell jelölnie a szerv belső ellenőrzési tevékenységének külső erőforrások bevonásával történő megszerzéséért felelős belső ellenőrzési vezetőt." Köthetünk-e szerződést nem magánszeméllyel, hanem egy bt.-vel is? Ez esetben a dologi kiadás, és nem a személyi juttatás előirányzatot terhelné a kifizetés.
Részlet a válaszából: […] ...együttesen megfelel. Egy betéti társaság esetében nehezenértelmezhető és aktualizálható a rendelet kritériuma.Lehetséges, hogy elszámolási szempontból előnyösebb lenneegy bt.-vel megbízási szerződést kötni, mint egy magánszeméllyel, azonbanszigorúan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 2.

Képzési díj fizetése, ill. tanulmányi szerződés kikötése megbízási szerződésben

Kérdés: Művészeti oktatás szakfeladaton megbízásos jogviszonyban óraadó pedagógust alkalmazunk. Részére fizethetünk-e képzési díjat? Ilyen jogviszonyban köthetünk-e vele tanulmányi szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése esetére a díjon felül jutalékban állapodjanak meg. Jogszabály biztosítja a megbízás ellátásával kapcsolatos költségek elszámolását, törvény mondja ki, hogy az ügy ellátásával kapcsolatos költségek a megbízót terhelik. Ily módon a polgári...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 26.

Megbízási szerződés esetén költségtérítés

Kérdés: Helyesen értelmezzük-e, hogy a megbízásos jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalónak is fizethető kiküldetési rendelvény alapján kiküldetési költség?
Részlet a válaszából: […] ...alapján történik a költségek megtérítése, annak ellenére, hogy jelen esetben nem a Kjt. által is alkalmazott, tényleges kiküldetés elszámolásáról van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. május 13.