Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...vagyonkezelésbe adásakor kell a 38/2013. NGM rendelet, 1. melléklet, III. Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások fejezet, Csökkenések rész, J) Koncesszióba, vagyonkezelésbe adás elszámolása államháztartáson kívüli szervezetnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Vagyonkezelés

Kérdés: Államháztartáson kívüli, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság a Mötv. 109. §-ában foglaltak alapján a vagyonkezelésbe vett önkormányzati vagyon vonatkozásában pótlólagos beruházási, felújítási munkálataival a visszapótlási kötelezettségének eleget tett. A vagyonkezelésbe adó önkormányzat, illetve a vagyonkezelésbe vevő gazdasági társaság oldaláról az ilyenkor kötelezően nyilvántartásba veendő valamennyi gazdasági eseményt és könyvelési lépést bemutatni szíveskedjenek (a társaság beruház, a vagyonnövekmény a társaság könyveiből az önkormányzat tulajdonába és könyveibe kerül, majd az önkormányzat a visszapótolt vagyont vagyonkezelésbe visszaadja a társaság részére). Továbbá terheli-e a feleket a fent vázolt gazdasági eseményeknél pénzügyi, számviteli, adó- vagy bármilyen bizonylatkiállítási kötelezettség? Ha igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...el, ezért az eszközoldal folyamatosan csökken, amelynek visszapótlásáról értéknövelő beruházásokkal gondoskodnia kell. A számviteli elszámolás javasolt folyamata a társaságnál 1. Visszapótlási kötelezettség nyilvántartásba vételeAz 1-4. számlaosztályban nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Vagyonkezelés számvitele

Kérdés: Hogyan történik a vagyonkezelésbe adás, illetve vagyonkezelésbe vétel államháztartáson kívüli, illetve államháztartáson belüli szervezetek között? Kinek kell az eszközöket a könyveiben kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...és díjazás nélkül, évente köteles elvégezni.Államháztartáson kívüli szervezeteknek történő vagyon-kezelésbe adás számviteli elszámolása a következő:1. Bruttó érték átvezetése a pénzügyi számvitel szerintT 181-185 Koncesszióba, vagyonkezelésbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 27.

Víziközmű-szolgáltatás

Kérdés: Az önkormányzat a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 78. §-ának (1) bekezdése alapján elkészítette a víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendeletnek megfelelően a vagyonértékelést. A vagyonértékelési eljárás során az Áhsz. 16/A. §-t alkalmazva kell eljárni a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása alapján. A bekerülési érték újbóli megállapításakor az eszközök bruttó értékét, valamint az elszámolt értékcsökkenést a könyvekből ki kell vezetni, ezt követően pedig a vagyonértékelés eredményének dokumentumaként készített szakvélemény mellékletét képező víziközművagyon-leltár alapján, az abban szereplő értéken kell az eszközöket a könyvekbe felvenni. Az önkormányzat víziközművagyon-értékelése 2014. 01. 01. fordulónappal készült el, a szakvélemény érvényessége 6 hónap. Ezen szakvélemény alapján a számviteli nyilvántartásokon keresztül lehet-e vezetni a bekerülési érték újbóli megállapítása miatti változást, illetve mi a helyes eljárás a vagyonváltozás rendezésére?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti gazdasági társaság, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek együttes tulajdonában áll.Számviteli elszámolása a következő:Vagyonkezelésbe adás elszámolása államháztartáson belüli szervezetnek (tulajdonosnál, tulajdonosi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Önkormányzat víziközművének vagyonértékelése

Kérdés:

Kérdés: Vagyonértékelésben meghatározott víziközmű új bekerülési értékének, illetve a terv szerinti értékcsökkenés számviteli elszámolása hogyan történik? Az önkormányzat víziközművének vagyonértékelése elkészült, mely érték jelentősen meghaladja a vagyonkezelésbe adott eszköz korábbi bruttó értékét. Az eddig elszámolt terv szerinti értékcsökkenést az Áhsz. 16/A. §-a szerint a felhalmozott eredménnyel szemben ki kell vezetni? Problémaként merült fel, hogy a tételes vagyonleltár (vagyonértékelés) más megbontásban részletezi a vagyonelemeket, mint ahogy az a vagyonkezelési szerződésben és az analitikus nyilvántartásban szerepelt. Az értékhelyesbítést a 18-as számlaosztályban nyilvántartott eszközök 12-13-as számlaosztályba történő visszavezetés után kell végrehajtani (a vagyonkezelési szerződést a felek bérleti-üzemeltetési szerződéssé módosították 2015. június 1-jétől) 2015. 05. 31-ei keltezéssel? Értékcsökkenési leírási kulcs esetében a vagyonértékelésben meghatározott várható élettartamot kell-e figyelembe venni, vagy pedig a már korábban vagyonkezelési szerződésben szereplő leírási kulcsokat.
A főkönyv és analitikus nyilvántartás egyezősége értékhelyesbítés után: A+B-C
A 12-13-as számlaosztály (korábbi bruttó érték)
B 126-136-as számlaosztály (új bekerülési érték és a korábbi bekerülési érték különbözete)
C 129-139-as számlaosztály (korábbi felhalmozott Écs:0 + új bekerülési érték után elszámolt Écs)

Részlet a válaszából: […] ...kivételével – azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják (az értékcsökkenés elszámolása).A fenti szabályok alapján megengedett, hogy a vagyonértékelésben meghatározott várható élettartamot vegyék figyelembe....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Vagyonkezelés

Kérdés: Az eszközök felértékelésének és államháztartáson kívülre történő vagyonkezelésbe adásának számviteli elszámolása hogyan történik?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti értékcsökkenés kimutatását a felhalmozott eredménnyel szemben kell a könyvekbe felvenni.A koncesszióba, vagyonkezelésbe adás elszámolása államháztartáson kívüli szervezetnek, személynek a pénzügyi számvitel szerint a következő:1. Bruttó érték átvezetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Üzemeltetési megállapodás

Kérdés: A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései szerint a víziközművekre vonatkozó üzemeltetési szerződés megkötése előtt a víziközművek tulajdonosának (önkormányzatnak) vagyonértékelést kell végeztetnie. 2014. január 1-jei időponttal önkormányzatunk – a jogszabályi követelményeknek is megfelelő – üzemeltetőnek adja át víziközműveit, így a vagyonértékelést elvégeztettük. A víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapított vagyonértéket és a vagyonértékelés során keletkezett adatokat az ellátásért felelős vagyonnyilvántartásában át kell vezetni, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint két vagyonértékelés közötti időszakban a víziközmű tulajdonosa a víziközművagyon-leltár naprakész vezetésével gondoskodik a vagyonérték folyamatos karbantartásáról. Jól értelmezzük, hogy az elkészült vagyonértékelés dokumentumaiban szereplő értékre kell az önkormányzat nyilvántartásait is "helyesbíteni" mind a tárgyieszköz-nyilvántartás, mind a vagyonkataszter tekintetében? Amennyiben igen, akkor ennek módszerét, elszámolási és könyvelési lépéseit szíveskedjenek ismertetni.
Részlet a válaszából: […] ...Ezen költségek fedezésére a közszolgáltatást igénybe vevők által fizetett közüzemi díj bevételéből kerül sor, és a költségek elszámolása az üzemeltetési tevékenységgel kapcsolatos költségek és ráfordítások között kerül kimutatásra. Ekkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Változások a 2009. évi CXXX. törvényben

Kérdés: Mik az önkormányzati költségvetés tervezéséhez kapcsolódó főbb változások a 2009. évi CXXX. törvényben?
Részlet a válaszából: […] ...befolytkörnyezetvédelmi bírságok összegének 30%-a az illetékes településiönkormányzatot illeti meg. Az önkormányzati költségvetési elszámolási számláravagy annak alszámlájára érkezett szabálysértési pénz- és helyszíni bírságbólszármazó bevétel 100%-a,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 2.

Önkormányzati vagyon hasznosítása

Kérdés: Önkormányzatunk az APEH-hoz benyújtandó változásbejelentő lap 24. sorában jelezte az APEH-nak, hogy áfafizetési kötelezettség szempontjából 2006. január 1-jétől az Áfa-tv. 2. számú melléklet 10. pontja szerinti tevékenység folytatása esetén az általános szabályok szerinti adófizetési kötelezettséget választja. Ezzel kapcsolatban kérném szíves állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy önkormányzati vagyon hasznosítása (bérbeadás) esetén az áfa felszámítása szempontjából van-e különbség akkor, ha önkormányzati törzsvagyon (forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes vagyon), illetve ha forgalomképes vagyon hasznosításáról van szó, figyelembe véve az Áfa-tv. 2. számú mellékletében foglaltakat is.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 30. § (2) bekezdése értelmében a 2. számúmelléklet 10. pontjában foglalt, földterületnek és a lakóingatlannak nemminősülő ingatlanok bérbe- és haszonbérbe adására vonatkozóan az adóalany atárgyi adómentesség helyett az áfatörvény általános szabályai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 21.