Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] ...használatbavétele még nem történt meg; vagy– első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de a használatbavételi engedély véglegessé válása, vagy a használatbavétel tudomásulvétele, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Ingatlanértékesítés áfája

Kérdés: Ha egy alanyi mentes önkormányzat építési telket vagy lakóingatlant ad el, áfás számlát kell-e kiállítania? A kérdés azért merült fel, mert az Áfa-tv. szerint a tárgyi eszközként használt terméket áfásan értékesítheti az alanyi mentes adózó is, viszont a beépített és beépítetlen ingatlan, kivéve építési telek értékesítésének adókötelessé tétele alá külön be lehet jelentkezni. Jól gondolom, hogy a beépített ingatlant nem áfásan, de az építési telket áfásan értékesítheti?
Részlet a válaszából: […] ...használatbavétele még nem történt meg; vagyjb) első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély véglegessé válása, vagy használatbavétel-tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Selejtezési eljárás

Kérdés: Önkormányzati alrendszer selejtezésével kapcsolatban helyes-e az az eljárás, miszerint a tárgyi eszközök, készletek esetében a selejtezéskor a felügyeleti szerv részéről nem vesz részt senki (pl. önkormányzati belső ellenőr) akkor, mikor ezeket az eszközöket/készleteket közpénzből szerezték be? (Az intézet is lényegében az önkormányzat "tulajdona", ebből adódik, hogy az alrendszer eszközei/készletei is az önkormányzatéi, nem az intézetéi, amelyik ezeket használja.) A selejtezési szabályzat ezt nem szabályozza, nem említi meg.
Részlet a válaszából: […] ...belső ellenőre megbízólevéllel ellenőrizheti a selejtezés lebonyolítását.A selejtezett eszközök értékesítése bizonyos esetekben engedélyhez kötött, de ilyen esetben sem kell a belső ellenőrnek jelen lennie a selejtezéskor.(Kéziratzárás: 2021. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Idegen tulajdonon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzat a helyi katolikus gimnázium megépítése során az engedélyes tervek, műszaki ellenőri feladatok, közműcsatlakozási díjak és csapadékvíz-elvezetés kiadásait fedezte. Ez az összeg 85 millió forint, melyet az önkormányzat beruházásként tart nyilván. Az ingatlan tulajdonosa az egyházmegye. Mi az a jogszabály, amelyre hivatkozva át tudja adni az önkormányzat az idegen tulajdonon végzett beruházást az egyházmegyének? Kötelező az átadás? Mi a helyes eljárás ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] A Mötv. 108. §-ának (2) bekezdése alapján a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható egyház, egyházi jogi személy részére hitéleti feladatai elősegítése, vagy az általa végzett állami, önkormányzati – így különösen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Érdekeltségi hozzájárulás számlázása

Kérdés: Önkormányzatunk területén van kiépített víz- és csatornaközmű-hálózat. Előző évben egy új utcában kiépítésre (bővítésre) került a hálózat. A kiépítését saját forrásból és a lakosság által fizetendő érdekeltségi hozzájárulásból valósítja meg. (A lakossági hozzájárulás összege nem fedezi a beruházás összegét.) Önkormányzatunk alanyi adómentes. Kell-e számlát kiállítani a befizetendő érdekeltségi hozzájárulásról, ha igen, van-e áfatartalma? Ha szükséges a számla kiállítása, milyen módon kell a több részletben megfizetendő hozzájárulásról a számlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...használatbavétele még nem történt meg, vagycb) első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély véglegessé válása, vagy használatbavétel-tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Alanyi adómentesség értékhatárának átlépése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes intézmény megalakulása óta. Most kötnénk egy olyan szerződést, aminek a bevételével év közben átlépjük az alanyi adómentesség értékhatárát. Megköthetjük-e a szerződést? A szerződés megkötését be kell-e jelenteni a NAV-nak? Mikor kell áfát fizetnünk, hogyan kössük meg a szerződést, és mi a további teendőnk?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítése, amelynek első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése, vagy használatbavétel-tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Roma önkormányzat ingatlanértékesítése

Kérdés: Alanyi adómentes nemzetiségi önkormányzat "kivett udvar, lakóház" ingatlant értékesít, ami azt jelenti, hogy a lakóház lebontásra került és a telek üres. Kell-e az értékesítés után áfát fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítése, amelynek első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése, vagy használatbavétel-tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 5.

Magánszemély tárgyieszköz-értékesítése

Kérdés: Vásárolhat-e önkormányzat magánszemélytől számla ellenében tárgyi eszközt?
Részlet a válaszából: […] ...magánszemély számlaadásra kötelezett.Ha a munka végzésére felhasználási szerződés alapján kerül sor, a szerző ennek keretében ad engedélyt a szerzői jogi védelem alá tartozó mű, alkotás hasznosítására, felhasználására [Szjtv. 10. § (3) bekezdés], akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Beruházás bekerülési értéke

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testületi határozat alapján 2 gyalogátkelőt fog kialakítani olyan úton, mely nem az önkormányzat tulajdonában van (a közútkezelő a tulajdonos). Tervezési, engedélyezési és kivitelezési költség is kapcsolódik hozzá. Ez beruházási vagy dologi kiadás? Ha dologi kiadás, akkor az utakra kapott állami támogatással szemben elszámolható-e? Ha beruházás, milyen főkönyvi számlán számoljuk el? Az aktiválás után az ingatlankataszter-programban milyen helyrajzi számon tartjuk nyilván?
Részlet a válaszából: […] ...aktivált beruházások és felújítások értékét is.A két kialakításra kerülő gyalogátkelőhely-beruházáshoz kapcsolódó tervezési, engedélyezési és ki-vitelezési költségek a beruházás részét fogják képezni, amennyiben azt idegen vállalkozóval fogják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 16.
1
2
3