Önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás jogcíme

Kérdés: Az alább ismertetett ügyletből az egyik gazdasági esemény jogcímének meghatározásában kérem segítségüket.
Szereplők:
- (Sport)egyesület, alanya az áfának, az ingatlan bérbeadását és értékesítését az adómentesség helyett adókötelessé tette.
- Önkormányzat, alanya az áfának, az ingatlan-bérbeadást adókötelessé tette.
Együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat tulajdonát, azon belül is a törzsvagyon részét képező telken az egyesület részére földhasználati jogot alapítottak, erre a telekre az egyesület mint ráépítő sportcsarnokot épít, amelynek tulajdonjogáról a használatbavételt követő 30 napon belül lemond az önkormányzat javára (Tao-tv. 22/C. § alapján). A sportcsarnok megépítésének forrásösszetétele: X millió forint az egyesület által "gyűjtött" taotámogatások; Y millió forint az önkormányzat részére kormányhatározat alapján nyújtott támogatás. A kormányhatározat alapján készült támogatói okirat szerint: "A Belügyminisztérium mint támogató, az önkormányzat mint kedvezményezett részére ... aki a támogatás összegét kizárólag a sportcsarnok-beruházás megvalósítása érdekében használhatja fel..." A fentebb már említett együttműködési megállapodás rögzíti: Az építtető az egyesület, ő köt szerződést a kivitelezővel, a beérkező számlákat a fordított áfa szabályai szerint rendezi, továbbá az önkormányzat a számlájára megérkezett kormányzati támogatást a projekt fizetési ütemezésének megfelelően utalja át az egyesület mint ráépítő részére. A sportcsarnokot az egyesület X+Y = Z nettó értéken aktiválja saját könyveiben. Rögzíti továbbá a megállapodás, hogy a sportcsarnok önkormányzati tulajdonba adásánál az egyesület "ellenértékként feltétel nélkül elfogadja az egyesület részére átadott Y millió forintot plusz az egyesületi taotámogatás X millió forint összegét". Az ügylet ugyan sok gazdasági eseményből áll, eléggé bonyolult (áfa stb.), de azok nagy részét a két fél tisztázta. Viszont egy kérdés tisztázatlan: Mi legyen a jogcíme az önkormányzat részére nyújtott kormányzati támogatás egyesület felé történő átadásának? Helyes megoldás-e, ha az önkormányzat kölcsönként adja azt át, majd az ingatlan önkormányzatnak történő kiszámlázásakor (X+Y = Z nettó + áfa) a vételárba beszámítják? Megoldásként felmerült még az, hogy az előleg (ilyenkor az átutalt összegekről az egyesületnek a banki jóváírás napján áfás számlát kell kiállítani, majd a tulajdonba adáskor készült végszámlából az előlegeket levonni) vagy támogatás? Az önkormányzat a kormányzati támogatás teljes összegét támogatás jogcímen adja át az egyesületnek. Ebben az esetben az egyesület által a tulajdonba adáskor kiállított számlában az önkormányzat által adott pénzt hogyan lehet figyelembe venni? (Esetleg az egyesület adományként adja az önkormányzatnak a sportcsarnokot?)
Részlet a válaszából: […] ...javára szóló jelzálogjog-bejegyzésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a (6) bekezdés a) vagy d) pontja szerinti, építési engedélyhez kötött tárgyieszköz-beruházás, felújítás állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban álló ingatlanon valósul meg, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

EU-s támogatásból finanszírozott beruházás műszaki ellenőri díja

Kérdés: Európai uniós forrásból intézményünk vissza nem térítendő támogatásban részesül. A?támogatási szerződés mellékletét képező projekt költségvetése alapján a műszaki ellenőri szolgáltatás költsége a járulékos feladatok között – nem pedig a beruházási tevékenységek között –, igénybe vett szolgáltatásként került megtervezésre. A számviteli elszámolás során azonban az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének d) pontja alapján a műszaki ellenőri tevékenységről szóló számla a bekerülési érték részeként a beruházások között került elszámolásra. A projekthez kapcsolódó könyvvizsgálat megállapította a projekt szerinti költségkategóriához viszonyított eltérést. Kérdésünk, hogy a projekt könyvviteli elszámolása során eltérhetünk-e a projekt költségvetése szerinti költségkategóriától, vagy a számviteli előírásoktól történő eltérés mellett biztosítanunk kell a projekt költségvetésével való egyezőséget?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolási útmutató és a jóváhagyott költségterv alapján kell elszámolni, különben fennáll a veszélye annak, hogy a kifizetést nem engedélyezik, vagy visszavonják a támogatást.Ha a projekt költségvetése szerinti költségkategóriától el kívánnak térni, ahhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 21.

Tartozásátvállalásra irányuló szerződés

Kérdés: Önkormányzatunk járda és parkoló építését tervezi. A beruházás érint országos közterületet is. A konzorciumi megállapodásban a következő pont is szerepel: A vállalkozói szerződésben az országos közutat érintő munkarészek tekintetében a Magyar Közút, az egyéb munkarészek tekintetében az önkormányzat a megrendelő. A vállalkozói díjról szóló számlán ennek megfelelően az önkormányzatot érintő munkarész tekintetében az önkormányzatot, az országos közutat érintő munkarész tekintetében a Magyar Közutat kell vevőként megjelölni. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy az országos közutat érintő munkarészekre vonatkozó, Magyar Közút nevére szóló számlán feltüntetett vállalkozói díj összegét tartozásátvállalással a kivitelező részére megfizeti. Szabályos-e, hogy az önkormányzat kifizet olyan számlát, amelyen nem ő a vevő? Milyen módon tudjuk a tartozásátvállalást helyesen lekönyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...alanyai a régi és az új kötelezett, azaz a jogosult a szerződés megkötésében nem vesz részt.A szerződés érvényességéhez a jogosult engedélyére vagy hozzájárulására nincs szükség, az érvényességet kizárólag a szerződésre irányadó szabályok szerint kell és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 9.

Beruházás szállítói finanszírozása

Kérdés: Egy önkormányzat 2013-ban vissza nem térítendő támogatást kapott egy 2013-2015-ben megvalósuló projekttel kapcsolatban. A támogatás intenzitása 90%, a 10% finanszírozása saját forrásból történik. A projekthez kapcsolódóan a következők merültek fel: projekt-előkészítési költségek (pl. építési engedélyes tervdokumentáció elkészítése, földhivatali díjak), projektmenedzs­ment szolgáltatás, a projekt szakmai megvalósításának keretében bérköltség, egyéb személyi jellegű kifizetések, bérjárulékok, közbeszerzési, műszaki ellenőri szolgáltatás, tájékoztatás-nyilvánosság biztosítása, könyvvizsgálat, vagyoni értékű jogok beszerzése, ingatlanokon végzett kivitelezés (részben építésiengedély-köteles, részben engedély nélkül megvalósítható), eszközbeszerzés, egyéb anyagköltségek (pl. nyomtatványok, irodaszerek, reklámanyagok). A beruházás aktiválása 2015-ben várható.
1. A projekthez kapcsolódóan egy 2013-ban beérkezett szállítói finanszírozású, fordított áfás számla esetében – amelynek áfáját és az önrészt 2013-ban pénzügyileg rendeztük, de a szállítói finanszírozás 2014 februárjáig nem történt meg – milyen módon kell eljárni: hol kell kimutatni a pénzügyileg nem rendezett részt a 2013. évi beszámolóban, illetve annak könyvviteli elszámolása hogyan történik (a számla kézhezvételétől a pénzügyi rendezésig)?
2. A 2013-ban beérkezett, és 2013-ban pénzügyileg rendezett fenti tételek esetében mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni?
3. A 2013-ban beérkezett, de pénzügyileg csak 2014-ben rendezett fenti tételek esetében mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni?
4. A 2014-ben beérkező fenti tételek közül – különös tekintettel a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben (Áhsz.) foglaltakra, valamint az átmeneti rendelkezésekre – mi minősül a bekerülési érték részének, mely tételeket kell a befejezetlen beruházások között kimutatni, és mely tételeket kell egyéb ki­adási tételként elszámolni (pl. bérköltség, egyéb igénybe vett szolgáltatás)?
Részlet a válaszából: […] ...vételára."A hivatkozott jogszabályhely szerint a tervdokumentáció elkészítése és a műszaki ellenőrzés a beruházás része.Az építési engedélyeztetés, a tájékoztatás-nyilvánosság biztosítása, a könyvvizsgálat, a földhivatali díj, a projektmenedzsment (bér,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 2.

Tárgyi eszközök üzembe helyezése

Kérdés: A könyvvizsgáló a beszámoló ellenőrzésekor észrevételezte, hogy a tárgyi eszközeink üzembe helyezése nem helyesen történt, mivel a tárgyi eszköz beszerzésekor a számla kifizetésének időpontjával megegyező időponttal aktiváltuk azokat. Az lenne a kérdésünk, hogy valóban helytelenül jártunk-e el, és ha igen, akkor milyen szabályok szerint kell a beszerzéseket üzembe helyeznünk?
Részlet a válaszából: […] ...szabályait a költségvetési szerv számviteli politikájában kell szabályozni. Megkülönböztetünk azonnal, mindenféle eljárás és engedélyeztetés nélkül üzembe helyezhető tárgyi eszközt, illetve olyan beruházásokat, amelyek használatbavétele előtt üzembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Pályázat számviteli elszámolása

Kérdés: Egy központi költségvetési szerv EU-s projektet hajt végre, melynek kb. 40%-a építés, 40%-a eszközbeszerzés, a többi szolgáltatás igénybevétele. A projekthez a következő tevékenységek, ki­adások kapcsolódnak: projektmenedzsment bére (külső; számla), projektadminisztrátor (belső; megbízási díj), közbeszerzési szakértő, nyilvánosság, könyvvizsgálat, műszaki ellenőr, kivitelező, eszközbeszerzés (100 E Ft alatti tételek), eszközbeszerzés (100 E Ft feletti tételek), tervező.
A kifizetések közül melyik könyvelendő az 5-ös számlaosztályba, melyik tételt kell a beruházásra könyvelni, majd aktiválni, van-e olyan tétel, amely közvetlenül a tárgyi eszközre könyvelhető?
Részlet a válaszából: […] ...európai uniós pályázatról szól. Fontos ennek ismerete, mivel vannak olyan pályázatok, amelyek csak felhalmozási kiadások elszámolását engedélyezik, és a dologi kiadások már szabálytalan felhasználásnak minősülnek. De egy működésre, dologi kiadásra kiírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 30.

Bérelt ingatlanon végzett beruházás és felújítás elszámolása, valamint első beszerzésű készletek állományba vétele

Kérdés: 1. Költségvetési intézmény által bérelt ingatlan építési, beruházási, felújítási munkáit – amennyiben azokat a bérlő fizeti – hogyan lehet a nyilvántartásban megjelentetni, tekintettel arra, hogy az intézmény vagyonkezelőként nem jegyezhető? 2. Új hivatal létesítésekor első beruházásként beszerzett eszközt az 1-es számlacsoportban kell-e nyilvántartásba venni, ha annak az értéke 50 000 forint alatti, de a beruházásra kapott pénzügyi keret nem tartalmaz dologi előirányzatot? Hogy történik a könyvelés?
Részlet a válaszából: […] ...azokban az esetekben is, amikor a felügyeleti szerv a felhalmozási és működési kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítást nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 9.